Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Ridley Scott a rendezői székben. Cormac McCarthy a forgatókönyvírói pozícióban. Fassbender, Pitt, Bardem, Cruz. De A jogász még így is nehezen emészthető.

Értem én, az ilyen filmekhez hangulat kell. Vagy inkább lelkiállapot. Mert hát az ember fia nem mindig néz jó szívvel drogdrámát úgy, hogy a szereplők coelhói magasságú dialógusokkal vitatják meg az élet értelmét, pláne akkor nem, ha a közel kétórás játékidő cselekménye ezt nem is igazán indokolná. De hogy mi a cselekmény, arról is lehetne vitatkozni.

Fassbender, aki csak Jogász néven fut, belekeveredik egy drogcsempész buliba felettesével, Reinerrel (Javier Bardem), akinek gepárdmániás csaja, Malkina (Cameron Diaz) első ránézésre is forral valamit. A teherautóba rejtett drog körüli fejetlenség (és ezt veheted szó szerint is) egy ponton nagyon csúnya fordulatot vesz, és borítékolható, hogy ebből bizony happy end aztán biztosan nem kerekedik ki.

A jogász nagyon furcsa film, nem mondható rá egyértelműen, hogy elpuskázott lehetőség, hiszen szépen végigviszi azt, amit vállal, kérdés, mennyire vagyunk vevőek a nagyon-nagyon lassan építkező, nagyon-nagyon nem szájbarágós és nagyon-nagyon magasröptűnek lenni akaró mozikra. Itt bár drogügyletek folynak, amelyeket kőkemény drogbárók és nem kevésbé acélos sameszeik folytatnak le egymás között, mindenki Paulo mester örökbecsűit idézgeti az élet és a halál mibenlétéről, értsd, veszett nagyívűnek szánt hasonlatokkal élnek, amelyeket nem várnál el McCarthytól.

Igen, ő az az író, akinek olyan grandiózus műveket köszönhetünk, mint a Nem vénnek való vidék, Az út, vagy a Véres délkörök. Persze A jogász-nak azért így is van némi McCarthy-íze, csak nem érteni, mire szerettek volna kilyukadni kedves Ridley Scott úrral, aki viszont még így is kihozza a maximumot a dologból és színészeiből. Cameron Diaz például soha életében nem volt még ennyire jó, Michael Fassbender, Brad Pitt és Pénelope Cruz is hozzák a tőlük elvárható színvonalat. A film végén megjelenő Goran Visnjic pár pillanat alatt mutat igazán beteges mosolyokat, kár, hogy alig kapott szerepet a filmben.

A jogász-hoz tehát, ahogy korábban mondtam, lelkiállapot kell. Ha szerinted egy drogügyletekről szóló film nem lehet lassú, kerüld el messziről. Nem a dinamika hiánya teszi furcsa filmmé a The Counselor-t, hanem az, hogy úgy próbál meg thrillerré válni, hogy közben semmi feszültség sincs benne, ráadásul a hanyagul összetákolt sztori bizonyos pontjain teljességgel kiszámíthatóvá is válik. De ha készen állsz rá lelkileg, akár kellemes és nagyon megrázó két órát is okozhat. Kétesélyes. Rossz filmnek nem mondanám, de ha még egyszer meg kellene néznem, lehet, hogy inkább önként és dalolva elolvasnék egy Coelho-könyvet. Egy olyat, ami igazán véres.

5/10

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.