Az idei Sziget fesztivál legnagyobb zenei helyszíneinek már a méretei is figyelemreméltók. A Nagyszínpad alapterülete több mint ezer négyzetméter, a Samsung Party Aréna nézőtere ennél négyszer nagyobb, a FreeDome presented by Mastercard sátra több, mint tízezer fős befogadóképességű, míg a TicketSwap Colosseum háromezer raklapból épül fel. A felhozataluk is hasonlóan nagyszerű!

A hat fesztiválnapra a huszonnégy fellépőből hét nagyágyút sikerült idén meghívni a Sziget nagyszínpadjára, a Florence + the Machine az első napon, majd sorban az Imagine Dragons, David Guetta, a Mumford & Sons is érkezik majd. Hétfőre ketten is jutnak, Lorde és Macklemore, majd a Sziget zárónapján Billie Eilish lép fel. Persze minden nap akár már délután 4 órától érdemes lesz elfoglalni a helyünket a Nagyszínpad előtt, mert ott lesz Sam Fender, Yungblud, girl in red és Foals, meg sokan mások is – a Szigetre szabott koncertekkel készül például a Halott Pénz, a Carson Coma és Dzsúdló.

A Sziget azonban nem csak a Nagyszínpadról szól, érdemes körülnézni, hogy mit nyújtanak a további nagy zenei helyszínek.

Az EDM epicentruma idén is a Samsung Party Aréna, ahol naponta különböző nagy partybrandek mutatkoznak be, a fesztivál alatt összesen harmincnégy különböző szettel. Az első nap a Q-Dance társaságé, akik az elektronikus zene keményebb stílusaira helyezik a hangsúlyt. Először csatlakozik a Szigethez az Awakenings. A techno partikat és fesztiválokat szervező holland csapat nevéhez fűződik például a világ legnagyobb techno rendezvénye, az Awakenings Summer Festival. Az univerzum legnagyobb drum&Bass és dubstep partijaként elhíresült Rampage szintén helyet kap a Next Levellel közös szervezésű buliban. A house területén már ismert előadók és feltörekvő tehetségek terepe lesz a Szigeten is a Higher Ground. A Be Massive mára meghatározó színfoltja a hazai party világnak, nemzetközi előadókat is felsorakoztatva. A Vintage Culture néven ismert brazil DJ és lemezproducer indította útjára a Born Of Music Addiction (BOMA) partysorozatot, ami most a Szigetre is megérkezik, így mások mellett itt fellép majd Adam Beyer, Reinier Zonneveld, Diplo, Tale Of Us valamint a Brazíliából érkező előadók a BOMA napra, név szerint Maz, Ashibah, Mochakk és Vintage Culture.

Az alternatív elektronikus zene legjobbjait gyűjti egybe a Sziget – ókori amfiteátrumokat idéző – buliszínpada,

a TicketSwap Colosseum, mely tavaly újragondolva és exkluzív külsőbe öltöztetve tért vissza. Az idén tovább szépülő, látványos dizájnelemeivel lenyűgöző és minden igényt kielégítő hang- és fénytechnikával felszerelt helyszín sztársátra több mint hatvan előadót vonultat föl a hat nap alatt. Köztük lesz a Herrensauna XXL négy nagy DJ-t összefogó formációja, de jön majd az ausztrál gyökerű, Londonban élő Mall Grab, a meghatározó jelentőségű techno DJ és producer Jeff Mills, az egyik legismertebb német house és techno DJ és producer, Dixon, az olasz elektronikus tánczenei DJ, Dj Tennis. Szintén a Colosseum vendége lesz a német elektronikus zene egyik legkiemelkedőbb előadója, a háromszoros DJ Awards-nyertes Sven Väth, a techno egyik leggyorsabban feltörekvő DJ-je, Kobosil, valamint a zenéjével az érzelmekre ható francia techno producer, I Hate Models.

Az alternatív zenei irányzatokat tömörítő FreeDome presented by Mastercard nagysátrában harminchat koncertet nézhetünk meg a hat nap alatt.

Fellép többek közt az angol producer, zenész, DJ, Bonobo, a szintén angol hip-hoper Loyle Carner, az elsősorban mély és progresszív house zenét előadó Ben Böhmer, az angol indie pop zenekar, a The xx tagjaként is ismert Jamie xx. Jön továbbá a német elektronikus zenei szupercsoport, a Moderat, a Nothing but Thieves angol rockbanda, a francia-amerikai elektronikus zenei projekt, az M83, valamint a punk vonalat hozza az Amyl And The Sniffers. Itt lesz továbbá SG Lewis angol énekes-dalszerző, zenész, az angol poszt-punk zenei duó, a Sleaford Mods és az Amerikából érkező rapper-énekesnő 070 Shake. És persze lesznek magyar fellépők is, például itt lép fel Krúbi, a Jazzbois vagy az Ivan & The Parazol.

(Forrás: Sziget)

Ez is érdekelhet:

Zöldebb és igényesebb is lesz az idei Sziget fesztivál

Mutatjuk, miben újul meg 2023-ra a Sziget fesztivál.

A szeretet forradalma visszatér a nagyszínpadra a Szigeten

Két nagykoncert közt elgondolkodtató témák is beleférnek az idei Sziget fesztiválon.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés