A betörők a novembertől februárig tartó négy hónapban munkálkodnak a legaktívabban.

A PRE-STAT legfrissebb, 2020-as összesített adatai szerint abban az évben több mint 1200 lakásbetörés történt Budapesten, vagyis alsó hangon naponta 3 lakást raboltak ki – országos szinten nézve közel 7000 ilyen bűncselekmény történt, ami napi 19 lakásbetörést jelent. A Pénzcentrum ennél frissebb adatokat is talált a Police.hu-n, a hivatalos rendőrségi adatok pedig azt mutatják, hogy

2022 augusztusa óta nyolc alkalommal törtek be a 13. kerületi Béke utca és a Reitter Ferenc utca között található ingatlanokba, illetve még a Gellérthegyen, valamint a 7. és a 14. kerület határán, a Kerepesi út és a Hungária körút környékén fekvő ingatlanok is vonzó célpontok voltak.

Fontos megjegyezni, hogy a betörési hőtérképen megjeleníthető bűnügyi adatok csak tájékoztató jellegűek, és „nem tartalmazzák azoknak a nyomozásoknak az adatait, amelyekben bármely információ idő előtti nyilvánosságra hozatala sértené a nyomozás érdekeit”

A betörők a novembertől februárig tartó négy hónapban munkálkodnak a legaktívabban – ebben az időszakban történik a betöréseslopás-károk közel 40%-a –, kihasználva, hogy az ünnepi időszakra és a téli szünetre üresen maradtak lakóingatlanok, és leginkább ékszerre, készpénzre és elektronikai eszközökre (laptopokra, telefonokra, táblagépekre) utaznak a betörők.

(Forrás: Pénzcentrum, fotó: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

A szakemberek szerint ez most a legjobb diétás étrend

Közel harminc féle diétát rangsoroltak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nézd meg nálunk először a Mortal Kombat II. új magyar előzetesét

Tuti, hogy ez a film lesz az év legjobb fekete komédiája!

AI segítségével hozzák vissza a tavaly elhunyt Val Kilmert egy készülő filmben, és már meg is mutatták, hogy fog kinézni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés