A következő években igazi Trónok harca-dömping jön az HBO Maxre, ami már idén augusztus 22-én elkezdődik, amikor a House of the Dragon első epizódja felkerül a szolgáltató kínálatába.

Ez petrsze csak az első lépése lesz az invázónak, hiszen az HBO emellett egész seregnyi más projekttel is meg kívánja lovagolni az eredeti sorozat világsikerét.

Az HBO eláraszt minket Trónok harca-sorozatokkal

Hiányzik Westeros? Akkor most figyelj!

A portfolio most egy újabb címmel bővült, hiszen kiderült, hogy egy korábban már pletykált széria is valóban el fog készülni:

maga George R. R. Martin, a Trónok harca szülőatyja tette közzé személyes blogján, hogy sorozat készül Havas Jonról, természetesen Kit Harington főszereplésével.

Ez egyébként igen fura lehet azok számára, akik otthonosan mozognak Westeros világában, tekintettel arra, hogy Harington annak idején kerekperec kijelentette, hogy a jövőben nem kíván eljátszani olyan maszkulin hősöket, mint Havas Jon.

Most Martinnak köszönhetően még az is kiderült, hogy a sorozat ötlete egyenesen Haringtontól származik, vagyis a színész meggondolhatta magát – ha kicsit elővesszük a gonoszabbik énünket, azt is mondhatnánk, hogy emberünk valószínűleg rájött, hogy a Trónok harca világán kívül nemigen jön össze neki az áttörés.

A projekt Snow munkacímen fut, és egyelőre még csak a forgatókönyvét írják, vagyis nem mostanában fog felkerülni az első évad az HBO Maxre.

Az eredeti sorozatot mi egyébként nagyon szerettük, a fináléjával kapcsolatban pedig a mai napig bármikor szívesen leülünk vitázni:

Ezért volt remek a Trónok harca lezárása

Csak egy dolog biztos: a sorozat véget ért, és így ért véget. Mondom, miért vagyok elégedett azzal, ahogy.

Ezért volt pocsék a Trónok harca lezárása

Mert szörnyű volt az Endgame of Thrones. Többek között ezért a hét dologért.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában