Weinsteint tavaly ítélték büntetőperében 23 évi börtönre nők elleni erőszakért és szexuális zaklatásért.

Az áldozatoknak a 2018-ban csődeljárást kérő Weinstein Co. produkciós vállalat felszámolásából fognak sérelemdíjat fizetni.

A független filmes Weinstein Co. produkciós vállalat 2017-ben omlott össze, miután a társalapító Harvey Weinsteint számos alkalmazottja és sok színésznő vádolta meg szexuális visszaéléssel, egy színésznő pedig szexuális erőszakkal is. A bíró hétfőn hangsúlyozta, hogy a perben érintett felperesek 83 százaléka akart az ügy végére járni a kártalanítási terv elfogadásával, és kifejezték szándékukat, hogy nem akarnak többé pereskedni.

A bíró azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy a pénzzel nem lehet jóvátenni a történteket.

A megítélt 17 millió dollárt a több mint ötven vádló között osztják el, a legsúlyosabb esetekben a kompenzáció eléri vagy meghaladja az 500 ezer dollárt (148 millió forintot). A megállapodást szavazásra bocsátották: a vádlók közül 39 elfogadta és nyolcan ellenezték. A Weinsteint megvádoló nőknek továbbra is lehetőségük van újabb eljárásokat indítani.

A vállalat felszámolási tervéhez a biztosítók 35 millió dollárral (10,5 milliárd forinttal) járultak hozzá, ebből 9,7 millió dollárt (2,3 milliárd forintot) kapnak a Weinstein Co. korábbi vezetői, amiből fedezhetik az elmúlt években felmerült jogi költségeiket.

A vállalat vezetői, köztük Bob Weinstein, Harvey testvére, mentesültek minden további felelősség alól, ami őket esteleg Harvey Weinstein bűncselekményei miatt terhelte volna.

MTI; kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Valaki megmutatta, milyen a bobsport igazi hangja, és szakadunk

Ha ezt kibírod röhögés nélkül, akkor téged kicsinált a téli depresszió.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az Oscar-gála zseniális felvezetőjében a házigazda a Fegyverek főgonoszának maszkírozva menekül filmeken át

Rekorderből vesztes lett a Bűnösök a 98. Oscar-gálán

Oscarok és Oszkárok – Oscar-kvíz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.