A sikersztori 1977. április 2-án kezdődött, amikor a német Josef Fassbender és az ír Adele második gyermekeként a kis Michael meglátta a napvilágot az akkori NSZK területén lévő Heidelbergben. Emberünk nem gyenge pedigrével rendelkezik, hiszen anyai ágon rokoni kapcsolat fűzi az ír forradalmi vezetőhöz, Michael Collinshoz, akinek életéről Liam Neeson főszereplésével Neil Jordan forgatott filmet ’96-ban. A Fassbender família nem sokáig élvezhette a baden-württenberg-i jó levegőt, hiszen két évvel a trónörökös születése után Írországba, Killarney-be költöztek. Hősünk gyermekkora olyan lehetett, mint egy szirupos vasárnap délutáni amcsi családregény. Az apuka elég szép karriert futott be a vendéglátásban (több világhírű európai szállodában is dolgozott), melyet azzal koronázott meg, hogy 1993-ban felcsapott a West End House nevű étterem séfjének és vezetőjének. Az anyuka amellett, hogy hatalmas filmrajongó, a család éttermében dolgozik, a kis Michael pedig tengernyi szabadidejét a város római katolikus templomában üti el, ahol ministráns fiúként is szolgál, és lefekvés előtt mindig csinál helyet az ágyában maga mellett a Szentléleknek is. (Nem vicc!) Tegyük még hozzá gyorsan, hogy a vallási elhivatottságon túl a legifjabb Fassbender élénk fantáziával rendelkezett; gyerekfejjel szuperhősnek képzelte magát. Szentül hitte, hogy képes fémeket hajlítani az akaratával, és még Superman jelmezt is szerzett magának. Hát nem édes? No de töröljük le az elnéző félmosolyt az arcunkról, hisz igazából nincs itt min csámcsogni. Szerető család, odaadó, dolgos szülők, egy jóravaló nővér, szélsőségektől mentes gyermekkor... A bulvármédia ilyenkor tenyerel rá az „unalmas” feliratú piros gombra.

17 évesen Michael Fassbendernek még fogalma sem volt arról, hogy mit kezdjen magával. Elmondása szerint, mivel épp hosszú volt a haja, kézenfekvő lett volna, hogy felcsapjon rocksztárnak egy heavy metal formációban. Végtére is a gitár nem állt épp rosszul a kezében, azonban játszani már közel sem tudott úgy, ahogy példaképe, Kirk Hammett teszi ezt a Metallicában, így ez az ötlet végül – szerencsénkre – ott maradt a gardróbban a Superman jelmez mellett. A sors aztán egy Donie Courtney nevű fiatalembert küldött a pályaválasztási viharban szenvedő Fassbenderhez, aki elhívta emberünket Bricriu nevű színjátszó társulatába, és innen már nem volt megállás. A szülők persze szerettek volna először a fiuk és egy diploma társaságában kacsintani a kamerának, de aztán belenyugodtak, hogy gyermekük tanulás helyett szívesebben játssza Mr. Rózsaszínt a Kutyaszorítóban színpadi változatában.

A középiskola után Michael Londonba költözött, ahol beiratkozott a Drama Centre London nevű műintézmény hároméves képzésére, amit aztán végül nem tudott befejezni. Ha a kibukás kerül szóba, akkor Michael Fassbender úriember módjára nyilatkozik; szerinte az intézmény nagyon jó, a tanárok pedig nagyszerűek. A kibukás után a színész az Oxford Stage Company nevű társulattal a Három testvér című színdarabbal indult turnéra, aztán jött egy elég félelmetes intermezzo, amikor is a színészettel látszólag felhagyva egy gyárban kezdett dobozolni napi nyolc órában. Szerencsére néhány hónap után a tehetséges Mr. Fassbender megkérdezte magától, hogy „Mi a lószart keresek én itt?”, aztán felbuzdultságában beszaladt egy meghallgatásra, ahol egy Tom Hanks – Steven Spielberg nevekkel fémjelzett minisorozathoz válogattak éppen színészeket. Ezzel el is érkeztünk kedvencünk pályájának első mérföldkövéhez, ugyanis a dobozoló szakmáról hamarjában kilépő Fassbender megkapta Burton "Pat" Christenson szerepét Az elitalakulatban, aminek köszönhetően tévéfilmes berkekben hamar szárnyra kapott a fiatal tehetség híre.

A jövőbeli Michael Fassbender-életrajzírók Az elitalakulatot követő évekkel foglalkozó fejezetben egy rakás kisebb szerepléssel, vendégjátékkal kénytelenek növelni könyvük vastagságát. Megkímélünk Téged azoknak a TV-sorozatoknak és filmeknek a felsorolásától, amelyekben a színész ebben a korai időszakban feltűnt, és csak a kevésbé ismert és épp emiatt érdekesebb szerepekre hívjuk fel a figyelmed. Például ő volt a főszereplője a The Cooper Temple Clause "Blind Pilots" című klipjének.

A sort aztán folytathatjuk olyan elfeledett szereplésekkel, mint például a BBC tízrészes Drakula című rádiójátéka, melyben a színész Jonathan Harker szerepét dörmögte el, illetve nem tudjuk kihagyni Michael Collins megszemélyesítését sem, melyre egy 2006-os edinburgh-i fesztiválon került sor. Az ember nem játszhatja el minden nap saját világhírű rokonát, ugyebár.  A kedvencünk azonban egy 2004 elején sugárzott Guiness reklám. Szeretjük az elmés szösszeneteket, a jó söröket pedig még jobban, ezért Téged sem fosztunk meg az ominózus videó nyújtotta élménytől. Íme:

Az igazi nagy áttörést Zack Snyder képregényfeldolgozása, a 300 hozta meg Fassbender számára, melyben ő kapta az egyik spártai harcos, Stelios szerepét. Nem hinnénk, hogy bárkinek be kell mutatnunk ezt a heavy metalra hangszerelt látványorgiát. Ha eddig netán kimaradt volna, sürgősen pótold, hogy legalább képed legyen arról, hogyan működött egy lassítás-gyorsítással koreografált akciójelenet, mielőtt Snyder végképp nevetségessé tette volna a Sucker Punch című önparódiájával. Néhány kevésbé jelentős szerepet követően 2008-ban Fassbender végre hatalmas lehetőséget kapott Steve McQueen rendezőtől, amikor az Éhség című kőkemény moziban eljátszhatta a bebörtönzött IRA-aktivistát, Bobby Sands-et, aki 1981-ben éhségsztrájk következtében halt meg. A színész semmit nem bízott a véletlenre. Olyan brutális diétába fogott, mely a forgatás előtti napokban már csak 600 kalória napi bevitelét engedte meg, és 14 kilót hámozott le az amúgy sem túl vastag színész testéről.  A method acting ezúttal is elérte a célját. Az átlényegülés a fergeteges alakítással és a naturális képi világgal megtámogatva egy émelyítően erős mozit eredményezett, amit látva a kritikusok először megkeresték elgurult állkapcsukat, aztán pajzsra emelték az ekkor 31 éves tehetséget.

A szuggesztív alakításokban rendre brillírozó Fassbender a tömegeket mégsem az Éhséggel, hanem Quentin Tarantino Becstelen brigantyk című filmjével nyerte meg. Ezt a mozit egyébként nyugodt szívvel látjuk el a „Minden idők legtöbbször újranézhető filmje” feliratú képzeletbeli kitűzővel. A félelmeteset alakító Christoph Waltz által előadott jutalomjáték mellett igazából minden színész csak másodhegedűs lehetett, de azért Fassbendernek sincs semmi szégyenkeznivalója az általa megformált Archie Hicox hadnagy miatt. Ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, akkor most szólunk: Igen, Fassbender a valóságban is folyékonyan beszél németül.

Hősünknek egyébként a gyermekkori Superman-mánia miatt lehet valamiféle perverz vonzódása a képregényhősökhöz, mivel a Becstelen brigantyk után a Jane Eyre sokadik filmadaptációját leszámítva gyors egymásutánban három képregényfilmet is lenyomott. Ebből kettő (A kilencedik légió, Jonah Hex) szimplán átlagos, illetve botrányosan rossz volt, a harmadik viszont, az X-men: Az elsők a Ha/Ver-rel domborító Matthew Vaughn keze alatt színvonalas feldolgozása volt a mutáns- univerzumnak. Itt végre Fassbender is kipróbálhatta milyen érzés kanalakat, sőt tengeralattjárókat hajlítgatni, és alkalma nyílt egy pénzérmét is keresztülnyomni Kevin Bacon agyán, amiért nem lehetünk elég hálásak neki. Ettől a filmtől egyébként nem csak a pénztárcája lett vastagabb, de az ágyon is kevesebb hely jutott neki egy darabig, hiszen összejött Zoe Kravitz-cal, aki a filmben azt a szitakötő-szárnyú dögös félvér csajt játszotta. Egy évig tartott a kapcsolatuk, aztán a színész saját bevallása szerint már nem tudtak a határidőnaplójukban helyet szorítani egymásnak.

Amiért most Michael Fassbender ismét beszédtéma lett, az a Veszélyes vágy című Cronenberg dolgozat, de még inkább a Szégyentelen című feelbad movie, melyben egy szexmániás new york-i yuppie-t alakít, és (már bocsánat) a farkát kis híján a nézők arcába tolja. Még szerencse, hogy a filmet a tomboló divat ellenére nem 3D-ben forgatták le. A nyíltan elkövetett faroklengetésről egyébként egy interjúban elmondta, hogy egyrészt azért volt rá szükség, mert a teljes fizikai és pszichológiai lemeztelenedés nélkül a film egész egyszerűen nem működött volna, másrészt az anyukája mindig panaszkodott, hogy „Micsoda hülyeség, hogy mindig csak a nők teljesen pucérak, a férfiakon mindig marad legalább egy gatya!”, így a pucérkodást egyúttal édesanyjának ajánlotta. Szép gesztus, Michael, de szerintünk anyuka a fiacskája lengedező hímtagja helyett inkább nézegette volna Alain Delonét szebb napjaiban. De persze csak találgatunk. Félretéve a tréfát, a Szégyentelen Steve McQueen már tárgyalt előző filmjéhez hasonlóan egy irtózatosan erős trip, a főszereplő pedig ismét brillírozik.

Bár Fassbender nem is olyan rég még azt nyilatkozta, hogy ezután nagyobb figyelmet szeretne fordítani magánéletére és kevesebbet a munkájára, a jövőbeli szerepvállalásai ezt nem igazán támasztják alá. Már látható a mozikban a Bűn hálójában című akciófilm Fassbender mellékszereplésével, aztán nem is olyan sokára bemutatják Ridley Scott várva várt Prometheus-át, melyben egy David nevű androidot személyesít meg. Hősünk olyan szinten betáblázta magát, hogy vissza kellett utasítania Danny Boyle felkérését Trance című filmje főszerepére. Először Brendan Gleeson rendezői debütálásához, a Swim-Two-Birds-höz írt alá, aztán McQueen új filmjéhez is boldogan szignálta szerződését. Ebben egyébként Brad Pitt-tel fog együtt játszani, a címe pedig Twelve Years A Slave lesz. Később a The Councelor-ban játssza a címszerepet, mely egy Cormac McCarthy adaptáció lesz Ridley Scott rendezésében. Úgy tűnik azonban, hogy az egyre szaporodó felkérések nem elégítették ki Fassbender munkaigényét, így Ronan Bennett forgatókönyvíróval együtt alapított egy produkciós irodát Finn McCool Films néven, mely jelenleg egy ír mitológiai hősről szóló film összehozásán fáradozik.

Mint láthatjátok, a fickó nem igazán tervezi a közeljövőben, hogy akár csak egy percre is visszavesz a lendületből. Bár nem látszik rajta, de a jól belőtt elegancia alatt egy megveszekedett munkalkoholista rejtőzik, akiről a bulvársajtó csak akkor tud valami botrányfélét összekaparni, ha a kelet-londoni Hackney-ban kószálva egy hölgyrajongója izgalmában lehányja (volt ilyen), vagy egy partin úgy berúg, hogy Viggo Mortensen-nek kell hazaküldenie (ilyen is volt). Abban a korban, amikor vegetáriánus vámpírok szaladgálnak össze-vissza, és Taylor Lautner-ből akciósztárt, Taylor Swift-ből meg ügyeletes dögös csajt akarnak faragni, Michael Fassbender némileg anakronisztikus jelenségnek hat. A sztárgyár által preferált sima mosolyú és mértani pontossággal belőtt sérójú kedvenckék seregén emberünk szigorú magabiztossággal emelkedik felül. Tehetséges, sármos, karizmatikus és látszólag magasról tesz az elvárásokra. Mára egyértelmű hollywood-i szupersztár, mégis Londonban él, és ahelyett, hogy dzsigoló arcberendezésének megfelelően rágyúrna a „nők kedvence”-státuszra, sorra vállalja a provokatív szerepeket. Ő az a faszi, akivel kapcsolatban még te is kénytelen vagy elismerni, hogy marha jól néz ki, hogy aztán a barátnőd elmondja, hogy szerinte meg nem annyira.