Egy csirkecomb orális fixációja és némi vérfürdő után érkezik ez a dal, amitől azonnal jobb kedvünk lesz.
Amikor már éppen nem tudjuk, undorral nézzük a vásznat, vagy röhögjünk, érkezik Clarence Carter Strokin'-ja, hogy aztán végképp a mosolygás, sőt, az önfeledt röhögés legyen rajtunk úrrá. A teljesen oda nem illő filmzene abszolúte feloldoz mindenkit a mozi végén, hazaküld, hogy örülhess, mert mindaz, amit a Gyilkos Joe-ban láttál (kritikánkat itt olvashatod), nem veled történt meg. És nagy valószínűséggel nem is fog veled megtörténni. De soha többé nem fogsz tudni ugyanúgy nézni egy KFC-s csirkecombra.
