Csak az ember változott, a ruhája sosem, stílusikonná is vált.

Az amerikai Dale Irby 40 éven át volt dallasi testnevelő tanár, és pályafutása 1973-as kezdetétől egészen 2013-as nyugdíjazásáig mindig ugyanazt a ruhát vette fel az évkönyvfotózáshoz. A képeken minden egyes évben egy kávébarna szvetterben és egy apró mintás ingben állt a fényképezőgép elé, és megkockáztatjuk, hogy nemcsak a dizájn volt mindvégig ugyanaz, hanem a konkrét ruhadarabok is:

Mindez úgy kezdődött, hogy Dale Irby az 1974-es fotózásra véletlenül ugyanabban a ruhában ment el, mint az azt megelőző évben, innentől pedig felesége, Cathy biztatására ezt évről évre megismételte – hagyományteremtésével pedig igazi stílusikonná vált.

(Forrás: NPR, fotó: Massimo)

Ez is érdekelhet:

Így nézett ki, amikor a mai Magyarországot egykor a Pannon-tenger borította

A Bakony, a Mecsek, a Tarcal-hegység és más hegységek szigetként emelkedtek ki belőle.

Mennyi ideig kell télen járatni az autó motorját üresben, mielőtt útnak indulnánk?

Megosztó a téma, de a szakemberek csak tudják, hogy miről beszélnek.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés