Botrányfilmként aposztrofálták Abdellatif Kechiche Cannes-i nyertes filmjét, de ha a képletből kivesszük a naturalista szexjeleneteket, nem marad más, csak az élet maga.

Az Adéle élete valóban botrányfilm, hiszen csak azt látja benne az ember, amit az életben is látna, ha beleshetne egy szenvedélyes leszbikus pár életébe. Ilyen gyönyörűen nem ábrázolták a szerelmet már nagyon régóta, és itt most nem a Szerelmünk lapjai című giccsparádéra gondolunk, hanem mondjuk az Amour-ra, amit fájt ugyan nézni, de tudtuk, minden képkockája igaz. Ezt a filmet kicsit más okból fáj nézni, a túlságosan hosszú játékidő (179 perc) egyáltalán nem indokolt, ellenben nagyon felesleges, főleg az utolsó kétharmadában érzi az ember, hogy már csak időhúzás folyik valódi történetmesélés helyett.

A Julie Maroh képregényéből készült mozi nem az a tipikus képregényfilm, itt nincsenek hősök, csak esendő emberek, akik szeretnek, szeretkeznek, gyűlölnek, és megpróbálnak felnőni egy világban, ami részben nem tudja őket elfogadni. A címszereplő, akit hogy-hogy nem, az életben is Adéle-nek hívnak (Adéle Exarchopoulos) nem nagyon találja a helyét a környezetében, aztán belegabalyodik a kék hajú Emmába (Léa Seydoux), és kezdetét veszi kettejük szenvedélyes kapcsolata, ami közben kénytelenek szembesülni azzal, mit várnak valójában az élettől és maguktól is.

Mindkét főszereplőnő nyilatkozta már, hogy eszük ágában sincs többé a teljesen őrült, de zseniális Kechiche-sel dolgozni, aki brutális módszerekkel hozta ki a lányokból a legjobbat. Megértjük, de a filmet elnézve igazat kell adnunk a kegyetlen rendezőnek. Mindkét főszereplőnőjéből olyan minőségű játékot hoz ki, amivel nagyon nehéz vitatkozni.

Bár a kislányképű Adéle szinte az egész film alatt tátott szájjal, taknyos orral bámul, olyan finom rezdülésekkel érik meg a film végére, amitől nem lehet nem azon gondolkodni, hogy ez a lány bizony még nagy meglepetéseket fog okozni a jövőben. Léa Seydoux olyan hitelesen alakítja a fiús Emmát, hogy teljesen elfelejtjük, mennyire csodálatos nő is valójában, maximum csak akkor, amikor lekerül róluk a ruha, és elkezdődik a filmtörténelem egyik leghosszabb és legszexibb szexjelenete.

Tíz perc döbbenet, jobb, mint a viagra. Nem túloztak a kritikák, ez bizony minden idők egyik legjobb ágyjelenete. Bár a Cinefest közönségéből egy leszbi pár végigröhögte a kérdéses perceket összebújva (lehet, hogy otthon hasonló intenzitással megy az akció?), nagyon nehéz megszólalni vagy nem nagyokat nyelni a képsorok láttán, ami ugyan nem pornó, de már nagyon közel áll hozzá. A meztelenség persze teljesen átlagos, hiszen itt minden életszerű, minden valóságosnak tűnő, így teljes nyugalommal felejtsük otthon a velünk mozizni kívánó gyerkőcöket, hacsak nem kívánjuk őket meglehetősen direkt módon felvilágosítani.

Az Adéle élete nagyon is fontos film, bár klasszikus talán nem válik belőle. Érezni a játékidő súlyát, nem telik el könnyen az a három óra, és ez azért történik, mert Kechiche nem szeret kapkodni, minden jelenetet kibont, bő lére enged, hogy ezzel is az életszerűséget erősítse. Lassú folyású dráma ez, de sosem fog kimenni a fejedből, és nem csak a szex miatt. Olyat tudnak ezek a csajok, amit más nem nagyon. Szép, okos filmben játszanak nagyot, ami ha fél órával rövidebb lenne, egy sokkal boldogabb világban élnénk.

8/10

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon