A Csupasz pisztoly a Zucker, Abrahams és Zucker trióról elnevezett ZAZ-mozik korának egyik ikonikus franchise-a volt, melyben Leslie Nielsen hozta a tökkel ütött Frank Drebin hadnagyot, aki hiába volt teljesen inkompetens, valahogy mégis megúszott mindent és felgöngyölítette az ügyeit.
A széria által képviselt, gegekre épített, parodisztikus vígjátékok műfaja az új évezredben szinte teljesen kikopott a mozikból, most azonban úgy tűnik, Hollywood tesz egy kísérletet arra, hogy visszahozzák a zsánert a köztudatba. Mel Brooks maga jelentette be nemrég, hogy elkészül az Űrgolyhók folytatása, most pedig végre mozikba került a Csupasz pisztoly-reboot, élén az ifjabb Frank Drebint megformáló Liam Neesonnal. Nem tagadjuk, minket teljesen felvillanyozott, amikor tudomást szereztünk a film előkészületeiről, azt a döntést pedig egyenesen zseniálisnak találtuk, hogy az alkotók az akciósztárságba egyre inkább belefáradó és abban lassan hiteltelenné váló Neesont szemelték ki a főszerepre. Nemcsak azért, mert az északír színésznek ugyanaz a monogramja, mint a nagy elődnek, vagy mert egyértelműen ráfért már a váltás, de azért is, mert valahányszor egy-egy cameóban megvillantotta komikusi képességeit, mindig nagyon szórakoztató tudott lenni.
A rendezéssel Akiva Schaffert bízták meg, akit leginkább a The Lonely Island nevű paródiaegyüttes egyik tagjaként ismerhetünk, direktorként pedig egy rakás rövidfilm és videoklip mellett néhány nagyjátékfilm is bekerült már a filmográfiájába, köztük a Popsztár: Soha ne állj le (a soha le nem állással) című mozival, ami annak idején begyűjtött néhány pozitív kritikát és mi is a kellemes emlékeink között tartjuk számon. Mi még a reboot előzeteseit is imádtuk, így töretlen lelkesedéssel vártuk az új Csupasz pisztoly premierjét.
A film főhőse tehát a megboldogult Frank Drebin fiacskája, aki minden értelemben továbbvitte híres apja örökségét: ő is rendőrként dolgozik, ő is ugyanolyan agyalágyult és neki is rendesen kijut felderítendő ügyekből. A legújabb például egy fura bankrablás és egy még furább öngyilkosság, melyek – ahogy az egy valamire való zsarufilmben szokás – a háttérben összekapcsolódnak. A kapocs egy gazdag techmogul, aki titokban szörnyű tervet forral a világ ellen, melynek végrehajtását egyedül Drebin akadályozhatja meg.
Talán nem rontjuk el senkinek a szórakozását, ha eláruljuk, hogy a forgatókönyv a sztorit egy az egyben a Kingsman - A titkos szolgálat című 2014-es moziból lopta. Itt emiatt csak azért nem ér haragudni, mert a Csupasz pisztoly története igazából teljesen lényegtelen, az csak ürügyül szolgál ahhoz, hogy az alkotók a cselekmény fonalára gyöngyökként fűzzék fel a poénokat, melyeket gegek, szóviccek és a slapstick comedy műfajából ismert csetlés-botlások formájában tárnak a nézők elé. A felfűzést pedig tessék szó szerint érteni, ebben a filmben ugyanis tényleg egymás sarkát tapossák a viccek, melyek színvonala sajnos eléggé hullámzó.
Itt muszáj megjegyezni, hogy a szinkronizálás során sok, az eredetiben még ütős szóvicc lényege és ereje elveszett a fordításban, ami miatt ezúttal igazságtalanság lenne a műfordítókat okolni. Ők rendesen kitettek magukért, itt-ott egészen bravúros megoldásokkal megőrizve valamicskét a komikumból, de a nyelvi finomságokat sajnos nem mindenhol volt lehetséges reprodukálni. Emiatt a magyar nézők néhányszor nem fogják érteni, most épp miért is kellene nevetni, ami eléggé belerondít a szórakozásba.
Pedig a show egyébként robog előre, mint a gyorsvonat. A film alulról súrolja a 90 percet és túlzás nélkül minden percére legalább tíz poén jut. Érezhető, hogy Schafferék alaposan áttanulmányozták, mitől működhettek annak idején a franchise filmjei, megtanulták a leckét, majd fel is mondták, sőt, mindent a formulának rendeltek alá. Filmjük épp emiatt olyan lett, mintha egy év sem telt volna el a széria legutóbbi része óta. A sztoriban ugyan szerepel a technológia, de igazából ez a téma is el van bohóckodva, az alkotók totálisan figyelmen kívül hagyják, hogy az eltelt húsz évben az internet, majd a közösségi média megjelenése teljesen átalakították a kultúránkat
Az új Csupasz pisztoly olyan, mintha egy időgépből lépett volna ki. Semmilyen formában nem reagál arra a világra, amiben élünk. A poénjai nem rendelkeznek kulturális vonatkozásokkal, azokat inkább a helyzetkomikum, a nyelvi furfang vagy egyszerűen a fizikalitás működteti. A viccek nincsenek felépítve. Ha valaki beszél, legalább a mondandója fele egészen biztosan valami ortó nagy marhaság, ha pedig egy-egy műfaji szabályt kell sutba vágni némi kuncogásért cserébe, az alkotók nem haboznak beáldozni a cselekmény következetességét vagy páros lábbal beleszállni a negyedik falba.
Ezek miatt a mozi valóban zsigeri élmény, ami könnyen megfeküdheti az ember gyomrát, sőt, a végefőcímre még azoknál is elfogyhat a lendület, akik pontosan azt várták a darabtól, amit Leslie Nielsen csinált a nyolcvanas években. A fináléban már biztosan sokan fognak arra gondolni, hogy nem véletlenül tűnt el ez a műfaj a kétezres évek közepére, hogy bármennyire is igyekszik Liam Neeson, mégsem egy Leslie Nielsen és hogy mennyire hiányzik az ember fülének Sztankay István csodálatos orgánuma.
Úgy alakult, hogy a Csupasz pisztoly rebootja nosztalgiatripnek kicsit jobb lett, mint vígjátéknak. Ennyi idő után újra a moziban látni valamit, ami annyira ZAZ-filmnek érződik, amennyire csak lehet, igazi időutazás, de mai fejjel újraélve az élményt, az ember akaratlanul is regisztrálja a zsáner nyilvánvaló hibáit. Mégsem mernénk kijelenteni, hogy Schaffer filmje nem sikerült, hiszen már maga az a tény is értékelendő, hogy ez a darab egyáltalán létrejöhetett, itt van velünk, megtapasztalhatjuk és élvezhetjük, hogy egy mozi nem akar szólni semmiről, csak azon van, hogy a nézőtéren konstans legyen a vigyorgás.
