A legendás brit gitáros-énekes húsz év után tér vissza Magyarországra.

A többszörös Grammy-díjas zenész, minden idők egyik legnagyobb hatású gitárosa eddigi hatvanéves pályafutása során egyszer játszott a magyar fővárosban, 2006-ban a Papp László Budapest Sportarénában adott koncertet. 2026. május 2-án, a hétfőn bejelentett európai turnéja keretében tér vissza, az MVM Dome-ban lép majd fel.

Szintén most derült ki, hogy november 21-én kiadják Clapton 1989-es lemeze, a Journeyman újramaszterelt változatát, amelyen négy bónuszdal is szerepelni fog, amelyek az eredeti stúdiófelvételekből kerültek elő. Már meg is jelent a korábban kiadatlan, Jerry Williams által írt Forever című dal és klip is.

A Journeyman frissített verzióján olyan örökzöld slágerek találhatók, mint a Pretending, a Bad Love és a Running on Faith, az albumon közreműködött George Harrison, Phil Collins, Chaka Khan, Daryl Hall, Robert Cray és még sokan mások.

A rockzene történetének egyik legnagyobb hatású zenésze, az idén 80 éves Eric Clapton 1963-ban kezdte pályafutását a Yardbirds együttessel. A hatvanas években John Mayall Bluesbreakersében, a Creamben, a Blind Faith-ben, majd a Derek and The Dominos együttesben lett világhírű, 1970-tól kezdte szólókarrierjét, amelynek fantasztikus csúcsai és mélypontjai egyaránt voltak.

Ő az egyetlen zenész, aki háromszor is bekerült a Rock And Roll Hírességek Csarnokába (sorrendben a Yardbirds, a Cream tagjaként, végül szólóban), 18 alkalommal kapott Grammyt, a Rolling Stone magazin minden idők legnagyobb gitárosának listáján csak egykori jó barátja, Jimi Hendrix előzte meg. Bár karrierje során többször váltott stílust, zenéje megőrizte a blues hagyományait, a legemlékezetesebbek azok a stúdió- és koncertalbumai maradtak, amelyeken fekete bluesmestereinek nyomdokán haladva muzsikált.

(Forrás: MTI, fotó: Gareth Cattermole/Gareth Cattermole/Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Budapestre jön Sting

A 17-szeres Grammy-díjas énekes-dalszerző 2026. júniusban tart koncertet az MVM Dome-ban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

Kvíz: tudod, mikor és mit ünneplünk?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés