Nem kellett ahhoz nagy jóstehetség, hogy az ember előre lássa, a Johnny Depp és Amber Heard közötti perre hamar le fog csapni a szórakoztatóipar.

Hiszen a nyilvános bírósági eljárást milliók követték hétről hétre, az ítélethirdetés után pedig az egész világsajtó tele volt azzal, hogyan zárult le a bulvár idei legnagyobb eseménye. Lehetett csámcsogni, sírni, nevetni, a szekunder szégyennel küzdeni, vagyis csupa olyan hatás érte a nézőket, melyekből egy dokumentumfilm vagy egy nagyjátékfilm is gyönyörűen építkezhet.

Tudtuk tehát, hogy ezt még viszont fogjuk látni a vásznon vagy a képernyőkön, de azt nem sejtettük, hogy ilyen gyorsan feldolgozzák a témát. Márpedig ez történt, hiszen

már szeptember 20-án adásba kerül a Johnny vs Amber: The US Trial című dokumentumfilm-sorozat, amit a Discovery+ hozott össze, majd ezt követi szeptember 30-án az első nagyjátékfilm Hot Take: The Depp/Heard Trial címmel a Fox streamingplatformján.

Mi azt javasolnánk, hogy túlzottan azért ne izgasd fel magad az utóbbi miatt, a film alkotói ugyanis totálisan ismeretlenek, az ilyesmi pedig nem igazán jelent sok jót, tekintettel arra, hogy a sztori egy kőkemény, elmés párbeszédekkel teleszórt és kiválóan súlypontozott drámát kíván, amihez minimum egy Aaron Sorkinra lenne szükség. Ehhez képest a rendezői székben Sara Lohman csücsül, a forgatkönyvíró bizonyos Guy Nicolucci, a színészek pedig a főbb szerepekben Mark Hapka, Megan Davis és Melissa Marty lesznek.

Kötve hisszük, hogy hallottál már róluk és akkor sem leszel beljebb, ha rákeresel az említett művészek IMDb-adatlapjaira. Jobb tehát, ha mérsékeled az elvárásaidat.

(főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés