Anne Hathaway idén novemberben ünnepli 42. születésnapját. A színésznő a héten egy újabb filmmel jelentkezik, melynek apropóján kicsit visszarévedünk a kétezres évekbe, amikor annyira nem szégyenlősködött, hogy az akkori villantásai emlékére még ma is a szívünkhöz kapunk.

A magyar mozikban a héten debütált az Anyai ösztön című dráma, melyben Hathaway és Jessica Chastain szomszédasszonyokat játszanak az amerikai kertváros zöld gyeppel és fehér kerítéssel szegélyezett idilli világában. Ők ketten nemcsak szomszédok, de kebelbéli jóbarátnők, akiket az is összeköt, hogy azonos korú fiúgyermekeket nevelnek, akik szintén szívesen töltik egymással az időt. Aztán egy nap szörnyű tragédia történik, az egyikük kisfia egy balesetben életét veszti, ami éket ver a főszereplők közé. A gyászoló anya képtelen feldolgozni a veszteséget, a másikat bűntudat gyötri, a történet pedig egyre sötétebb kanyarokat vesz.

Íme a film magyar előzetese:

A New Yorkban született Hathaway anyai ágon találkozott a színészettel, hiszen édesanyja színésznőként kereste a kenyerét. Állítólag William Shakespeare felesége után lett Anne a neve, a híres angol drámaíró feleségét ugyanis szintén Anne Hathaway-nek hívták, ami azért pikáns adalék, mert a színésznő férje pontosan ugyanúgy néz ki, mint a metszeteken és festményeken megörökített Shakespeare.

Van valami hátborzongató Anne Hathaway férjével kapcsolatban

Van itt egy kellemesen paráztató sztori kispéntekre.

Anne nyolcévesen döntötte el, hogy ő is színésznő szeretne lenni, amikor látta édesanyját Fantine szerepében A nyomorultak színpadi változatában. Már a gimnáziumban a színjátszókör prominens tagja volt, majd az American Academy of Dramatic Arts nevű intézményben folytatta tanulmányait, amit ösztöndíjjal végzett el. Első tévés szerepét a Get Real című sorozatban kapta, ami nem zavart sok vizet, de a nagy áttörésre sem kellett sokat várni. 2001-ben a Disney Neveletlen hercegnő című vígjátékában megkapta a címszerepet, ami azonnal tinisztárt faragott belőle.

Három évvel később még egyszer eljátszotta a karaktert a sikeres komédia folytatásában, aztán egy éles váltással bevállalt egy meredek szerepet az Ámok című 18 pluszos krimiben, amit azonnal a Túl a barátságon című, Oscarokkal alaposan megszórt Ang Lee-mozi követett. Nagyjából erre az időszakra tehető, hogy Hathaway-t elkezdték nagyon komolyan venni, majd amikor 2006-ban kijött Az ördög Pradát visel, már abszolút A-kategóriás sztárként tartották számon.

Hathaway filmográfiája eddig 57 címet számlál – a szinkronmunkáit és sorozatszerepeit is beleszámolva –, és jelenleg további két filmje van a forgatás vagy az utómunkálatok fázisában. 2013-ban A nyomorultak című moziban nyújtott alakításáért megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscart, ami azért érdekes, mert a filmben Fantine szerepét játszotta, vagyis azért a szerepért kapta meg karrierje legnagyobb elismerését, amit édesanyja is játszott anno, amikor Hathaway eldöntötte, hogy ő is a színészi pályát akarja választani.

Ha mostanra elfáradtál az olvasásban, megnyugtatunk, hogy a szakmai sikerek kitárgyalása után áttérünk a vizuális tartalmakra, amit egy kisebb csokornyi képpel vezetünk fel:

Ezzel pedig el is érkeztünk a címben ígért felnőtt tartalomhoz, amihez tökéletesen elég a színésznő két filmjét elővennünk. Bár Hathaway több alkotásban is levetkőzött, a leglátványosabb villantásait a már említett 2005-ös Ámok című krimiben, illetve a 2010-ben bemutatott Szerelem és más drogok című romantikus moziban láthattuk.

Először az előbbiből hozunk néhány képet:

Ez volt tehát Anne első pucér jelenete, de az igazán lélegzetelállító dolgokat az öt évvel később bemutatott Szerelem és más drogok című filmben lehetett látni tőle, melyben Jake Gyllenhaal volt a partnere.

Ebből mutatjuk a kedvenc jelenetünket, mely mellé tényleg elkél egy levél vérnyomáscsökkentő:

Ha ezzel meghoztuk a kedved Anne-hez, az Anyai ösztön című film csütörtöktől már a magyar mozikban is megtekinthető, igaz, ebben a meztelenség helyett a dráma fog dominálni.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

További cikkeink a témában