Jövőre mutatják be az Enzo Ferrariról szóló mozifilmet, aminek Adam Drivert választották a főszerepére, és most megjöttek az első képek a forgatásról.

Az utóbbi időben több filmről is lehetett hallani, ami Enzo Ferrari életét dolgozza fel, és úgy tűnik, hogy az egyik célegyenesbe ért, az egyszerűen csak Ferrari címen készülő filmet 2023-ban mutatják be. A főszerepére korábban Christian Bale és Hugh Jackman is esélyes volt, de most már biztos, hogy Adam Driver játssza a Commendatore szerepét.

Adam Driver mint Enzo Ferrari?

Adam Driver nem először bújik egy olasz mágnás szerepébe, de A Gucci-ház után első hallásra szokatlan választás lehet Enzo Ferrari alakjára. A film cselekménye ugyanis 1957-ben játszódik, amikor az 1898-ban született Ferrari legalábbis 59 éves volt, míg Driver még csak 38 éves, szükség lesz tehát a sminkesek munkájára is.

A Ferrari című film a főszereplőn kívül is tele lesz sztárokkal. Michael Mann rendezi, míg Enzo feleségét, Laura Ferrarit Penélope Cruz, a szeretőjét, Lina Lardit pedig Shailene Woodley játssza. A győztes Piero Taruffi szerepében Patrick Dempsey-t látjuk majd, akinek nem lesz szüksége kaszkadőrre, ugyanis szabadidejében profi autóversenyző.

Drámából sem lesz hiány, a film ugyanis az 1957-es szezonról szól, amikor Ferrari csaknem csődbe jutott, és a házassága is romokban volt.

A történet az őrült országúti futam, a legendás ezermérföldes Mille Miglia körül forog,

ahol Alfonso de Portago végzetes balesete tíz néző halálát okozta, és ez akkora botrányt kavart, hogy be is tiltották a közúti versenyzést.

Alfonso de Portago márki és navigátora, Edmund Gunner Nelson nem sokkal az '57-es halálos balesetük előtt a 390 lóerős V12-es Ferrari 335 S-ben
Az 59 éves Enzo Ferrari és az 50 éves Piero Taruffi az '57-es Mille Miglián. A 38 éves Adam Driver és az 56 éves Patrick Dempsey játssza őket
Nézők sűrű sorban a Mille Miglia útvonalán. Taruffi végül 152 km/órás átlagsebességgel (!) nyerte meg az 1597 kilométeres közúti száguldást

A forgatókönyv Brock Yates Enzo Ferrari című könyvéből íródott, ami önmagában annyira jól összefoglalja a Commendatore történetét, hogy azt ajánljuk, amíg elkészül a film, addig is olvasd el, hogy képbe kerülj az ágaskodó paripás márka legendás alapítójának életével.

(Képek: Getty Images)

Hugh Jackman már nem, de Al Pacino még eljátszhatja Enzo Ferrarit:

Hugh Jackman is eljátssza Enzo Ferrarit

Ferrari-rajongók figyelem, két film is jön! Az egyikben Hugh Jackman lesz Enzo.

Ez is érdekelhet:

Paul Newmantól Michael Fassbenderig – színészek a versenypályán

Szívesen rajthoz álltak egy futamon két forgatás között.

70 éve innen indult a Ferrari

Pontosan hetven évvel ezelőtt ezzel a kis sportautóval kezdődött a történet.

80 éve nyerte meg a Mille Migliát az áramvonalas BMW 328

174 km/órás átlagot ment az utcai versenyen 1940-ben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában