Az amerikai filmakadémia ítészei valami iszonyatosan hülyén álltak a Barbie-hoz, de a szervezők azért a zenéjét bírják.

A fenti állítás első felét arra a megdöbbentő tényre alapozzuk, hogy bár a filmet jelölték a legjobb alkotás díjára, sőt, az egyik mellékszereplőjének is belengettek egy teljesen indokolatlan szobrocskát, Margot Robbie és a film rendezője jelölés nélkül maradt, amiben ha megrepednénk, akkor sem találnák semmilyen logikát.

Szóval erősen vakartuk a fejünket, amikor megláttuk a jelölteket, no de ez is csak azt erősíti, amit már régóta tudtunk: az Akadémia hajlamos a minőség helyett politikai szempontok szerint ítélkezni. A jó zenét legalább szeretik, hiszen a tavalyi év legdurvább dallamtapadását kiváltó I'm Just Ken című szám is kapott egy jelölést, most pedig az is kiderült, hogy nem csak ezzel ismerik el a dalt.

Most már hivatalos:

az Oscar-gálán az alakítása miatt szintén díjra jelölt Ryan Gosling előadásában is elhangzik majd a dal.

Az, hogy ez bekövetkezhet-e, sokáig volt kérdéses. Maga Gosling néhány hete még azt nyilatkozta, nem biztos benne, hogy meg fogják keresni. Ahogy ő fogalmazott: „Talán túl kockázatos lenne hagyni, hogy megcsináljam. Nem tudom, hogy működne a dolog, de nyitott vagyok rá.”

Az alkotást jegyző Mark Ronson, aki Andrew Wyatt-tel együtt írta a dalt, a Grammy után elmondta, hogy egy álma válna valóra, ha Gosling előadhatná a számot az Oscaron, így ő most biztosan kiugrik a bőréből a hír hallatán.

A 96. Oscar-gála Magyarországon a Disney+-on lesz megtekinthető március 10-én vasárnap 23:30-tól.

(Forrás: Variety)

Ez is érdekelhet:

Teljesen kész vagyunk Ryan Gosling karácsonyi Barbie-dalától

Ezt nem láttuk jönni és teljesen oda vagyunk érte.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

További cikkeink a témában