A Wall Street farkasa Martin Scorsese egyik legszórakoztatóbb filmje, melyben a simlis tőzsdepiaci fenegyerek, Jordan Belfort felemelkedésének és bukásának igaz történetét ismerhettük meg, a kirobbanóan vicces alakítást nyújtó Leonardo DiCaprióval a címszerepben.

A film másik fontos szereplője Belfort felesége, Naomi volt, akit Margot Robbie alakított igen emlékezetesen, és akit az alkotók szintén egy létező személyről mintáztak.

A valóságban azonban a feleséget nem Naomi Lapagliának hívták. A hölgy igazi neve Nadine Caridi, aki jelenleg már Dr. Nadine Macaluso, ugyanis újra férjhez ment és tudományos fokozatot szerzett pszichológiából, ami pedig a cikk szempontjából még ennél is fontosabb, igen aktív a TikTokon.

Margot Robbie A Wall Street farkasában

A platformon több videót is szentelt a filmnek, melyekben elmondta, hogy annak sok fordulata csak a képzelet szüleménye, de hozzátette, hogy férje valószínűleg pont úgy élte meg a történetet, ahogy azt Scorsese alkotása is megmutatta. Egy másik videójából az is kiderült, hogy a film talán egyik leghihetetlenebb fordulata ezzel szemben pontosan úgy történt, ahogy a vásznon is szerepelt:

a Belfort házaspár hajója valóban pusztító viharba került az olasz vizeken és tényleg az olasz tengerészet mentette ki őket a süllyedő hajó fedélzetéről.

Most pedig megmutatjuk a videót, melyben maga Nadine mutatja meg, hogy nézett ki a házassága idején, és meg kell hagyni, hogy mi rendesen megdöbbentünk, mennyire hasonlított a filmben őt játszó Margot Robbie-ra.

Íme:

@drnaelmft What happened when I met The Wolf of Wall Street in the Hamptons. The movie was pretty accurate! #wolfofwallst #wolfofwallstreetnaomi #wolfofwallstreetmovie #wolfofwallstreetmeme #wolfofwallstreetedit #wolfofwallstreetdaddy #thewolfofwallstreet #naomiwolfofwallstreet #margotrobbie #margotrobbieedit #margotrobbieofficial #margotrobbiefan #margotrobbiewolfofwallstreet #lovemargot #margotbela #margotrobbiestyle #drnadinemacaluso #drnadine #drnae #leonardodicaprio #leonardodicaprioedit #leonardodicapriofanpage #leonardodicapriomovies #martinscorsese #martinscorsesefilms #martinscorsesemoviesbelike #martinscorseseedit #tiktok #tiktokviral #tiktoker #tiktokfamous #tiktokwomen #tiktokviral #tiktokvideo #tiktokcelebsnews #tiktoktherapy #tiktoktherapist #toktherapy #toktherapist #therapy #therapist #longisland #the90s #westhampton #thehamptons #naomiwolfofwallstreet #wolfofwallstreetnaomi #drnadinemacaluso #drnae #drnadine ♬ original sound - Dr. Nadine Macaluso

A film egyébként a Player örökös kedvence, kritikánkban (itt elolvashatod) is alaposan megdicsértük Scorsese látványos, elképesztően vicces bukástörténetét.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Börtönben ülve csalt ki 150 ezer forintot a rabtársából, még öt évet kapott

Ez a sorozat veszi át a stafétát a véget ért Yellowstone-tól

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés