Superbad – Avagy miért ciki a szex? = (Majdnem) 20 és annyi. Felkoppintva = 30 és annyi. 40 és annyi = Tényleg 40 és annyi.
Drágám, csináljunk egy filmet, amiben kivesézzük a szexuális gondjainkat, kitérünk az öregedéssel járó frusztrációinkra, és a szokásos buggyant őszinteséggel nyilatkozunk a gyerekneveléssel járó felelősség súlyáról, miközben pár alpári poént is elsütünk. „Jól van Judd, csináljuk, és a filmbéli srácokat játsszák a mi gyerekeink!” – mondta Leslie Mann férjének, és nem sokkal később el is készült a 40 és annyi, amit a Felkoppintva folytatásának is nevezhetnénk, csak a két főszereplő nem az ott megismert pár, hanem a Paul Rudd–Judd Apatow-né alakította házaspár, akik a nagy amerikai jólétben kénytelenek néhány első világbeli problémával megküzdeni.
A végeredmény pont olyan, mint a legtöbb Judd Apatow-istállóból kikerülő komédia: a szerethető csodabogarak megállás nélkül nyomják szókimondó eszmefuttatásaikat, így sajnos a jobb poénok is beleszürkülnek a locsogásba. Bármennyire is eredeti ez a kifacsartan realista megközelítés, azért mégiscsak vígjátékról van szó, ebben a zsánerben pedig rengeteg a két óra, ezért csak irigykedni tudunk azokra a türelmes nézőkre, akik a film vége felé nem szeretnék a fél szereplőgárdát felpofozni.
De van jó hír is: a popperek szívét folyamatosan megdobogtatja a film, ugyanis van itt Billie Joe Armstrong-cameo, vicces Rudd-tánc Alice In Chains-re, kocsikázás Pixies-re és egy remek új Fiona Apple-szám.
Az is pozitív infó, hogy nem csak a negyvenesek élvezhetik a sztorit, bár ők könnyebben azonosulnak a karakterekkel, akiket mindenki szeretne megismerni (mi főleg Mannt és az alkalmazottját alakító Megan Foxt) és a szomszédjának tudni, hogy néha összefuthassanak vacsorára. De talán a valóságban is sok lenne belőlük 130 perc.