A Barbie világszinten átlépte a négyszázmillió dolláros álomhatárt és mindehhez csak öt napra volt szüksége, ezt pedig Hollywood sem hagyhatja figyelmen kívül. Kiderült, hogy van pénz a régi gyerekjátékok megfilmesítésében, ami egyet jelent azzal, hogy hamarosan igazi dömpinget kapunk ezekből a nyakunkba.

Ennek persze a Mattel is örülhet, hiszen egy rakás olyan játék jogaival rendelkeznek, melyekkel évtizedek óta imádnak játszani a népek. Azt csak csendben jegyezzük meg, hogy a Barbie sikere szerintünk elsősorban annak köszönhető, hogy óriási felhajtás előzte meg a bemutatót, mely után azért nem csökkent a lendület, mert a film is remek lett.

Most látjuk igazán, mennyire átcsesztek minket a G.I. Joe-filmmel

Greta Gerwig nemigen tartja sokra a férfiakat, de a Barbie-mozi nem csak a nőknek szól.

Szóval önmagában az, hogy egy sikeres játékról van szó, még nem eredményezhet automatikus világsikert a mozipénztáraknál is, na de ezt majd úgyis a saját bőrükön tanulják meg a kirobbant játékmániára sebtében felpattanó stúdiók. Az már most valószínű, hogy a Barbie is kap majd folytatást, de erre a rendezőnő, Greta Gerwig még nem bólintott rá. Ő maga azt mondta, hogy jelenleg ez a film minden, amit nyújtani tud, de a gyorsan szaporodó milliók miatt a Warner egészen biztosan ad majd neki hamarosan egy visszautasíthatatlan ajánlatot.

És így lesz még egy rakás másik franchise-zal is, ugyanis már most 13 olyan Mattel-játékról lehet tudni, melyeknek előkészületben van a megfilmesítése, és ezek között egészen meglepő darabok is akadnak. Soroljuk őket, te pedig kapaszkodj meg!

Barney, a dinoszaurusz

Daniel Kaluuya producerként fut neki a Barney-mozinak, ami a Mattel népszerű figuráját egy szürreális hangulatú alkotás főhősévé teszi. Robbie Brenner, a Mattel Films vezető producere azt állítja, hogy a végeredmény olyasmi lesz, mint A John Malkovich-menet, ami igen erős ígéretnek tűnik, de készséggel elhisszük.

Polly Pocket

Az aprócska házakba belegyömöszölt babákról szóló filmet az MGM készíti, és már azt is lehet tudni, hogy a főszerepben Lily Collins – az Emily Párizsban címszereplője –, a rendezői székben pedig Lena Dunham igyekszik majd a Barbie-hoz fogható sikert kovácsolni a projektből.

Hot Wheels

A Warner Bros. JJ Abramsszel karöltve filmesíti meg a világsikerű autós franchise-t. Brenner elmondta, hogy hiába egy játékból készül a film, elsősorban a felnőttekhez szól majd, igazi, többdimenziós karakterekkel, értelmes sztorival és látványos akciójelenetekkel. Meglátjuk.

Rock ‘Em Sock ‘Em Robots

A Universal sem akar kimaradni a buliból, a bunyózó robotokról szóló filmhez pedig nem kisebb sztárt sikerült megnyerniük, mint Vin Dieselt, aki erről az alkotásról is biztosan el fogja majd mondani, hogy filmművészeti mérföldkő, ahogy ezt rendszeresen megemlíti a Halálos iramban egyre elhülyülő újabb részeiről is.

American Girl

A nálunk kevésbé ismert babákból családi komédia készül, ami Brenner elmondása szerint önmaguk elfogadására kívánja majd nevelni a fiatalabb nézőket.

Magic 8 Ball

A véletlenszerű válaszokkal dobálózó varázsgömbből thriller készül, de azért senki ne számítson túl nagy rettegésre, ugyanis az alkotást semmiképpen nem akarják 12-es karikánál merészebbre komponálni.

Masters of the Universe

He-Manről és barátairól az 1987-es, kétes minőségű He-Man - A világ ura című fantasy óta szeretnének összehozni egy épkézláb élőszereplős nagyjátékfilmet, de eddig nem sikerült a bravúr. A Mattel most újra gazdát keres a projektnek, miután a Netflix a mérsékelt sikerű animációs sorozat után visszaadta a jogokat. Egyelőre semmi biztosat nem lehet tudni, de a cég most akkora lendületben van, hogy csodálkoznánk, ha ezúttal sem jönne össze a dolog. Már csak arra lennénk kíváncsiak, ki mer majd hozzányúlni az izomagyú szuperhős világához egy olyan korban, amikor a toxikus maszkulinitás már echte szitokszó. Sebaj, majd He-Man szerepét odaadják Millie Bobby Brownnak.

Major Matt Mason

Tom Hanks fogja játszani a híres akciófigurát, aki a hatvanas években a Holdon teljesít szolgálatot. A forgatókönyvet Akiva Goldsman Michael Chabonnal együtt jegyzi, szóval ebből még akár egy egészen remek mozi is lehet.

UNO

Igen, a világ egyik legnépszerűbb kártyajátékából is film készül, de hogy ezt hogy a fenébe sikerül majd átültetni a vászonra, arról fogalmunk sincs. Nem lennénk a szkripttel megbízott Marcy Kelly helyében.

Wishbone

A népszerű kutyás társasjátékból a Universal csinál filmet, mégpedig Peter Farrelly produceri felügyelete mellett, aki annak idején a Dumb és Dumber - Dilibogyók miatt lett híres, de a Zöld könyv - Útmutató az élethez óta már érdemes komolyan is venni.

Matchbox

Ettől most biztosan megdobban néhány negyvenesnek a szíve: a Skydance filmet csinál az 1953-ban bevezetett legendás játékautó-franchise-ból.

Thomas, a gőzmozdony

Az kevésbé meglepő, hogy Thomasból és barátaiból is fantasy készül, az már inkább, hogy a rendezői székbe az a Marc Forster huppant be, akinek a Z világháború és a Szörnyek keringője című filmeket is köszönhetjük. Érdekes lesz.

View Master

Egy újabb darab, amiről ki nem találtad volna, hogy egyszer film készül belőle. A virtuális valóság legkorábbi képviselője volt ez a kis kukkolós mesenézegető, amit még 1939-ben dobtak először piacra.

(Forrás: Variety, képek: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Talán inkább ne az Oppenheimertől várd a csodát!

Christopher Nolan most ott tart, hogy ha penészes kenyeret szolgálna fel, a közönség egy igen tekintélyes része azt is jóízűen elfogyasztaná, majd kikiáltaná a fogást az év gasztronómiai kísérletének.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában