Talán elég csak annyit mondanunk, Sacha Baron Cohen hű forgatókönyvírója a felelős ezért a brit vígjátékért. De sajnos nem merészkedik túl messzire.

Dan Mazer pedig elindul a jól megszokott, durva viccekkel kikövezett úton, hogy aztán sokszor visszaforduljon, majd megint elinduljon rajta. De aztán persze megint visszanéz, akkor már örökre. Nem olyan tökös gyerek ez, csak majdnem. Behozott egy rakás ismert és közkedvelt színészt és színésznőt, például Rose Byrne-t a Damages-ből, Anna Farist, Simon Bakert, avagy a mentalistát, Rafe Spallt, aki mostanában a Pi élete írójaként tűnt fel, és a britek paréj-csodafegyverét, a levakarhatatlan mosolyú Stephen Merchantet. Erős röhögésekkel indít a film, hogy aztán egy majdnem teljesen átlagos romkommá váljon. De azért Mazer nem adja ilyen könnyen.

A sztori röviden: Josh és Nat szenvedélyes kapcsolata túl gyorsan vezet az oltárhoz, a pár tagjai pedig hamarosan ráébrednek, hogy annyira nem is illenek egymáshoz. Sokat nem segít a helyzeten, hogy közben egy régi szerelem és egy feltűnően snájdig amerikai férfi is belép a képbe, a házasok pedig komoly döntések elé néznek. Együtt tudnak maradni, vagy valóban igazuk lesz a barátoknak, és nem húzzák tovább egy évnél?

A film maga sem tudja eldönteni, mi akar lenni: egy ízig-vérig végletekig paraszt vagy egy átlagos házastársi bajokkal foglalkozó romantikus vígjáték. Bármennyire is furcsán hangzik, a film első negyedében elszabaduló paraszthumor-pokol veszettül szórakoztató tud lenni, nem is érti az ember, hová tűnik el ez a meghökkentő és már-már szégyellni valóan kedvelhető viccesség. Nyilván Mazer megpróbált egy férfiaknak és nőknek egyaránt élvezhető romkomot készíteni, csak nem lőtte be jól az arányokat.

Többnyire akkor nyerít fel az ember, amikor megjelenik Merchant, és azt teszi, amihez a legjobban ért, bunkó üzemmódba vált (mit vált, hiszen nála már ezer éve beragadt a kar), beszédet mond, vagy csak pofákat vág. Később is akadnak még jobb pillanatok, a klisés, galambokkal előálló randijelenet például telitalálat, a színészek azonban egytől egyig idegesítővé válnak a stáblista elérkeztéig, amiért meg is dolgoznak rendesen, de Mazer is, aki mintha egy gondosan elkészített lista alapján igyekezne minden egyes romantikus komédiában látott klisét kiforgatni önmagából.

Ez a misszió azonban kissé balul sül el, a film leül, kiszámíthatóvá válik, és a végére még azt is eléri, hogy egyáltalán ne kedveljük a főszereplőket. Ettől függetlenül szerethető lett az Az a bizonyos első év, tartalmaz komolyabb röhögéseket, és felejthetetlen pillanatokat is, érezni rajta az igyekezetet, de túl sok idegesítő pillanatot hordoz magában ahhoz, hogy maradéktalan elégedettséggel távozzunk a moziból. Kellemes. Nem több, de nem is kevesebb.

6/10

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés