A nyolcvanas évek végének legnagyobb szórakoztatóipari botránya volt a Milli Vanilli nevű formáció lebukása. A popduóról kiderült, hogy a lemezeiken nem is ők énekelnek, és a koncertjeiken is csak a tátogás volt rájuk bízva.

Az egész stikli szellemi szülőatyja egy Frank Farian nevű német producer volt, aki felismerte, hogy az előadóművészeknek elég jól kinézniük az MTV-ben, hiszen a zenei képességeiket nemigen kéri számon senki. Össze is szedett egy müncheni dizsiben két táncos-modellt, akikkel megalapította a világhírűvé vált együttest, hogy aztán néhány évvel később összekarolva gyalogoljanak be a szarviharba.

A hihetetlen sztoriról itt olvashatsz bővebben:

Kész bohózat, ahogy ez a két ipse megszedte magát a kilencvenes évek elején

A Milli Vanili megvan? Csak mert az elejétől a végéig tutira nem ismered a sztorit, pedig kéne, hidd el!

Az biztos, hogy a történetben bőven van kraft, és ezt végre a filmszakma is felismerte. A Wiedemann & Berg nevű német filmstúdió a Leonine Studiosszal karöltve Girl You Know It’s True címmel forgat nagyjátékfilmet a Milli Vanilli felemelkedéséről és bukásáról, amihez olyan színészeket sikerült összeszedniük, akik a valós történet szereplőinek kiköpött másai.

Az együttes két tátikázó tagját az eddig nemigen ismert Tijan Njie és Elan Ben Ali fogják játszani:

Frank Farian szerepében pedig egy Matthias Schweighöfer nevű színészt láthatunk:

A munkálatok még nagyban zajlanak, így premierdátumról egyelőre még nem tudunk beszámolni.

(forrás: Deadline, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Rian Johnson ma még büszkébb Az utolsó Jedikre, mint a bemutatása idején

Plusz van még egy rossz hírünk azoknak, akik gyűlölték a filmet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A világnak nem önfejű politikusokra, hanem egy jól irányzott pörgőrúgásra van szüksége Chuck Norristól

Itt az ideje újra összeszedni a filmtörténelem tíz legnagyobb hollywoodi akciósztárját

Veled is történt valami a héten, ami a bakiválogatásba kívánkozna?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.