Csodatevők címmel már pörög az HBO GO-n Steve Buscemi és Daniel Radcliffe közös vígjáték-sorozata a Miracle Workers. Le is toltunk két részt, hogy elmesélhessük, milyen istennek a táskás szemek koronázatlan királya.

A Csodatevők világában a Mennyország olyan, mint bármelyik másik cég, dolgozókkal, áthelyezésekkel, vezérigazgatóval, alá-fölé rendeltségi viszonyokkal és persze az egész alapítójával, Istennel. Egyik fő projektjük, a Föld kezd kicsúszni a mennyei cégvezetés kezei közül. Mást se mondjunk, olyan mennyiségű ima fut be, hogy azt az erre dedikált részleg fel se tudja dolgozni. Craig (Daniel Radcliffe) puszta szakmai elkötelezettségből old meg néhány jelentéktelen esetet sebészi körültekintéssel.

Craig mellé azonban új munkatársként megérkezik Eliza (Geraldine Viswanathan), aki a kezdők lelkesedésével próbál meg az imafeldolgozásba és a helyzetkezelésbe lendületet vinni. Viszont nem olyan egyszerű mindez: ha egy esőért imádkozó felett megnyitják a csapot, akkor az valamivel odébb tájfunnal jár. És amúgy sem jó, ha az emberek elkezdenek csodára gyanakodni. Így rengeteg ima a lehetetlen kategóriába kerül.

Egy nap Isten elhatározza, hogy leállítja a Föld-projektet, Eliza azonban egy üzletet köt vele: amennyiben egy teljesíthetetlennek besorolt imát meg tud oldani két héten belül, akkor tovább folytatódhat a Föld. Ez a lehetetlen dolog pedig egy két egymással szimpatizáló, de túlságosan félénk ember összehozása lesz. Alighanem a sorozat további részeiben is ez az ügy fog szép lassan kibomlani.

Ez tehát a sztori kiindulópontja, tovább nem mondom, poénokat nem lövök le. Annyit azonban mindenképpen meg kell jegyezni, hogy meglehetősen felemás lett a Csodatevők. Az isteni szál sajnos nagyon lapos lett, pedig Steve Buscemi mint a világ ura meglehetősen jól hangzott előre. Ez az egyszerre kisszerű, beleszarós és nárcisztikus karakter hiába kiált Buscemiért, valahogy laposan van megírva, és hát a maga színész sem erőlteti meg magát. Pedig olyan könnyű lett volna egy Tapló Télapó-szintű dolgot összehozni...

Sokkal jobb viszont Craig és Eliza párosa, akik a nyolcvanas és kilencvenes évek családi filmjeit idéző miliőben ügyködnek azon, hogy a két földi emberüket úgy tereljék egymás karjaiba, hogy közben a világban ne tegyenek nagyobb kárt. Néha ez a szándékosan naiv, vígjátékos esztétika belecsúszik a gagyi kategóriába, de azért szerethetőek maradtak az első kétszer húsz perc alatt. Miattuk és a két földi pártfogoltjuk miatt lesz majd érdemes a következő részekre rámenni.