A Disney durván átrendezte a premierdátumait. Nem örülünk.

A hollywoodi írósztrájk is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a stúdió alaposan megbolygatta a naptárát. A bevezetett változtatások között akad néhány egészen fájdalmas is, azt például kifejezetten nehéz megemészteni, hogy az Avatar-folytatások bemutatódátumain éveket toltak.

Így a jövő decemberre tervezett harmadik rész csak 2025 decemberében kerülhet a mozikba, a negyedik 2026 helyett 2029-ben jön, az ötödiket pedig már nem is láthatjuk ebben az évtizedben, ugyanis 2028 decemberéről 2031-re pakolták át a premierjét.

Ez már annyira komoly változás, hogy az embernek simán eszébe jut önnön halandósága, amikor a megváltozott naptárra tekint.

Feltételezhetően a Star Wars-rajongók sem bontanak pezsgőt, ugyanis a franchise 2026 májusáig biztosan nem kap új nagyjátékfilmet, a Marvel-fanok pedig egyrészt örülhetnek, ugyanis a Deadpool 3. bemutatója 2024 novemberéről májusra került, másrészt azonban mindkét bejelentett Bosszúállók-mozi és a Penge is egy évvel később érkeznek a filmszínházakba, hiszen a Fénybenjáró bemutatója 2024 szeptemberéről 2025 májusára került, A Kang-dinasztia 2025 májusa helyett 2026 májusában, a Titkos háború pedig 2026 májusa helyett 2027 májusában jön.

Az egyetlen igazi jó hír, hogy a már bejelentett, de egyelőre cím nélküli új Alien-filmet jelen állás szerint 2024. augusztus 16-án biztosan bemutatják, de azért ezen a ponton még erre sem érdemes nagyobb tétekben fogadni.

(forrás: Variety)

Ez is érdekelhet:

Komoly bajban van a Marvel, már a második fontos színészüket vádolják szexuális zaklatással

Ha ez így folytatódik, a stúdió kénytelen lesz kukázni a nagy tervet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Jenna Ortega és Paul Rudd egy bosszúszomjas egyszarvú elől menekülnek

A Fekete táska első előzetesében Michael Fassbendernek a saját feleségét kell kiiktatnia

Ne hagyd ki a héten a 94 éves Clint Eastwood új thrillerjét!

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés