Mert hát miről is szól ez a film? Leo egy való életben lejátszott sztori főhőseként, akit Hugh Glassnek hívnak, indiánokkal hadakozik, majd összecsap egy medvével, ezt a meccset pedig egyetlen bíró sem hozná ki Glass javára, maradjunk annyiban, hogy a medve technikai KO-val csúnyán legyőzi a természetet jól ismerő férfit, Maci Laci piknikkosárnak nézte, amivel úgy bánt, mint egy zárlatos rockzenész a gitárjával. Glass sérült, társai viszont nem hagyják annyiban, egyik túlbuzgó barátja, John Fitzgerald (Tom Hardy) azonban úgy dönt, fakdetsit, haljon már meg magára hagyva ez a jóember, a fiát pedig maga küldi a másvilágra. Hugh azonban nem hal meg, és ha már így alakult, bosszút esküszik.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy megszenvedtek a forgatókönyvvel, Alejandro G. Iñárritu rendező-író nem a beszédet részesíti előnyben, hanem a vonulást, a túlélést, a jeges-havas tájak képei, a hosszú snittek és a szereplők arckifejezései úgyis elmondanak mindent. És mivel a Birdman után Iñárritu megint Emmanuel Lubezkivel dolgozott, aki ugyebár napjaink egyik legfantasztikusabb operatőre, olyan képekről és hosszú snittekről van szó, amelyeket még akkor is jó nézni, ha tulajdonképpen igazán markáns sztori híján is két és félórás filmről beszélünk.

De az a kijelentés is felületes lenne, hogy nincs igazán markáns sztori, hiszen senki sem ígérte, hogy A visszatérő egy igazán komplex film lesz, Leo megy és bosszút áll, de természetesen nem Steven Seagal ő, hogy mindezt rettenet röhejesen tegye. A faék egyszerűségű The Revenant ugyanis mondanivalóban szegény, de kíméletlen, és brutálisan realisztikus, főként az a filmtörténeti medvejelenet, amiben DiCaprio megharcol Mackótestvérrel, aki nincs jó hangulatban. A medve nyilván CGI, de alig látszik rajta, az ember pedig sokkos állapotban, tátott szájjal bámulja, hogy mi a jó úristen történik a vásznon.

Filmtörténelem nem, de egy nagy vállalkozás igen, a The Revenant ugyanis csakis természetes fényekkel operál, nincs plusz világítás, és nem is kell, nincs túl sok beszéd, de nem hiányzik (jó, ha DiCapriónak tíz sora van a filmben), Iñárritu és Lubezki közösen ennyiből is nagyot képes alkotni. Tom Hardy szokás szerint remek, tulajdonképpen ha csendes, betegen néző figura kell, őt kell hívni, nincs mese, de hogy DiCaprio ezért Oscart érdemel-e, arról megoszlanak a vélemények.

Mert hát mit csinál ő? Semmit, elszenvedi a hideget, a jeges vizet, a megpróbáltatásokat. Tulajdonképpen játszania sem kell. Hát a nagy francokat nem! Dobj be egy ZS-kategóriás színészt egy jéghideg folyóba, és nézd meg a végeredményt! Az bizony nem lesz ilyen. Leo igenis megszenved és jól játszik azért az Oscarért, de aki a legesélyesebb ebből a filmből rá, az Emmanuel Lubezki, akit valamilyen érthetetlen okból csak a Gravitáció óta kínálgatják meg Oscarokkal, de ne idén legyen már vége a sikersorozatának, könyörgöm!