A sztorira nem vesztegetek túl sok szót, hiszen ha láttál már legalább három The Walking Dead-epizódot, akkor nagyon nem fogsz meglepődni a zombifertőzés miatt középkorba süllyedt amerikai vidéket látva, ahol te, a főhős motoros fejvadászként próbálod túlélni a rád törő veszedelmeket.

Csapjunk is a közepébe! A Bend Studio játékának az a legnagyobb baja, hogy nagyítóval kell keresni benne az eredetiséget. Eredeti nyílt világú akció-kalandjátékot mondjuk nem egyszerű manapság csinálni, de ezúttal a készítők meg sem próbálkoztak vele. Egyetlen olyan elemmel sem találkoztam, ami ne lett volna ismerős máshonnan, a nyúlás itt ráadásul nem amolyan tarantinósan okos, hanem pofátlanul nyilvánvaló.

Az sem segít az összképen, hogy a stuff tele van buta hibákkal, melyeket egy alapos tesztelés könnyedén kiszűrt volna. A szkriptelés például valami elképesztően ostoba. Ha gyalogszerrel érkezel egy küldetést aktiváló zónába, ahová a készítők szerint neked motorral kellene megérkezned, akkor hirtelen berobban egy átvezető, amiben csodák csodájára a motorod nyergében futsz be, ráadásul nem is abból az irányból, ahonnan egyébként jöttél. Ha egy másik missziónak este kellene játszódnia, csak azért, mert mondjuk a helyszín egy temető, az meg az alkotók szerint sötétben félelmetesebb, akkor a kezdés előtt gyorsan beesteledik, te meg csak nézel, mint a lukinyúl.

Ha egy küldetés közben az a sztori, hogy egy helikopter zaját túlkiabálva rádiózol éppen a havernak, hiába ment már el régen az a helikopter, a főhős akkor is racsítani fog, mint egy megbökött koca. Közben lehet, hogy egy bozótban rejtőzködsz, totális a csend, a közelben pedig fertőzöttek téblábolnak, de te akkor is ordítasz. Még jó, hogy az ellen ebből valahogy semmit nem hall, mert éppen nem úgy lett megírva.

Oké, a húszgigás első napos javítások korában simán lehet, hogy ezek egy részét javítják, de a botladozó rendezést idegesítő játékmechanikai hibák is tetőzik. Egyszer például egy alagúton mentem keresztül motorral és hirtelen meghaltam. Csak úgy. Később bementem gyalog és megláttam, hogy az út mellett árválkodik egy benzines hordó, aminek valószínűleg véletlenül nekimehettem. Nem nagy sebességgel egyébként, de a Days Gone-ban az mindegy, mert a benzines hordó itt olyan, mint a nitroglicerin. Megbotlasz benne, meghalsz. Ha ezt is javítja egy patch, akkor neked jó, mert nem valami felemelő ilyen hülyeségek miatt tíz percenként bámulni a töltőképernyőt.

Aztán a tűzharcok. Ennyire idióta barom golyófogó ellenfeleket is régen láttam videojátékban, mint itt. Szembejön egy pisztolyos csávó, rálősz, mire ő elbújik egy fedezék mögé, de a fedezék azon oldalán, ahol te is vagy!! És tényleg ilyeneket csinálnak! Meg olyanokat, hogy rohan feléd a kretén egy nyavalyás kerítésléccel, miközben te lősz rá.

Arra is érdemes figyelni, hogy a különböző eszközökkel okozott sérülések nem adódnak össze. Ha mondjuk egy fertőzöttbe belelősz hármat, utána ugyanannyiszor kell megcsapkodnod baseball-ütővel, mint egy sértetlen példányt. Egyszerű a képlet: egy mezei fertőzött kifekszik négy testlövéstől, vagy három fejszecsapástól. Mixelni nem lehet. Egyszerűbb, ha rövidre zárod egy fejlövéssel, mert szerencsére még a Days Gone sem lehet annyira hülye, hogy ez ne működjön benne. Gyakran fogsz találkozni olyanokkal is, akik nyelik a golyót, mint egy tollpárna. Belelősz, elesik, felkel, közben belelősz még hármat, de simán beszalad egy kocsi mögé, és úgy tekintget kifelé, mintha misem történt volna.

Lőszermenedzsment. Ha abban bízol, hogy majd az ellen által elhullajtott lőszerrel és fegyverekkel pótolod a hiányt, ezt inkább felejtsd el! Ha elbújsz egy fedezék mögé, simán ott szobrozhatsz akár órákat, miközben folyamatosan tüzelnek rád. Aztán megunod és leszeded a palit, odamész a fegyveréért, és meglepetés, a legtöbb esetben nulla lőszert fogsz találni benne. Igen, előtte non-stop okádta rád az ólmot, mégis üresen hagyta hátra. Ugyanez lesz akkor is, ha közvetlenül egy újratöltés után lövöd ki. Persze, ne legyen már egyszerű az élet, de azért az alkotók ezt következetesebben is megoldhatták volna.

A sztoriról mégis ejtenék még néhány szót. Nem szokásom elnyomni az átvezetőket, de itt rendszeresen megtettem. A játék itt-ott flashbackekkel szakítja meg a cselekményt, amiket egy idő után már képtelen voltam kedélyesen végigülni. Mondjuk annak bemutatása, hogyan találkozott a főhős a csajával, alapból nem irreleváns, de abban a formában, ahogy az alkotók bemutatják, nagyon annak tűnik, arról nem is beszélve, hogy borzalmasan unalmas.

A magyar felirat mindig üdvözlendő, de itt ezzel is akadnak bajok. Párbeszédeknél nagyon fura az időzítés. Ha többen beszélnek, sokszor az egyik szereplő körmondata közé beékelődve kapod a másik karakter mondókájának foszlányait. Ember legyen a talpán, aki követni tudja. Az sem segít, hogy a feliratoknál minden sor előtt az is olvasható, hogy éppen ki beszél, de mivel a két írásos info színe alig különbözik egymástól, a játékos sokszor összeolvassa az egészet. Engem egy idő után már annyira zavartak ezek a dolgok, hogy fogtam magam, és kikapcsoltam a feliratot.

Bármennyire is fura a fentiek után, azért bőven akad olyan aspektusa a játéknak, ami simán megérdemli a dicsérő szavakat. A grafika például gyönyörű. Kicsit talán már túl gyönyörű is, egy sima PlayStation 4 ugyanis helyenként nagyon meg tud vele küszködni. A framerate, főleg motoron ülve hajlamos úgy beesni, mintha egy könyv sarkába rajzolt animációt pörgetnél. Nem próbáltam, de úgy sejtem, PS4 Prón valamivel jobb lehet a helyzet. Az akadozás nem kellemes, de legalább nem is folyamatos, így annyira azért nem zavaró, hogy emiatt kukázd a címet.

Aztán ott van az is, hogy hiába irtózatosan tompa az ellen, hiába van tele a stuff játékmechanikai blamákkal, valamilyen perverz módon mégis élvezetes a küzdelem. A fertőzöttekből összeverődött horda például hihetetlenül félelmetes, ráadásul a játék az audio terén kiválóan sikerült, így elképesztő adrenalinlöket, amikor az ember szembekerül a tömeggel.

A felfedezés, gyűjtögetés szintén megéri a befektetett időt, még akkor is, ha egy idő után repetitívvé válik. Ez mondjuk nem is csoda, hiszen a Days Gone robusztus, közel harminc órás játékidőt kínál, igaz, nagyon ingerszegény környezetben kell élnie annak, akinek tíz óra játék után nem szúr szemet az állandó önismétlés.

A Sony hagyományosan erős exkluzívokban, de ezzel most nem lehetünk maradéktalanul elégedettek. Kár, mert egyébként süt a játékról, hogy rengeteg energiát fektettek bele, csak éppen a csiszolgatásra már nem maradt idő. Valószínűleg ez nem kizárólag a Bend Studio hibája, melynek szakemberei biztos érezték, hogy lehetne még itt-ott kerekíteni a végeredményt, csak épp a japán cég már nem tudott vagy nem akart tolni a tavaszi megjelenésen, pedig mindenkinek jobb lett volna.

A Days Gone így megrekedt egy szép, hatalmas, bántóan tökéletlen alkotásnak, amit könnyű csodálni, de szeretni már egy fokkal nehezebb.