Szerencsétlen vérszívókat rendesen elintézte az Alkonyat-filmszéria, főleg azok felnőtt rajongóit. Nekik készült ez a kellemes vámpírfilm. Bár romantika itt is akad bőven.
Két lány rohan rejtélyes férfiak elől, akik le akarnak számolni velük. Az említett leányzók történetesen vámpírok, akik hosszú életük vagy élőhalottságuk során rájöttek, bizony nem jó senkihez sem közelebb kerülni, mert abból mindig csak baj származik. A sztori nem túl eredeti, de mégsem tudjuk ezt vastag betűvel felírni a Byzantium panaszkönyvébe. Mert az egész még akkor is lebilincselő, ha már ezerszer láttad vagy olvastad.
Egy álmos tengerparti kisvárosba menekült páros története pereg le a vásznon, ahol persze előbb-utóbb kötelezően elkezd folyni a vér (ráadásul néha meglepően brutális módon), kötelezően megjelenik a fiú, akibe beleszeret az egyik fél (aki ahogy azt Gemma Artenton találóan megjegyzi, rondább, mint egy lyukas zokni), szépen lassan kiderülnek a szereplők motivációi, villannak a csodaszép dekoltázsok, szóval a vámpírfilmek minden kötelező és ezerszer látott kellékét elpuffogtatja a rendező, Neil Jordan.
Az a Neil Jordan, aki az Interjú a vámpírral-t is rendezte. Nem lesz nehéz párhuzamokat felfedezni a két mű között. Tulajdonképpen olyan az egész, mintha Jordan korai filmjét az Engedj be-vel kevernénk, de elfelejtettünk volna kellő mennyiségű eredeti motívumot adni a kész alkotáshoz. A Byzantium azonban így is az utóbbi évek egyik legjobb vámpírfilmje, mivel van stílusa, Saoirse Ronan és Gemma Artenton párosa meglepően jól működik, nem műanyag vámpírfogakkal operál, csak éppen eredeti íze és igazi súlya nincsen, annak ellenére sem, hogy tulajdonképpen egy lassan építkező, sok vérrel eláztatott, szépen megírt drámáról van szó. De aki ki van éhezve egy klasszikus vérszívómozira, vagy csak szereti Gemma Artenton dekoltázsát nagy vásznon bámulni, annak feltétlenül ajánlott.
