A színész hosszú szünet után tért vissza a nagyjátékfilmekhez és nagyon úgy néz ki, hogy az első komolyabb szerepével hatalmasat fog robbantani.

A The Whale (A bálna) című drámában egy betegesen elhízott homoszexuális férfit alakít, aki kétségbeesetten próbál kapcsolatot létesíteni 17 éves lányával, akit a Stranger Things sztárja, Sadie Sink alakít. Mivel a mozit Darren Aronofsky rendezte, a bemutatót akkor is kíváncsian várnánk, ha nem érkeznének biztatóbbnál biztatóbb hírek az alkotásról.

Vasárnap este a Velencei Filmfesztiválon mutatták be a filmet, amit olyan hatperces álló ováció követett, hogy Fraser képtelen volt visszafogni az érzelmeit és örömkönnyekben tört ki a pódiumon.

A film végén a beszámolók szerint már egyébként is kézben voltak a zsebkendők, ugyanis az alkotás állítólag igen komoly tisztítókúrára fogja a könnycsatornákat.

A korai kritikák ennek megfelelően az egekbe emelik a filmet és abban is igen komoly egyetértés formálódik, hogy Frasernek ezért az alakításáért mindenképpen kijárna egy Oscar. A színész a jelek szerint tisztában lehet vele, hogy az átütő sikerért és a jutalomjátékért a rendezőnek is kijár egy alapos vállveregetés, ugyanis a vastaps alatt többször is megölelte Aronofskyt. Fraser egy idő után megpróbálta elhagyni a Sala Grande mozit, de az éljenző tömeg visszakövetelte.

Emberünk egyébként a jelenetei előtt sokszor hat órát volt kénytelen a sminkszobában tölteni, hogy felapplikálják rá a kövérjelmezt, melynek súlya az adott jelenettől függően akár a 150 kilót is elérhette. Egy interjúban elmondta, hogy a jelmez nem volt épp kényelmes, ami valószínűleg igen visszafogott nyilatkozat lehetett a részéről.

A film magyar premierjéről egyelőre még nincs információ, de a hírverést látva nem csodálkoznánk, ha végül nálunk is a mozikba kerülne.

(forrás: Variety)

Ez is érdekelhet:

Film készül minden idők egyik legnagyobb poptörténelmi átveréséről

A kiválogatott színészek mintha a valódi szereplők tükörképei volnának.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kvíz: nem az a kérdés, ki írta ezeket a verseket, hanem az, hogy ember írta-e egyáltalán

Végre nyereményre válthatod az akciófilm-rajongásod – indul a Player Quiznite!

Befutott a Marvel Megtorló-mozijának kőkemény első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
35% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés