Még alig telt el két óra azóta, hogy egy 12 órás repülőutat követően landoltam Bali nemzetközi repülőterén, már a szálláson borítjuk magunkba a Cuba Librét Sanyival, aki közvetlenül Szingapúrból érkezett, mert épp ott akadt dolga. Négy éve rendesen kiszívtuk együtt Thaiföld velejét és most sem fogjuk megúszósra venni a közös vakációt. Arra mondjuk egyikőnk sem számított, hogy ennyire durván elferdülünk rögtön az első este.

Ha lehet, Sanyi a thai kaland óta még keményebb lett. Az érkezése után volt öt magányos órája, mert az én gépem csak este negyed 8 körül landolt, ő pedig ahelyett, hogy lazult volna az első három éjszakára kibérelt szállás medencéjének partján, azonnal felkutatott egy olyan masszázsszalont, ahol a gyomrozás mellé grátiszban jár a happy ending. Még ott egyensúlyozom a vállamon a hetvenliteres hátitatyót, de ő már közli, hogy megvan a masszőz száma, ezért csak szóljak, ha egy lazító veretéssel lenne kedvem kezdeni az itt tartózkodást, hiszen csak egy üzenetébe kerül a dolog.

Na, ez is jól kezdődik – mormolom az orrom alatt vigyorogva, lepakolok az egyik napágyra, és már ott is terem a kezemben az első rumkóla, miközben Sanyi seggpucérra vetkőzik és fejest ugrik a medencébe. Az első szállást potom pénzért béreltük ki, pedig a kéró úgy néz ki, mint egy oligarcha nyári kéjlakja. A bejárat a bulinegyed egyik eldugott utcácskájában szerénykedik, melyen belépve azonnal egy feszített víztükrű, éjszakai világítással felpimpelt medence tárul az ember szeme elé, mellette napágyakkal és baldachinos párnázott pihenővel, ha az itt lakónak odakint lenne kedve tölteni az éjszakát. Csak a hálószoba került négy fal közé és tető alá. Innen nyílik a félig a szabad ég alá épített fürdőszoba, a konyha és a bár pedig odakint került kialakításra. Később megtudjuk, hogy ez azért van így, mert a balinéz hitvilág szerint az ártó szellemeket elűzi a konyha füstje-gőze, így azok már nem követik az embert a hálószobába.

Így valahogy

Az már most nyilvánvaló, hogy az előttünk álló órák nem a balinéz folklór megismerésével fognak telni. Nekem még egészen sok időm van addig, míg bebasz a jetlag és Sanyi sem úgy néz ki, mint aki mostanában akarná magára húzni a takarót. Magyarországon pont délután fél négyet mutat óra, ami errefelé azt jelenti, hogy itt az ideje emberesen meglékelni azt a behűtött rumot, amit Sanyi rögtön azután szólított magához, hogy otthagyta a szalonban a repülés során felgyűlt feszültséget.

Az érkezés Bali szigetére egyébként nem teljesen stresszmentes. Először be kell fizetned a 90 napig érvényes turistavízum díját, aztán a kapott papírral át kell esned az útlevél-ellenőrzésen, majd a vámon, ahol prezentálnod kell egy QR-kódot, amit egy online kérdőív kitöltése után kapsz a telefonodra. Az egész procedúra nagyjából másfél óra, ami csak azért nem szívja ki belőled az életerőt, mert közben valami elképesztő kedvességgel és udvariassággal találkozol.

Igazi közhely, hogy a világnak ez vagy az a szeglete a mosolyok országa, de Bali esetében ez nemcsak üres reklámszlogen.

Egy random búvalbaszott magyarnak – már bocsánat, de a kontraszt kiszúrja az ember szemét! – szinte sokkoló lehet az a nyíltszívűség, kedvesség és életöröm, ami az itt lakók sajátja. Én általában az életigenlők táborát erősítem, de még engem is meglep, hogy a határőr koma teli szájjal mosolyog rám, majd a kötelező regisztráció elvégzése után két tenyerét összeérintve kíván kellemes időtöltést a szigeten. Később a taxiból kiszállva, a szállásig tartó rövid séta közben szinte minden helyi minimum egy kedves főhajtással veszi tudomásul, hogy elgyalogoltam mellette. A hangulat tehát már helyből felhőtlen és mivel pont szomjas vagyok, úgy fogy a rum, mintha csapra lenne kötve.

Már csak egy kevés lötyög a palack alján, amikor megérik az elhatározás, hogy induljunk neki az éjszakának. Szerencsére Sanyi sem az a túltervezős fajta. Ő is, pont ugyanúgy, ahogyan én, akkor élvezi a nyaralást, ha a mobiltelefon a zsebben marad, a kocsmákat pedig úgy találjuk meg, ahogyan szembe jönnek. Sokkal jobb, ha nem a Google Térképtől, hanem az itt élőktől kérsz útbaigazítást, hiszen ezek az emberek olyasmiket is tudnak, amiket az internet népe nem feltétlenül kiabál bele az online térbe. Egy fél óra múlva már egy pálmatetős bárban szlopáljuk a Bintangot – ami ízre a Kőbányai helyi megfelelője lehet – és együtt röhögünk a pult másik oldalán álló két arccal. Mellettünk három darab, rottyra bebaszott, dagadt ausztrál csaj vihorászik két dundee társaságában, akik óbégatva próbálják túlkiabálni a környéken cikázó-dudáló robogók zaját. A levegő nehéz és párás, ismeretlen fűszerek illatától pezseg. Sanyi pörög, mint a ringlispíl, ontja magából a hülye poénokat, amin a pultosok hangosan nevetnek, és lassan az én lábamba is elkezd beköltözni a bugi.

Így kezdődik egy tökéletes trópusi bűnös este.

Az ausztrálok aztán támolyogva megindulnak, és mi is leküldjük az utolsó korty Bintangot. A srácok a Mexicola nevű helyre küldenek minket. Azt mondják, tegnap csendes nap volt, így jó esély van rá, hogy annak ellenére is találunk majd ott valakit, hogy hagyományosan nem a szerda este szokott lenni errefelé a legerősebb időpont a bulizásra. A hely nincs messze, de Sanyi kétszer áll meg hugyozni közben, mivel először el kell harapnia a végét egy pont arra kacsázó társaság miatt. A Mexicola napközben étteremként üzemel, estére azonban átvedlik diszkóvá, és azt már a bejárat előtt felgyűlt csapat összetételéből meg tudjuk állapítani, hogy odabent nemigen eltartott kisujjal kell fogyasztani az innivalót.

Sanyi a látómezőtől balra hugyozik éppen

A sejtés helytálló, a tánctéren ott salapálnak az imént még a bárban látott bekészült ausztrálok, a pultnál viszont egészen szemrevaló helyi csajok igazgatják a szájukba a szívószálakat. Ezt is muszáj megjegyezni:

az éjszakában megtalálható balinéz nők jellemzően igen kellemesek a szemnek. Nem túl magasak, de a testük arányos, a bőrük karamellszínű és illatos, az ajkaik teltek és csábítóak.

Sanyi bele is bámul néhány társaságba, nem túl visszafogottan, ezért megpróbálom inkább a tánctér felé terelni. Egyértelmű, hogy ma este nekem kell az okosabbnak lennem, nemcsak azért, mert Sanyinak már akkor kellemesen tompa volt a tekintete, amikor megérkeztem, de azért is, mert kedves barátom az a fajta férfi, akinek nem jut egyszerre vér az agyába és a farkába. Odahelyezkedik a tánctér mellé, én pedig elindulok a pult felé, hogy vételezzek némi hangulatjavítót – mintha annyira szükségünk lenne rá – , de alig lépek kettőt, arra fordulok vissza, hogy Sanyi már két nővel cseverészik.

Bocsánat, a cseverészik nem írja le megfelelően a történéseket. Egészen pontosan az a szitu, hogy a tánctérről egy fekete és egy szőke, ránézésre balinéz vagy thai bombázó szabályosan letámadja Sanyit. A fekete a rámenősebb, amikor Sanyi közelebb hajol, hogy beleordítson valamit a fülébe, amaz elkapja az arcát és beletolja a nyelvét a szájába. Ennek már a fele sem tréfa. Közben a szőke a fejét forgatja, én pedig két vodkaszódával érkezem vissza, némileg megbontva a közben kialakult egységet. Sanyi nagyon vigyorog, azt mondja, ezeket a lányokat most haza kellene vinni, és miután végignézek rajtuk, hirtelen nem látom okát annak, hogy ezzel vitába szálljak.

A fekete hajú csaj úgy néz ki, mintha csak kiszaladt volna egy orrpúderre egy szépségverseny szünetében. Párductestét fekete egyberuhába csomagolta, mellei vitán felül valami profi plasztikai sebész keze nyomát dicsérik, az arca pedig olyan, hogy talán még egy zseniális photoshopper sem tudna szebbet összeeszkábálni. A szőke már nem ennyire erős, de ha Budapesten látnám valahol, még így is az ajkaimba harapnék. Farmerben és tigrismintás felsőben feszít, melyből majd' kibuggyannak a mellei. Amint közelebb lépek, átkarolja a derekamat és a nyakamba csókol, ami annyira meglep, hogy a vodkaszóda majdnem a padlón köt ki.

Sanyinak láthatóan kiürült az agyából a vér, indul a feketével a kijárat felé, mint egy zombi, aki megérezte az agyszagot. Próbálom túlkiabálni a dübörgő zenét, de ő vagy nem hall ebből semmit, vagy csak úgy tesz, mintha. Ezen a ponton egyáltalán nem érzem komfortosnak a szitut. Odakint szólok Sanyinak, hogy szerintem még meg kellene innunk néhány italt odabent, olyan lényeges kérdések tisztázása érdekében, hogy mégis kiféle-miféle ez a két csaj, hiszen egy turistaparadicsomban vagyunk, odakint a jegyvásárlásnál meg úgy villogtak a százezresek a pénztárcánkból, hogy arra még két sarokkal odébb is felkapták a fejüket az emberek. Sanyi szó szerint keresztülnéz rajtam azzal a haggyámá', dughatnék kifejezéssel az arcán és már nyitja is egy ott parkoló taxi ajtaját a két lánynak.

A tájékozódási készségünk mostanra már a rummal, sörrel és vodkával együtt lefolyt a torkunkon, így egyikünk sem vágja, hogy sacc/kábé 500 méterre vagyunk a szállástól, ami remek alkalmat teremt a szarházi taxisnak, hogy jól levegyen minket. Úgy tűnik, a hiénavirtus itt is a mindennapok része, de mivel a budapesti árszinthez képest még így is potom pénzt kell kifizetnem a néhány saroknyi utazást követően, jó egészséget kívánok a csávónak és a hölgyekkel együtt kiszállunk az autóból. Kétségem sincs afelől, hogy a lányok hivatásosak, és csak remélni merem, hogy Sanyi jó előre fixálta az árat, de ahogy sétálunk a kapu felé, egy ennél is lényegesebb gondolat üt szöget a fejembe. Eszembe jut egy beszélgetés egy helyi lánnyal, akivel a thaiföldi utazásunk alatt ismerkedtem meg, és aki kijelentette, hogy a thai lányok kinézetben képtelenek felvenni a versenyt a ladyboyokkal. Erre akkor még meg is jegyeztem mosolyogva, hogy még szép, hiszen ha egy férfi valamit elhatároz, abban nem végez félmunkát, de most hirtelen nagyon nincs kedvem vigyorogni.

A szőke lány belém karolva tipeg és bármit is kérdezek, gyanúsan halkan, szinte suttogva válaszol. Már a kapuban állunk, amikor kerekperec megkérdezem tőle, hogy „a világért sem akarlak megsérteni, de amúgy te lány vagy?”, mire ő egy egyáltalán nem meggyőző igennel válaszol. Most, hogy jobban megnézem a feketét az utcalámpa tompa fényében, a lány szinte valószerűtlenül gyönyörű, akár egy direkt szexire tervezett viaszbábu. Miközben belépünk a villa zárt udvarába, Sanyinak magyarul mondom, hogy szerintem át kellene gondolnunk ezt az egészet, de neki még mindig lent zubog az összes vére, és le sem tojja, mit problémázok. A medence mellett aztán fura dolog történik:

a szőke előveszi a melleit és az egyik bimbójából elkezd tejet masszírozni.

A szürreális jelenet úgy bombázza szét a csendes szerda esti idillt, mintha valaki biliárd közben odabaszott volna egy tekegolyót az asztal közepére. A csaj a fény felé fordul és dik, az a néhány csepp kipréselt tej csorog lefelé a mellén, míg az ujjával fel nem kanalazza és bele nem tolja az arcomba, hogy kóstoljam meg, finom-e. Vegytiszta miafasz-pillanat, nagyjából öt órával azután, hogy az útlevélkezelő széles mosollyal az arcán azt kívánta, érezzem jól magam ezen a csodás szigeten. Sanyitól csak egy megkönnyebbült vakkantásra futja, hiszen eddig benne is lehetett némi aggodalom amiatt, nem épp két transznemű prostit hoztunk-e haza, a tejes mutatvány miatt azonban a gyanú egyik fele immár te(l)jesen alaptalannak látszik.

Túlteszem magam az első sokkon, aztán négy pohárba keverek némi rumkólát és egy tálcán odaviszem az italokat a medence mellé, majd kapcsolok egy kis zenét, remélve, hogy azért több is lehet ez a ma este, mint egy gyorsan lezavart tranzakció. A lányok azonban nemigen érnek rá. Nem hibáztatom őket, hiszen logikusan átgondolva, a bulizás helyett simán lehet még idejük visszamozgatni magukat a piactérre, hátha akad még egy vevő ma este, de még ezt belátva sem tetszik az események túl direkt folyása. Sanyi szemmel láthatóan szarik az egészre, ő már egy ideje lélekben a csajokat pörgeti a farkán, csak én vagyok ilyen lúzer, hogy most meg az jut az eszembe, nem azért lettünk-e ilyen gyorsan kipécézve, hogy amíg a lányok lerángatják a gatyáinkat, a sameszaik átmásszanak a nem túl magas téglakerítésen és megszabadítsanak két kanos turistát az értékeiktől.

Csajokról nincs kép, a rumról viszont van

Szóval ez az egész szitu a suttogó tejesasszony bombázóval, meg a valószerűtlenül gyönyörű, szintén gyanúsan szűkszavú barátnőjével nem áll nekem össze. Sanyi félrehív és bedobja, hogy a lányok valóban prostik – na nebasz! –, és másfélmillió rúpiát, azaz nagyjából harmincötezer forintot kérnek az akcióért, viszont csak párban dolgoznak, így külön-külön tudnak velünk foglalkozni. Mostanra már megérett bennem az elhatározás. Közlöm Sanyival, hogy egészen nyugodtan tegye meg, amit megkövetel az éjszaka, én inkább kint maradok a rumkólámmal és vigyázom a világbékét. Sanyi tehát derékon fogja a két bombázót, bekulcsolja maguk mögött a hálószobája ajtaját és elhúzza a függönyöket. A következő tíz percben odabent a The Piña Colada Song című dal szól forever repeaten, ami valahol rohadt vicces, aztán Sanyi ismét csak seggpucéran kinyitja az ajtót, és nekifutásból belevágtat a medencébe.

A két csaj odabent szedelőzködik, majd amíg a fekete a ruháját igazgatja, a szőke kilép és megkérdezi tőlem, „do you want a blowjob?”, de én „thank you, I'm fine”, ezért húzóra leverik az imént kiöntött rumkólájukat, aztán integetve, kuncogva kilépnek a villa kapuján. Sanyi ekkor érzi elérkezettnek az időt, hogy a medencéből kiülve, még mindig félkemény pöccsel elújságolja, épp az imént volt része élete legjobb orális szexében. Nem nyugszik bennem a kisördög, megkérdezem, volt-e hagyományos dugás és mivel a válasz határozott nem, gratulálok az élményhez, egyúttal megjegyzem, én továbbra sem vagyok meggyőződve arról, hogy ha lekerültek volna a bugyik, nem érte volna kellemetlen, méteres-kékeres meglepetés kedves felindult barátomat.

A gondolatot Sanyi hamar elhessegeti, és hosszas előadásba kezd arról, hogy ő még ilyet nem élt, amit a szőke művelt vele az ágyban. Hogy eltűnt a szájában az egész és úgy kuttyogott, mint a nagyi kávéfőzője, miközben a fekete a tökéletes melleit tolta az arcába. Nem firtatom hát a dolgot, már csak azért sem, mert nem fetrengünk túl sokáig a kertben elnyúlva, hanem összeszedjük magunkat, és azzal a lendülettel visszavágtatunk a Mexicolába, ahol az eddigiek szellemében folytatjuk az estét, míg hajnal négy felé azt nem vesszük észre, hogy egy bárban ülünk és körülöttünk már mindenki elment aludni.

Másnap dél körül vánszorgunk elő az odúinkból, és azonnal a hűvös medencében keresünk ellenszert a tompa fejfájásra. Kis idő elteltével Sanyi megint a tegnapi masszőz telefonszámával kezd turnézni, és erősködik, hogy a másnaposságra egy kézimunkával bruttósított masszázs a legjobb ellenszer. Nekem inkább egy alapos reggelihez lenne kedvem, de mielőtt ebbéli szándékomat verbális formába önthetném, neki eszébe jut a tegnap esti hiperszónikus torokgyík és megint jön a lelkendezés arról, hogy ennél okosabban nem is lehetett volna elkölteni másfélmillió rúpiát és hogy a lányok ügyesebbek voltak szájjal, mint bárki, akivel ezelőtt Sanyinak dolga volt. Aztán felcsillan a szeme, mert eszébe jut, hogy a szőke megadta a számát arra az esetre, ha ma este ismétléshez lenne kedvünk, és traktálni kezd, hogy ezt nekem is ki kellene próbálnom.

Úgy csapok le a telefonszámra, mint egy szagot fogott véreb. Add csak ide! – szólítom fel Sanyit, aki vigyorogva nyújtja át a mobilját, de én nem egy üzenetet kezdek komponálni, hanem nemes egyszerűséggel megfuttatom a számot a gugliban. Mint ott helyben kiderül, a Locanto egy apróhirdetési oldal, melyet a Balin nyomuló örömlányok a prostitúciót tiltó törvények kijátszására használnak, oly módon, hogy a szájt társkereső rovatában hirdetik a szolgáltatásaikat. A telefonszámra kapott első találat is erre az oldalra visz, ahol a következő információ tárul a szemem elé:

A kép alatti hirdetésben olvasható big dick és very hard az álmoskönyv szerint sem jelentenek túl sok jót Sanyira nézve, aki először makacs tagadásba menekül, amikor a röhögéstől sírva a kezébe adom a telefont. Ez nem az a csaj – mondja, aztán lapozni kezd a képek között, és a harmadik fotónál pont olyan grimaszba torzul az arca, mintha éppen most tudta volna meg, hogy amíg aludt, valaki belopózott a szobájába, felmászott mellé az ágyra, az arca fölé kuporodott, majd a homlokára helyezte a herezacskóját. Én ekkor már szó szerint fuldoklok a röhögéstől, Sanyi pedig szólni sem bír. Aztán kinyögi, hogy akkor is ez volt élete szopatása, én pedig annyira nem vagyok szívtelen, hogy ezt is elvegyem tőle.

Csak bólogatok, próbálom normalizálni a röhögésbe beletorzult arcomat, és közben arra gondolok, hogy a tegnapi volt a trip első estéje. A startmező, az ugródeszka... és most fogalmam sincs, hogyan fogjuk ezt a sztorit überelni az előttünk álló két hétben.

(főkép: Getty Images)

A beszámoló jövő héten folytatódik. Ha kicsit nosztalgiáznál, a Playerman thaiföldi kalandjairól készült cikksorozat első részét itt találod:

Így rángatták le a gatyámat egy thaiföldi szórakozóhelyen

Szexturizmus, lélegzetelállító thai csajok, agresszív oroszok, egy Naomi Campbell-külsejű kenyai orvostanhallgató, masszázsszalonnak álcázott kuplerájok... Mindent megcsináltam, ami szembejött. Mondom, hogy volt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kényelem és nyugalom az autópályán, izgalom és őrület a stadionban – BYD Seal U-val a magyar–skót-meccsre

Hat nagyon komoly kocsi hat nagyon dögös lánnyal, de itt rád is szükség lesz!

Így néz ki az a napi menü, amire a szakértők szerint a szervezetednek szüksége van

További cikkeink a témában
Óbudán vár a fotókiállítás, amit nemcsak látni, hanem tapintani is lehet
Hirdetés