Talán mondanunk sem kell, hogy sztár lett belőle.

Egy kíváncsi golden retriever teljesen véletlenül a Google Maps sztárja lett, miután több mint ezer Street View-felvételen is megjelent. A történet szerint a kutyus vidáman kocogott végig a dél-koreai Jukdo szigetén, miközben követte a Google Maps fotósát – az egész olyan, mintha a Street View nemcsak az utcákat, jelenesetben inkább a tájat rögzítette volna, hanem egy igazi négylábú idegenvezetőt is:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

WASTED (@wasted) által megosztott bejegyzés

Az internet közönsége természetesen odáig van ezért a történetért, és persze a kutyáért, aki – nem meglepő módon – pillanatok alatt helyi hírességgé vált. Az emberek sorra böngészik a képeket, hogy minél többet lássanak a világ leglelkesebb négylábú felfedezőjéből.

(Forrás: Wasted, fotó: Getty Images – csak illusztráció)

Ez is érdekelhet:

Trump kívánságára a Google átnevezi a Mexikói-öblöt

A kívánság valójában rendelet, ami viszont inkább Trump túlzónak tűnő akarata.

Kiderült, hogy egy kizárólag embereknek tulajdonított képessége van a kutyáknak

Úgy tűnik, ez a képesség általánosan jelen van a kutyákban.

Szellemsziget jelent meg Azerbajdzsán partjainál

A 20. század során legalább hatszor bukkant már fel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Íme mind a tizenegy élőszereplős Star Wars-mozi a legrosszabbtól a legjobbig

Azonnali hatállyal távozott a Lucasfilm éléről Kathleen Kennedy

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés