Woody Allen úgy költözik vissza Amerikába, hogy állítása szerint a legeurópaibb várost választja. A Blue Jasmine nem könnyű film, de meghálálja a törődést.
Jasmine (Cate Blanchett) férje halála után mentálisan és fizikailag is összeomlik, majd testvéréhez, Gingerhez (Sally Hawkins) költözik San Franciscóba. A nő azonban nem igazán képes elszakadni lélekben egykori társasági életétől, és attól a gazdagságtól, amibe Hallal (Alec Baldwin) kötött házassága révén került. Hamar kiderül, hogy Hal nagyon is sokat tehet azért, hogy Ginger és akkori szerelme, Augie (Andrew Dice Clay) nem éppen pompában élnek, sőt, sokkal sötétebb titkok is felszínre kerülnek. Jasmine-nek és Gingernek viszont valahogy közelebb kellene kerülniük úgy, hogy ne menjenek egymás idegeire.
Woody Allen ezúttal inkább drámai oldalát veszi elő, de a jellegzetes karakterei azért természetesen a Blue Jasmine-ben is visszaköszönnek. Blanchett az a tipikus zaklatott, frusztrált New York-i, aki Allen jobb munkáiban mindig előkerült, a nő azonban egy picit sem vicces, sőt, neurotikus megnyilvánulásai kifejezetten próbára teszik a néző minden egyes idegszálát. És sokak számára pontosan itt bukik majd el a film. Jasmine annyira idegesítő, hogy legszívesebben azonnal az utcára raknád, és még csak funkciója sincs ennek a fene nagy idegtépésnek.
Arra azonban jó, hogy saját és testvére szintjén bemutassa az önsorsrontás két tipikus esetét, a gyenge nők párválasztás útján elképzelt tudatos vagy éppen tudattalan túlélési stratégiáját, azt a fajta tehetetlenséget, ami legtöbbször inkább lustaságon vagy a bátorság hiányán alapszik. Egy szörnyűséges ördögi kört megoldás és kiszállási lehetőség nélkül. Woody Allen drámája meglepően sötét képet mutat, ráadásul azzal is nehezíti a helyzetünket, hogy egyetlen olyan karaktert sem ad, akivel azonosulni lehetne, de olyat sem, akinek egy picit is szurkolhatnánk.
Akkor miért jó mégis ez a film? Mert minden idegesítő momentuma ellenére nagyon szépen összerakott, tipikus újkori Woody Allen-darab, amiben még a többnyire pocsék egykori Ford Fairlane is jó tud lenni. A most 44 éves, de még mindig szikrázóan gyönyörű Blanchett a csillagokat is lejátssza az égről, és bár a Blue Jasmine nagyon nehezen indul be, valahogy mégiscsak elkap a hangulata. Aztán hazamész, elgondolkodsz rajta, és azt mondod, de jó, hogy mindez nem veled történik meg. Ha pedig mégis, akkor sürgősen ki kell szállni a mókuskerékből.
