A Movie Mistakes idén is összegyűjtötte azt a tíz filmet, melyben a legtöbb hibát sikerült összeszámolniuk a szemfüles bakivadászoknak. Az első speciel nem meglepetés, de a harmadik már nagyon is az.

10. Minyonok (7 baki)

Gondolnád, hogy egy animációs filmben is akadnak hibák? A Minyonok-nak sikerült prezentálni hetet, ami nem tűnik soknak, de a lista első tíz helyezettje közé bekerülni pont elég volt.

9. Sharknado 3 - A végső harapás (7 baki)

Egy direkt gagyinak készült trash esetében nem tűnhet túl sportszerűnek a hibák számolása, no de a hét baki azért annyira nem is sok. Nem sok, de elég.

8. A szürke ötven árnyalata (8 baki)

Mi nem igazán szerettük és ehhez még bakikat sem kellett észrevennünk benne. Pedig voltak. Nyolcan.

7. Terminator: Genisys (10 baki)

Még mindig nem röpködnek túl nagy számok. A Genisys 10 bakival a hetedik.

6. A Hangya (12 baki)

Az A Hangya kellemes kis Marvel mozi volt, amivel jól elvoltunk, amíg tartott. A szórakozásunkat nem igazán zavarta az a 12 baki, pedig volt köztük néhány igazán arcba mászó is. Például; hogyan tud egy kézben tartott pisztolyon szaladgálni Hangya bácsi, ha egyszer a testsúlya akkor is változatlan, ha összemegy? Ugye, hogy ugye?

5. Mad Max - A harag útja (15 baki)

A Mad Max - A harag útja az elejétől a végéig egy hatalmas vizuál-orgazmus. Voltak benne bakik? Ráadásul tizenöt? Kit érdekel?

4. 007 Spectre - A Fantom visszatér (16 baki)

A Spectre sokkal elszálltabbra sikerült, mint az eddigi Daniel Craig-féle Bond-mozik, ami kicsit meg is dobta a bakik számát.

3. Mentőexpedíció (19 baki)

Az év sci-fije majdnem az év leghibásabb filmje is lett. Mi ezen a helyezésen lepődtünk meg a legjobban.

2. Jurassic World (33 baki)

A Jurassic World szétbombázta a kasszákat... és ezt a listát is. Harminchárom ordas bakival megcsípte a második helyet.

1. Halálos iramban 7 (41 hiba)

Nos, ezen nem igazán vagyunk meglepve. Negyvenegy baki. Ehhez nem is igazán fűznénk hozzá semmit. Szép volt!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés