Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Lehet még jó egy olyan film, aminek a legtöbb poénja káromkodásból fakad? Lehet bizony, ha jól tálalják. Millerék leszállították az év egyik legjobb vígjátékát.

Adott egy drogdíler, David (Jason Sudeikis), a mellette lakó sztriptíztáncos, Rose (Jennifer Aniston), a szintén a társasházban lakó szűz srác, Kenny (Will Poulter) és az utcán héderező hajléktalan csaj, Casey (Emma Roberts). Nagyjából mindannyian utálják egymást, de amikor David kénytelen lesz minél gyorsabban átcsempészni a határon egy a picinél azért mégiscsak több füvet Mexikóból, összehozza őket saját kamucsaládjaként némi részesedés fejében. És mivel a többieknek vagy a pénz kell, vagy a kaland, mennek is, hogy eljátsszák a mintacsalád tagjait.

Ugye hogy mennyire pocsékul hangzik ez a történet? Előbb néznénk meg önként és dalolva egy Adam Sandler-filmet, még egy Nagyfiúk 3-at is, mint ezt. A trailerben viszont annyira kellemesen jártak azok a fene nagy mocskos szájak, hogy egyből elkezdtünk érdeklődni, talán lesznek itt poénok, és még az is megeshet, hogy nem csak a káromkodások viszik el majd a show-t. Aztán láss csodát, a káromkodások viszik el a show-t. És élveztem. És nem szégyellem ezt leírni. Csak kicsit.

A We’re the Millers tipikusan az a film, amiben minden jól elhelyezett bazmeg felhorkanó röhögést tud kiváltani akár egy műveltebb filmnézőből is, mert az egész annyira pofátlanul mocskos, és pofátlanul pofátlan, hogy az már önmagában is szórakoztató. Pofátlan, mert teljesen sablonos, előre legyártott panelekből építkezik, csak éppen sikerül megtartania a figyelmünket a 110 perces játékidő szinte minden egyes percén keresztül, ami nagy szó.

Köszönhető ez Jason Sudeikis teljesen kiszámíthatatlanul paraszt karakterének, és a jó beszólásoknak, amelyeknek többsége ugyan egy-egy káromkodásra épít, mégis képes komolyan megnevettetni. Valahogy minden karakter a helyén van, még Jennifer Aniston sem idegesítő, ami ritka, sztriptízjelenetét pedig máris beírnánk a legnagyobbak közé, mert teljesen nyilvánvalóan ott a helye, az elitligában. Van egy olyan érzésem, hogy nem a film kedvéért kezdte el.

A Családi üzelmek minden közhelyessége ellenére működik, még akkor is élvezed, ha a legtöbb esetben a szimpla káromkodás inkább zavar, és ha előre tudod, mi lesz a sztori vége. Meg a közepe. Meg minden egyes fordulata. Hogy az év egyik legjobb mozis komédiája lesz-e, az még kérdéses, de az teljesen bizonyos, hogy Milleréké a nyár legjobb vígjátéka.

7/10

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.