Egyetlen poszttal világszerte be is kerültek a médiába.
Továbbra sem találják az évszázad rablásaként is emlegetett bűncselekmény elkövetőit.
Fejlemény mégis van: a német Böcker darugyártó meglátta az üzleti lehetőséget az esetben, mivel a lopáshoz az ő darujukat használták – amit egyébként néhány nappal korábban loptak az egyelőre ismertelen bűnözők. Azóta már egy videó is előkerült, hogyan működik a szerkezet:
„Amikor nagyon kell sietni – áll a Böcker által posztolt képen. – A Böcker Agilo akár 400 kilogrammnyi kincset szállít 42 méter/perc sebességgel, a 230 voltos villanymotornak köszönhetően szinte hangtalanul” – áll a cég Instagram-posztjában, ami máris több mint ötvenezer lájkot kapott, miközben a céget csak 15 ezren követik.
Ez is érdekelhet: