Az Egy nagyon angolos botrány évtizedeket utaztat vissza az időben, hogy megismertessen minket egy befolyásos meleg politikussal, aki annyira féltette a karrierjét, hogy meg akarta öletni a szeretőjét. Ennél jobb minisorozatot ebből az évből nem nagyon tudnánk mondani. Kritika.
Háromszor szűk egyóra, semmi az egész, vagy hát ahhoz képest tényleg semmi, hogy mennyire csúszik, elgondolkodtat és mindenekfelett szórakoztat Stephen Frears rendezése. Igen, azé a Stephen Frearsé, aki legjobb pillanataiban olyan mozikat készített, mint a Veszedelmes viszonyok, a Pop, csajok satöbbi, esetleg A királynő és a Philomena - Határtalan szeretet, de amikor gyengébben tolja a szekeret, akkor se adja alább egy Florence - A tökéletlen hangnál, vagy mondjuk a Viktória királynő és Abdulnál. Tud filmet csinálni, maradjunk ennyiben.
Mert hát igen, azon már régen túl vagyunk, hogy tévéfilm, vagy nem tévéfilm, az Egy nagyon angolos botrányt bizony mindenféle probléma nélkül lehetne „összefűzve” filmszínházban vetíteni, s még azt se lehet feltétlenül mondani, hogy túl hosszú lenne oda – hiszen hol számít ma már hosszúnak holmi, nagyjából 180 perces játékidő? Pláne, ha tényleg ennyire egyszerre vicces és súlyos egy film.
Mifelénk nem annyira ismert a történet talán, de a britek jól emlékeznek Jeremy Thorpe-ra, a liberálisok egykori nagymenőjére, aki szépen lépdelt felfelé a politikusi ranglétrán, aztán, egyszercsak lezuhant onnan, mert teljes joggal hatalmas botrány kerekedett abból, hogy mivel terhessé vált számára a múlt egy darabja, s ez a darab egy élő, lélegző ember volt, jobbnak látta volna őt likvidáltatni. Thorpe és a nem túl eszes lovászfiú, Norman Scott (Ben Whishaw se mostanában volt ilyen klassz) a hatvanas években ismerkedtek meg, s évekig tartott a kapcsolatuk. Aztán, amikor a politikus megunta a zűrös fiút, s az nem volt hajlandó teljesen eltűnni az életéből, megzsarolta, Thorpe meg arra gondolt, egyszerűbb meggyilkoltatni, mint kínlódni vele.
Igen, így zajlik ez ebben a filmben, s az benne az érdekes, hogy valóban hitelesnek tűnik, ahogy Hugh Grant fintorog egyet, s hivatalában üldögélve odaszól kollégájának, barátjának Peter Bessellnek (Alex Jennings), hogy mi lenne, ha egyszerűen csak meghalna Norman Scott. Nem nagy dolog, nem nagy dolog – az viszont sokkal nagyobb dolog lenne, ha kiderülne róla, hogy meleg.
Mert Frears valójában ezt fogta meg nagyon jól és hatásosan ebben a történetben, s ehhez az abszurd közjátékokhoz és már-már coeni fordulatokhoz vezető jellemtorzuláshoz remekül passzol Grant ironikus alkata és játéka. Ez a májfoltos fejű, gyáva figura, na meg az összes többi elegáns lúzer csodálatosan élcelődik a brit képmutatáson, s azon, hogy igen, hát meglehet, hogy valóban volt olyan időszak az Egyesült Királyságban, amikor nagyobb bűnnek számított melegnek lenni, mint megölni egy embert.
S ettől, pontosabban ennek kimondásától lesz nem csak tartalmas időtöltés, de fontos minisorozat is az Egy nagyon angolos botrányból. Túlzás nélkül kihagyhatatlan minisorozat, amit itthon az HBO GO-n lehet nézni.