Nagyon ritka az olyan film, mint a Crawl. Tulajdonképpen valahol az Alien koncepcióját veszi alapul, csak a szörnyek helyett nagyon is valóságos, meglehetősen erős fogakkal operáló veszélyforrást küld a főhősökre, akik kevesen vannak, de legalább tényleg kis helyen is elférnek.

A két főszereplő ugyanis egy házba van bezárva, ahol csendben kell maradniuk, hogy kimeneküljenek az éhes aligátorok fogságából, akiknek pont kapóra jön, hogy egy gigantikus erejű hurrikán eláztatja az egész környéket, aztán mehet az úszás, meg a sikítás.

A Préda nem nagyon szarozik, nincs is ideje rá, még másfél órára sem nyúlik el a játékideje, úgyhogy bele is csap a lecsóba szinte egyből. Főhősnője, Haley (Kaya Scodelario) úszónő, aki nincs túl jó passzban. Meg akarja látogatni apját, akit valamiért nem tud elérni telefonon, elindul hát autójával, hogy meglesse, mit csinál.

Haleynek azonban útját állja egy épp kitörni készülő hurrikán, ő viszont nem ijed meg tőle, így felkapja kutyáját, majd elugrik apjához, akiről gyorsan ki is derül, hogy bajban van, és épp egyelőre még nem vízben, hanem vérben úszik a háza alagsorában. Kissé szétmarcangolta ugyanis egy aligátor, a lánya viszont még életben találja, és megpróbálnak együttes erővel kijutni a házból, de ennél még egy ABBA-koncertet is könnyebb lenne összehozni holnapra.

A hurrikán ugyanis jön, a vízszint emelkedik, ami egy elzárt alagsorban sosem jó hír, az sem, hogy az aligátor hozza a haverjait is, Haleynek és az apjának pedig megoldatlan ügyeik vannak, amiket pont ott és akkor kell megoldani, mert mikor máskor beszélnék meg, hogy miért lépett le az apja jó néhány évvel ezelőtt.

Ha valamiért, hát ezért simán lehet nevetséges itt-ott a Crawl, de annyi baj legyen, legalább van némi dráma is a sztoriban, amit többnyire inkább az mozgat, hogy Haley hogyan tud eljutni A-ból B-be úgy, hogy közben ne legyen belőle vacsora. A Préda viszont nagyon ügyesen választott magának fosatófaktort, az aligátoroktól abszolút leveri az embert a víz, ráadásul hála istennek nem egy olyan filmről van szó, amelyben a főhősök szentek és sérthetetlenek, így nem csak az élet marcangolja őket folyamatosan, hanem különféle elég erős fogsorok is.

Alexandre Aja rendező néha azért behódol az olcsóbb jumpscare-eknek, de ezek nem állnak rosszul a Crawlnak. Láthatóan nagyon kevés eszközzel dolgozik, vékonyka sztoriból húz fel egy kellemesen ijesztő thriller-horrort, nem akar sokat, de amit vállal, azt maradéktalanul teljesíti. És igen, valahol érthető, hogy miért lett Tarantino kedvenc filmje 2019-ben.

A Préda kellemesen sötét, itt-ott tényleg kompromisszummentes, de mégis könnyű és minden pillanatában szórakoztató cucc, ami semmi mást nem akar, mint szórakoztatni, közben pedig olyan atmoszférát teremteni, amit minden horrornak illene. A bezártság is tud unalmas lenni, ha sterillé teszi a rendező a környezetet, itt azonban sterilségről szó sincs. Élőnek tűnő szereplők próbálnak életben maradni élőnek tűnő vérengzőkkel szemben, ahol a főhősnőnek egyetlen szuperképessége van: a gyors úszás.

Hogy közben néha viselkednek-e a szereplők bután? Hát persze. Hogy elpuffant-e néhány horrorklisét? Ó, hát hogyne. De mégis emlékezni fogsz rá, és arra, hogy másfél órán keresztül kikapcsolta az agyad. Nem az év filmje, de érdemes megnézni, DVD-n és blu-rayen már itthon is be lehet zsákolni. Moziban lett volna az igazi, de hát ez van.