Mire képes manapság Hollywood? Mindenre választ ad A dzsungel könyve friss feldolgozása, ami a legepikusabb, minden tekintetben legérettebb feldolgozása Kipling művének.

A Hamupipőke előtt még azt mondtuk, a Disneynek elment az esze, hogy a klasszikus rajzfilmjeit élőszereplős változatban küldi újra mozikba. Most itt A dzsungel könyve, és eszünkbe sem jut, hogy ez az egész valaha is rossz ötletnek tűnt. Szerencsére a cég nem a kollektív pénzlenyúlás elvét követi, legalábbis egyelőre nem, ahogy a helyzet kinéz. Jon Favreau-t láthatóan szabadon engedte a Disney, ezért össze tudta hozni minden idők talán legjobb The Jungle Bookját, és erre, hogy őszinték legyünk, semmi esélyt sem láttunk.

 

A 2016-os A dzsungel könyve ugyanis nagyon rizikós vállalkozás volt, mert hát mindig nagyon rizikós egy olyan film, amelynek 99%-a CGI segítségével kerül vászonra, hogy a beszélő állatokról már ne is beszéljünk, ráadásul még Mauglit is egy teljesen ismeretlen srác alakítja… hát maradjunk annyiban, hogy mindent megtettek egy korrekt buktáért, csak az az igazság, hogy a CGI minden idők CGI-a, a beszélő állatok minden idők beszélő állatai, Maugli pedig minden idők Mauglija. Ennek értelmében, ha lehet ilyet mondani, a friss film túlszárnyalja a kultikus rajzfilmet is.

Persze nem igazán fair összehasonlítani ezt a remeket azzal a remekkel, hiszen bármennyire is hülyén hangzik, az élőszereplős változat sokkal keményebb, sokkal inkább követi a könyvet hangulatában, annak ellenére, hogy itt is hangoznak el bizonyos pontokon dalok. Annyira sötét tud lenni A dzsungel könyve, hogy nem is igazán érti az ember a 6-os korhatárbesorolást, mögöttem konkrétan sírtak a gyerekek Ká megjelenésekor, ami azért nem nagy szó, mert az a jelenet, mint ahogy néhány másik is, kimeríti a korrekt horror fogalmát.

A The Jungle Bookot eléggé felnőttes szórakozássá tette Jon Favreau, ami persze egy felnőttnek egyáltalán nem baj, és az sem túl nagy baj, hogy valamilyen csoda folytán olyan számítógépes animációval keltek életre az állatok, amitől egy árva pillanatra sem jut az ember eszébe, hogy animációt lát, ijesztő ez, nem is kicsit, de hát itt tart a technológia. Olyan, mintha a Pi élete tigrise életre kelne újra, csak éppen még nagyon sokszor, nagyon sok formában egy filmen belül, nagyon csodálatos minőségben.

Az elképesztő vizuális megoldásokat mondjuk el tudná rontani az ismeretlen Neel Sethi játéka, de nem rontja el, a srácot az isten is Mauglinak teremtette, így nagyjából minden együtt áll egy kis filmtörténelem íráshoz. A dzsungel könyve mindenképpen filmtörténelmet ír, mostantól ez az összehasonlítási alap, ha a számítógépes animáció kerül szóba, csak éppen néha kicsit zavaros a koncepciója, hiszen a sötét hangulatokból és a komolyabb hangvételből egyszer csak hirtelen a rajzfilm ultrakönnyeddé válik, dalol, musicalesedik, majd visszavált hirtelen, akciózik, csapong, de mindez csakis azért történhet, hogy a gyerkőc ne bőgje végig a 105 perces játékidőt, a végén pedig akarjon magának egy igazi Balut a szobájába.

Ebben az értelemben nem túl meglepően biztonsági játékos a Disney, lazán el lehetett volna hagyni a zenés részeket, amelyekből egyébként nincs sok, nélkülük viszont mindenképpen felnőttbarátabb lenne a mozi, még sötétebb, még keményebb, de bizony a Disney nem az a cég, aki csak a felnőttekre számít. Szerencsére viszont mivel szerettük a rajzfilmet (ami egyébként néhány snitt és beállítás erejéig meg is idéződik), inkább kellemesen megmelengeti a szívünket az a pár újrahasznosított, nosztalgikus jelenet, és minden, ami azon kívül van, megvalósítását és hangulatát tekintve bátran mondható minden idők legjobb A dzsungel könyve-adaptációjának. Egy teljesen valószínűtlenül nagyon jó film, amit mindenképpen látni kell.

8
  • Néha kicsit csapong, de az utolsó pillanatáig fantasztikus munka
  • Gyerekeknek talán túlságosan is félelmetes epizódok
  • Elképesztő CGI

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon