Voltam a Soundon. Egy ismerősöm pattintott nekem egy VIP-napijegyet, amit nem akartam visszautasítani, mert nem vagyok a magam ellensége. Egy ideje "bölcsészkörökben" elég nagy divat telibefikkantani a legnagyobb balatoni fesztivált. A Facebookon napok óta rojtokban jön az ember arcába a kép a szerencsétlen hülyegyerekről, aki együltő helyében fosott maga alá egy asztalra borulva, tavaly pedig Pumped Gabo lett az egész fesztivál unofficial arca, ami szintén nem fest túl hízelgő képet a heppeningről.

Az eszétől nem fér a fejébe a nyelve

Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem több ismerősöm is azon a véleményen van, hogy a Sound maga a földi pokol, vagy minimum a gyehenna. Egy fertő, Szodoma és Gomora testvérvárosa, ahol az erkölcsöt mélynyomók zajára fojtják ezer forintos vizezett sörbe.

Tavaly is, meg előtte is, meg azelőtt is kihagytam. Na ja, négy éve tényleg voltak izomtibik meg fehérmájú csajszik bőven, de nem sokkal több, mint bármely másik nyilvános népünnepélyen, így akkoriban még közel sem volt olyan rossz a helyzet, mint amilyennek az újkori beszámolók jelen állapotokat lefestik. Gondoltam, épp itt az ideje, hogy a tök szolid orfűi feszt után megnézzek egy olyat is, ahol este szőke póthajjal felturbózott cicababák tépik le magukról a melltartót, miközben a pocijukba tolt koktéloktól tarkát okádnak a porba.

Hatan vagyunk. Az ivararány egészen dicséretes; négy lány, két fiú, és egy résztvevőt leszámítva mindenki szingli, szóval királyság. Vagyis annyira mégsem, hiszen pont arról a csajról derül ki, hogy nem szabad, aki miatt egész délután melegítem a tenyeremet, de hát az élet nem fenékig tejfel. A Déliben szállunk föl a vonatra, utunkat a nálunk lévő vászontáskákból kiszűrődő üvegcsörömpölés kíséri. Nem tudom, hogy a vonaton történő alkoholfogyasztás kimerít-e a bármilyen szabálysértési alakzatot, de a kaller nem szól ránk, így a két órás menetidő alatt betermelünk egy liter pálinkát, plusz nagyjából húsz üveg Strongbow-t.

Per kopf ez még nagyon kevés egy orbitális bebaszáshoz, így Zamárdiba érve még mindenkinél tök korrekt a mozgáskoordináció. A fesztivál felé menet épp ezért még beugrunk ide-oda egy-egy vodkaszódára, de még a beiktatott megállók után is úgy érkezünk oda a kapuhoz, akár egy maroknyi konszolidált szórakozni vágyó – csak hogy nagymamámat idézzem.

Karszalagok kanyarodnak a csuklók köré, beadom a táskámat a csomagmegőrzőbe, majd irány a nagyszínpad, ahol éppen az a DVBBS tolja a bugit, melynek backstage-ében később sikeresen beginázódik néhány csaj. A fellépés így utólag nem épp szépemlékű, de akkor és ott nem panaszkodunk. A zajládából tisztességes lakossági BPM szól, a hangosítás fasza, süt a nap, az ugráló emberkék arcán pedig egyre szélesebbre tompul a partymosoly.

A szombat egyébként vitán felül a leggyengébb nap, zeneileg csak annyira izgalmas, mint a 40-es dancefloor chart volt a megboldogult VIVA tévén. A szervezők biztos úgy voltak vele, hogy a népek akkor is lejönnek erre a napra, ha nem táraznak be válogatott mezbe csomagolt Macklemore-ral vagy asszonyverő hiphopperrel, és igazuk is van. Tömeg van. Nézem is az embereket becsületesen, hátha látok valamit abból az elmegyógyintézetből, aminek a távolmaradók rendszeresen lefestik a Soundot, de hiába meresztem a szemem.

Az mondjuk igaz, hogy közel s távol igen hangos a jókedv, és a jelenlévők nagy része tényleg nem szomjas. Látok nem kevés olyan arcot is, akikre már a pesti éjszakában is ferde szemmel szoktam nézni, de az összkép egyáltalán nem vészes. Talán csak akkor gondolkozom el egy pillanatra, hogy jó helyen járok-e, amikor a VIP-ben meglátom G. Vajnánét, de valahogy ezt is meg tudom emészteni. Elvégre egy keményen dolgozó nőnek is kijár a szórakozás, hihi.

Az élmény rendkívül kompakt. Balaton, nyár, napsütés, igazi szeletelős klubzene, most tényleg amiatt keseregjek, hogy az emberek eldobják az agyukat? De tényleg? Valóban, ez nem a Művészetek Völgye - amire amúgy meg tessék szépen elmenni, mert yo! -, ez az év legnagyobb bulija a Magyar Tenger partján, ami az állati alteregódhoz szól; arra kér, hogy igyál, táncolj, csajozz, élj kicsit többet, mint amit a felettes én normális körülmények között engedélyezne számodra.

Kicsit túl lett hát tolva ez Sound körüli fanyalgás. Mármint arra a fanyalgásra gondolok, amit a fesztiválirigységben szenvedők, és az egész buli lényegét a maga alá ganézott szerencsétlenről készült képpel összegzők kommentjei mutatnak, vagy amit az olyan videók téves értelmezése generál, mint a 444.hu – egyébként nettó zseniális – Sound Rotation-je.

Nem hallgatok Armin van Buurent, de azért a szettjét - ami tőlem aztán szólhat egy nyamvadt pendrive-ról is az elejétől a végéig - rendesen végigszeletelem, aztán két csajjal leülök a tó partjára pihegni egy kicsit. Ahogy nézem a színpadok között hömpölygő fertőt, erre gondolok: Hja, kérem, itten éppen fiatalok rúgják el a pöttyös labdát, mégpedig jó messzire, ami általában az agysejtek ideiglenes kikapcsolásával jár.

Nincs ebben semmi újdonság. Így ment ez már évtizedekkel ezelőtt is, csak akkoriban még kevesebb volt a szelfibot és több az olcsó pia. A Sound köszöni szépen, rendben van... az izomtiborokkal, a fehérmájú csajokkal és a seggrészeg egyetemistákkal együtt. Písz!