Férfiként romkomot nézni sokszor legalább annyira kínzó tud lenni, mint egy Zámbó Árpy-album végighallgatása egy Puccini-rajongó számára. Pedig akadnak üdítő kivételek. Mint ez a film.

James Gandolfini fájóan korán távozott az élők sorából nemrég, és nagyon is féltünk tőle, hogy Exek és szeretők (Enough Said) című filmje nem adott megfelelő terepet egy ekkora nagyság elbúcsúztatására. A történet ugyanis egy igazi szerelmi sztori, ami papíron leírva legalább annyira borzasztónak tűnik, hogy gondolkodás nélkül néznénk meg a Reszkessetek betörők 5-öt barátnőnkkel, talán az is kevesebb kárt okoz az este kimenetelében, mint az egykori és sajnos már csak hajdani maffiózó csajozós sztorija.

Akkor még nem tudtuk, hogy az egyébként nem túl ígéretes rendezővel (Nicole Holofcener, aki korábban például a Jóbarátnők, avagy Friends With Money című sikertelen Jennifer Aniston-filmet és néhány epizódnyi Szex és New York-ot hozott össze) megáldott film tulajdonképpen az év egyik legkellemesebb meglepetése, mert bármennyire is bugyuta a sztorija, mégis annyira életközeli marad, amennyire egy romantikus komédia csak teheti.

A történet egy elvált nő, a masszőrként szörnyűbbnél szörnyűbb ügyfelekkel találkozó Eva (Julia Louis-Dreyfus) Sas-kabaréba illő férfiszerzési és megtartási módszereit mutatja be. Egyszer megismerkedik egy férfival, aki semmilyen módon sem illik bele a tökéletes pasiról kialakított eszményképébe, mégis összejönnek. Ő és újdonsült barátja, Albert (James Gandolfini) boldognak tűnnek, hiszen azok is, egészen addig, amíg ki nem derül, Eva nemrég pasija ex-feleségét vette fel ügyfélkörébe, aki imád volt férjéről beszélni, és általában a vagy rosszat, vagy semmit felfogásban duruzsol a fülébe. Eva ezután a nő szemével kezdi látni Albertet, aki semmit sem tud az egészről.

Mintha a Vidám Színpad legjobb előadásai elevenednének meg ezt a sztorit leírva, de szerencsére egyáltalán nem arról van szó, hogy egy Straub Dezső–Nyertes Zsuzsa páros bohókás kalandjait kell végignéznünk. A történetben ugyanis semmi sincs eltúlozva, és bármennyire is hangzik minden túlságosan patetikusan, egyáltalán nem az.

Holofcener, aki írta és rendezte is a filmet, valamit nagyon eltalált, hiszen abszolút blődlimentesen vezeti főhősei életének vonalát, ráadásul remekül kezeli színészeit is, nincsenek nagy gesztusok, nincsenek életidegen fordulatok, ennek köszönhetően a mindig túlságosan irritáló Julia itt szerethetően irritáló, Gandolfini pedig megmutatja egy olyan oldalát, amit eddig talán sosem, vagy csak nagyon ritkán. Az esendő emberét.

És Gandolfini zseniális. Annyi lett volna még ebben az emberben, hogy arra gondolni sem merek, és bár nem lett egy nemzedéki vígjáték egyik utolsó mozija, azért egy olyan film főszerepével hagyott itt minket, amibe nem nagyon lehet belekötni. Mint ahogy a filmbe sem lehet. Abszolút életszerű, nem harsány, nem csöpögős, nem idegesítő. Életszerű film, remek színészi alakításokkal, több réteggel, komoly problémákkal olyanoknak, akiknek bőven elegük van már a csilli-villi, mindenkit hülyének néző romkomokból. Gandolfini úr, még találkozunk jövőre az Animal Rescue-ban, de ha ez lenne a vége, én már büszke lennék önre.

8/10

És ezt olvastad már?
Kínában csúnyán megerőszakolták a Harcosok klubja végét