Megpróbáltunk nem az Eurovízióról beszélgetni Begivel, Walkó Csabával, Pál Gáborral és Sándor Attilával, de nem volt egyszerű elterelni a témát. Persze nehéz is lenne, az örömmámorban úszó zenekar életében központi szerepet tölt be a dalfesztivál, a Playert viszont az is érdekli, hogyan lehet eljutni odáig. És hogy érdemes-e…

Player: Még sosem kérdezték meg tőletek, hogy most öröm van-e és boldogság…
Csaba:
Váratlanul ér minket a kérdés, de igen, nagyon boldogok vagyunk, és nagyon keményen készülünk. De nem csak az Eurovízióra, mert volt egy nagyobb projekt is: klipet kellett varázsolnunk a Sound Of Our Hearts-ra záros határidőn belül.

Player: Az előzővel mi volt a baj?
Csaba: Eddig egy rajongói klip keringett a YouTube-on, amit a politikai tartalma miatt nem használhattunk. De nem csak ez volt vele a probléma, egy rakás olyan felvétel szerepel benne, ami más tévétársaságokhoz, ügynökségekhez tartozik, ezeket pedig nem használhatjuk fel. Gémes Antos barátunk előállt egy ötlettel, ami nagyon tetszett nekünk. Nem akartunk elmenni ebbe a politizálós irányba, nem is engedik meg az Eurovízión.

Player: A nyilatkozataitok alapján rettentően magabiztosnak tűntök, pedig régebben esélytelennek tartottátok magatokat a díjkiosztókon. Mi történt?
Csaba: Nem mindegyiken, de voltak olyan rendezvények, ahol ugyan nagyon megtisztelőnek tartottuk a jelölést, nem éreztük magunkat odavalónak. Kb. 10 évvel voltunk idősebbek a többi jelöltnél. Alig ismertek minket néhányan. Ezt a legjobban a sikításokból, meg a tapsokból lehetett leszűrni.
Begi: Aki tapsolt, az is max. a barátnőnk volt. Akkor még a fiatalabbak nem voltak felkészülve erre az egészre. Szerencsére azóta változott a helyzet.

Player: Szóval nem voltatok elkeseredve?
Begi: Csalódottak voltunk, de nem a díjkiosztók miatt. Teljesen nyilvánvalóan történtek velünk nem túl pozitív események is a múltban. A srácok hárman egy zenekarból, a Brownfieldből jöttek, ahol megtapasztaltak ezt-azt. Szerintem egy nagyon jó zenekar volt, nagyon jó dalokkal, csak beleütköztek abba helyzetbe, ami Magyarországon azért elég általános volt: a kiadójuk nem foglalkozott velük úgy, ahogy kellett volna. Szóval ők kicsit kiábrándultan érkeztek ebbe a projektbe. Én a techno- és az elektronikus zenéből érkeztem közel ugyanilyen tapasztalatokkal, és semmi olyan sem maradt már addigra, ami motiválni tudott volna. Ezeket a negatív energiákat alakítottuk át pozitívakká.

Player: Ez a váltás mennyire gyorsan jött össze?
Begi: Az első pillanatoktól kezdve működött. Nem volt benne izzadtságszag, már a legelső dalunk is olyan könnyedén jött össze, mintha csak egy csodálatos tejszínes tésztát dobtunk volna össze. De célok persze voltak. Mindig is külföld volt az irány, mindig is ki akartunk kerülni valahogy. Az is cél, hogy Magyarországon minőségi zenét készítsünk, de szerintem az egyik jön a másikból.
Gábor: Visszatérve az előző kérdésedre: mintha mindenhol rosszul közvetítenénk a mondanivalónkat. Persze, nyerni megyünk Bakuba, de ezt nem nagyképűségből mondjuk. Azért ilyen a hozzáállásunk, mert másképp nem is lenne értelme. Ha úgy mennénk, hogy majd lesz valami, akkor abból nem lesz semmi.
Csaba: Nézzük inkább ezt az egészet a sport oldaláról! Ha egy fociválogatott edzője ott áll a kamerák előtt, és azt mondja, hogy majd meglátjuk, mi lesz, az nem túl lelkesítő. Nem véletlenül mondják azt, hogy nyerésre játszanak. Másképp nem megy.


Player: Ha már a sportolói hasonlatnál jártunk, ti rövid vagy hosszú pályára játszotok?
Csaba: Mindig is hosszú távban gondolkodtunk. Mi nem hiszünk abban a „hagyományos” felfogásban, amit itthon sokan vallanak. Nem hiszünk abban, hogy a popbanda négy-öt összeszedett emberből áll, akik koreográfiára mozognak, ki vannak találva, és kb. két évig futnak.
Begi: Régen nagyon ment itthon a sztárgyár, ha megjelent egy vonulat külföldön, azonnal lemásoltuk mi is. Rövidtávon kivettek belőle annyi pénzt, amennyit lehetett.
Attila: Nem ment ez sem sokáig. A fiataloknak egy ideig bejött, de kinőtték ők is ezeket.

Player: Azt mondjátok, hogy már csak az igényes produkciókra van igény itthon?
Begi: Nem kizárólag, de egyre jobban van elegük az embereknek ebből a felszínességből. Nem tudnak már vele azonosulni.
Gábor: Mi mindig is másképp gondolkodtunk. Nálunk más volt a stratégia. Saját magunkat hoztuk össze. Alapvetően őszinték vagyunk, ez reméljük, átjön a zenénkből is.
Csaba: Azt szerettük volna, ha az emberek felfedeznek minket. Nem volt szempont az, hogy egyszerre nyolcvankét helyről szólaljunk meg, csak úgy finoman, lassan akartunk bekúszni a köztudatba. Ehhez négy év, és két album kellett.
Begi: Erre tök jó példa az, hogy a kiadónkat én személy szerint évek óta ostromoltam különböző dalokkal, de egyiket sem akarta kiadni. Az első közös projektünket, a Killer feldolgozást sem akarta bevállalni, mert kicsit szkeptikus volt. Az I’m in Love-ot először még az MR2 sem akarta leadni. De nem keseredtünk el.
Attila: Azóta megfordult a világ. Most már azt kell bizonygatnunk, hogy magyar zenekar vagyunk. Vannak, akik nem akarják elhinni.

Player: Mondtátok, hogy négy év kellett a sikerességhez. Ez azért magyar viszonylatban manapság már nem annyira sok, ha igazán színvonalas produkciókat nézünk.
Begi: Ha úgy nézed, hogy most a tehetségkutatók idejét éljük, amikor valaki egy dallal és klippel is nagyot tud szakítani, lazán szétjátszatja a rádiókban és a tévékben, majd fél év múlva eltűnik, akkor elég sok. Úgy tekintek magunkra, mint egy garázszenekarra. Végigjárjuk a lépcsőfokokat, közben pedig dolgozunk, hogy minél több emberhez juthassunk el.
Attila: Nem akarjuk magunkat ráerőltetni az emberekre. Nem vagyunk kanalas orvosság, amit be kell dugni az emberek szájába.

Player: Egyre kevesebb az olyan gondolkodású zenekar, mint ti. Vagy van remény?
Begi: Szerencsére kezdünk gyarapodni. Van most már egy MR2 Petőfi rádió, ami nagyon sokat tesz a jó zenekarok megismertetéséért, és sokan képesek rengeteget dolgozni ahelyett, hogy gyors ismertségre vágynának. A legjobb és egyben követendő példának barátainkat, az Irie Maffiát tartom. Ha megnézed, honnan indultak, és most hol tartanak, akkor érteni fogod, miért érdemes ezen az úton járni.

Player: Mit gondoltok, most az Eurovíziótól függetlenül, hol tartotok a ranglétrán? Hogy veszik az emberek a Compact Discot?
Csaba: Egyre jobban. A Feel the Rainnek is sokat köszönhetünk. Elég nagyot ugrott a rajongóink száma utána. Részben emiatt a dal miatt történhet meg az, hogy ahol régebben alig pár ember előtt játszottunk, ott most 1500-an tombolnak akkor is, ha rossz az idő. Az Eurovíziós elődöntő előtt egy nappal volt például az első önálló nagykoncertünk az A38-on, és tömve volt a hajó, kint is rekedtek emberek. Szóval valami elindult a versenytől függetlenül is.
Gábor: Már meg is kaptuk az első plüssállatkánkat. Ez csak jelent valamit!

Player: Hogyhogy nem bugyit?
Begi: Hideg volt. Majd nyáron.

Player: Egyébként ti hogyan gondolkodtok az Eurovízióról? Csak azért kérdezem, mert mostanában sokak szerint erősen esett a színvonala.
Begi: Nyilván volt 1-2 olyan magyar jelölt eddig is, akikre nem lehetünk büszkék. De európai szinten is elmondható, hogy a dalfesztivál minősége évről évre romlott, mert minden ország ezt félig viccnek, félig hülyeségnek vette, és csak a komolytalan versenyzőket küldte ki. Azt viszont ne felejtsük el, hogy kitermelt magából annak idején egy Cliff Richardot és egy ABBÁ-t.
Gábor: De egy Lordit is meg lehet említeni.

Player: Miért a ti dalotok a legjobb?
Begi: Mert kicsit kilóg többi közül. Mivel más, már eleve oda fognak rá figyelni. De már most látszik, mennyire rákattantak az emberek külföldön is. Ilyet mi még nem nagyon tapasztaltunk magyar zenekar esetében, mint ami most indult el velünk. A kölykök elkezdtek énekelni a Sound Of Our Hearts instrumentális változatára, és töltik fel, illetve küldik el nekünk. Németországból láttunk egy „egyszálzongorás” felvételt. Iszonyat szeretetet kapunk Európából. Én azt mondom, hogy meg lehet nyerni, de ha mégsem, akkor egy nagyon jó helyezést még el lehet csípni.

Player: A Sound Of Our Hearts viszont kicsit kilóg a Compact Disco életműből is. Ez már valami irányváltást jelez a következő lemezre nézve?
Csaba: Én úgy gondolom, hogy nem lóg ki, megvannak a Compact-vonásai, de annyiban igazad van, hogy kicsit filmzenésebb lett, ez Szakos Krisztiánnak köszönhető, aki még jobban előtérbe helyezte a vonósokat. Valószínű, hogy ezen a vonalon fogunk továbbmenni. De csak 2013-ban jövünk ki leghamarabb új albummal. Tudom, az még messze van, de annál jobb lesz.

Player: Micsoda magabiztosság! Ilyen könnyű lesz felülmúlni az eddigieket?
Begi: A zenekarban egyébként én vagyok a károgó varjú. Amikor megvolt az I’m in Love sikere, akkor folyamatosan azt mondtam, hogy „ez igen, ez nagyon ott van, nem lehet megugrani”. Aztán jött a Feel the Rain, akkor arra mondtam, hogy „na ez, na EEEZZZ felülmúlhatatlan”. Kíváncsi voltam, hogy lehet innen feljebb. És ezt mondtam az új dallal kapcsolatban is, de rátett egy lapáttal az előzőekre, úgyhogy most már nem félek attól, hogy nem fogjuk tudni megugrani. Ha eddig sikerült, most is menni fog.


Player: Hogyhogy nem használjátok ki a sikereket egy gyors lemezzel?
Csaba: Az nem a mi stílusunk. Csak akkor jövünk ki valamivel, csak akkor szólalunk meg, ha az őszintén jön. Ismerve a munkamorálunkat és a sebességünket, 2013 előtt nem lesz belőle semmi. Számunkra a minőség a legfontosabb. Nem szeretnénk izzadtságszagú lemezt készíteni.
Begi: Lassan tisztul a kép egyébként. Biztosan hamarosan elvonulunk, kikapcsoljuk a telefonjainkat, ami nagyon nehéz lesz, magunk mögött hagyjuk az internetet, aztán összebújunk, és elkezdünk dolgozni. De hogy idén se maradjon újdonság nélkül a közönség, ha minden jól megy, és az időnk is úgy engedi, akkor lehet, hogy ősszel egy nem szokványos kislemezzel is jelentkezni fogunk. Ennek az lesz a lényege, hogy a különböző barát-zenekarokkal összefogva csinálunk egy kis zenei műhelyt, és felveszünk néhány új dalt, valamint átértelmezünk régebbieket is. Olyan nevek jöttek szóba, mint a Brains, az Irie Rock Trio, a Carbonfools… szóval ez egy nagyon érdekes projekt lehet, ha összejön.

Player: És hogy alakulnak a külföldi tervek? Lassan, de biztosan?
Csaba: Jönnek a külföldi felkérések is, Szófiából, Londonból, Amszterdamból, szóval utazgatni fogunk. Nagyon résen kell lennünk, hogy az itthon elért eredményeket ne bukjuk el azért, mert külföldön is akarunk érvényesülni. Mérlegelni kell, hogy mi az, ami a zenekar életében prioritást élvez, hogy mi az, ami hasznosabb. Ezért például már nemet kellett mondanunk egy külföldi fellépésre is. Más, fontosabb teendőink akadtak. Ősszel talán már elindulhatunk egy kisebb európai turnéra is.
Attila: De Erdélybe például biztosan el fogunk menni. Próbáljuk a határon túli magyarokat is megszólítani, akik közel vannak hozzánk.

Player: Mi lesz most? Koncertezés orrvérzésig?
Begi: Pontosan. A nyári fesztiválokra egy olyan koncertműsort tervezünk, ami mind megszólalásban, mind megjelenésben is ott lesz. Eljön velünk a Szakos Krisztián is gitározni, nagyon nagy hangsúlyt fektetünk majd a színpadképre, és egy olyan pöpec 80 perces show-t akarunk összerakni, ami az elejétől a végéig húz. Ha minden jól megy, ezzel a produkcióval ősszel talán turnéra is indulunk. Van annyi lehetőségünk, hogy egy jó darabig biztosan nem fognak elfelejteni minket!

És ami még jön...

A Compact Disco második lemeze sincs elfelejtve: még idén elkészül a Leave It Up To Me klipje. A zenekar nagyon titkolózik, nem akarják ellőni a poént, de annyit azért elmondtak, hogy ilyet még soha senki nem készített Magyarországon. Az újra kiadott Compact Disco II-n pedig szerepelni fog a Sound Of Our Hearts is.

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon