Az Uncharted 4: A Thief’s End jelen generáció legjobb akció-kalandjátéka. Ha Playstationön koptatod az ujjbegyeidet és bírod a műfajt, akkor magától értetődő, hogy végigtoltad, és ha így tettél, akkor valószínűleg nem nagyon lesz kedved vitatkozni az előbbi kijelentéssel.
Amikor hallottuk, hogy kedvenc fejlesztőstúdiónk, a Naughty Dog valami utózönge-féleséget hegeszt a Nathan Drake kalandjait lezáró negyedik részhez, először azt hittük, hogy a The Lost Legacy sima letölthető kiegészítő lesz. Aztán jött a hír, hogy egy standalone, azaz önmagában is játszható cucc érkezik, végül pedig, miután végpörgettük a játékot, már kétségünk sincs a felől, hogy egy teljes értékű Uncharted-résszel gazdagodott a Playstation 4 játékkínálata.
Megvan az Uncharted 2: Among Thieves fekete bombázója, aki simán az egyetemes videojáték-történelem egyik legjobb csaja? Csak azért kérdezzük, mert a hölgy, azaz polgári nevén Chloe Frazer a The Lost Legacy főszereplője a negyedik részben bemutatott Nadine Ross mellett. Ők ketten ezúttal Indiában hajkurásszák az Arany Agyar nevű legendás kincset, amit legalább ugyanennyire szeretne a karmaiban tudni egy nagyon rosszarcú terrorista-forma csávó, aki természetesen az eszközök között egyáltalán nem válogat.
Szóval az alapfelállás a szokásos, csak most nem Nathan Drake hátát, hanem Chloe formás hátsóját bámulhatod nagyjából 8-10 órán keresztül, attól függően, mennyire érdekel a gyűjtögetés és milyen nehézségi fokozaton pörgeted a stuffot.
Játékmenet tekintetében ne várj nagy meglepetéseket! A sorozat eddigi részeihez hasonlóan itt is tökéletes ritmusban követik egymást az ugrálós-falmászós, a lövöldözős, a felfedezős, és a fejtörős részek. Ezeket az elemeket a játék olyan mesteri ritmusban variálja, hogy egy másodpercre sem támadja meg a játékost az unalom vagy a frusztráció. A falmászós részek egyébként annyiban lehetnek némileg szokatlanok, hogy ebben az epizódban a készítőknek tényleg sikerült kimaxolniuk a megalomániát. Akkora épületeket, szobrokat mászhatsz meg, hogy az ember beleszédül, de ezt leszámítva az érzés ugyanaz.
Ugyanúgy totálisan irreális az egész, ahogy a karakterek egy ujjal tartják a testsúlyukat perceken keresztül, mint eddig, és az ugrások is áthágják a fizika összes ismert szabályát. Ilyen tekintetben a sorozat platformer-szekvenciái mindig is kétarcúak voltak; egyfelől nagyon látványos és szórakoztató, másfelől viszont egy nagy blöff az egész. Tulajdonképpen A-ból B-be haladsz, úgy, ahogy azt a készítők szeretnék. Ha jó irányba mész, kizárt, hogy elhibázz egy ugrást, vagy benézz egy peremet.
A lövöldözős részek szerencsére nem lépnek vissza a negyedik rész szintjétől: rajtad áll, hogy csendben, az ellenfeleket egyesével levadászva, trükközve, vagy maximális hangerőn oldod-e meg a dolgokat. Ráadásul a játék egy igen tekintélyes fejezete úgy idézi meg az A Thief’s End egyik legjobb pályáját, amikor egy dzsippel roboghattál teljesen szabadon egy hatalmas területen, hogy talán még túl is tesz azon. Azt nem mondom, hogy egy vérbeli sandboxot kaptunk a Naughty Dogtól, de tény, hogy elénk pakolnak egy hatalmas játékteret, amin tekintélyes mennyiségű kihívás és lokáció garantálja a szórakozást, a játékos pedig eldöntheti, milyen sorrendben, milyen taktikával oldja meg a szituációt.
Az Uncharted-sorozat ereje azonban nem is igazán az egyes játékelemek tökéletesre csiszoltságában rejlik, hanem abban, hogy ezeket az elemeket mindig képes volt egy látványos kalandfilm lélegzetelállító díszletei között, remek karakterekkel és könnyen követhető sztorival kerek egésszé kovácsolni.
Az élmény a legújabb epizód esetében is rendkívül kompakt. Chloe remek főszereplő – említsük is meg az őt alakító Claudia Blacket, mert a hölgy nem csak gyönyörű, de remek munkát is végez –, ráadásul kiválóan működik a kémia közte és a másik főszereplő, Nadine Ross között. A főgonosz sajnos ezúttal is csak egy random seggfej, mint eddig mindig (ilyen tekintetben talán csak a második rész megégett arcú zsoldosvezére kivétel), de Chloe és Nadine hitelesen ábrázolt kapcsolata simán megadja a szükséges emberi mélységet a játéknak.
A Naughty Dog tehát minden tekintetben megugrotta a lécet. A The Lost Legacy szemkápráztató és izgalmas kalandjáték, ami ráadásul egy olyan feszes és kirobbanó végjátékkal büszkélkedhet, hogy még a sorozat eddigi részeit ismerve is csak kapkodja az ember a fejét.
Mondanom sem kell, hogy a játék a műfaj rajongóinak egyenesen kötelező, bár azt meg kell azért jegyezni, hogy az A Thief’s End-del történő összehasonlításból nem kerülhet ki győztesen a stuff. Ehhez a negyedik rész túlságosan grandiózus volt, a főszereplője pedig túlságosan a szívünkhöz nőtt. Ez a tény persze senkinek ne szegje kedvét, hiszen a négy és feledik Uncharted-epizód is magabiztosan szállítja azt az élményt, amiért a korábbiakat is imádtuk.