Mert szörnyű volt az Endgame of Thrones. Többek között ezért a hét dologért.

Captain Obvious: ha nem láttad még a 8. évadot végig (és szeretnéd megnézni) akkor ne olvass tovább, a cikk spoilereket tartalmaz!

Több millióan dörzsölték ki hősiesen a csipát ma hajnalban a szemükből, hogy megnézzék a világtörténelem tévésorozat-gyártásának egyik (ha nem) legepikebbnek indult sorozatának lezáró, nagy végjátékát. És azok is több millióan vannak, akiknek tetszik, meg azok is, akiknek nem. Én az utóbbi tábort képviselem, és nem azért, mert divatos savazni és nem azért, mert írtam tíz sokkal jobb forgatókönyvet – ha az ember nem tud főzni, akkor is érzi, ha egy étel el van cseszve – hanem mert egész egyszerűen minden megvilágításból sikertelen volt ez az évad. Sajnos már részben a hatodik és a hetedik évad is bőven megágyazott ennek: fájóan érezni lehetett az írói történetépítés hiányát és azt, ahogy a sorozatírók hogyan hagyták el a Martin által felépített, szövevényes szálakat egy sokkal egydimenziósabb sztoriért – mindez ebben a két évig várva várt évadban állt bele a padlóba. Méghozzá ezért a hét elcseszett dologért egészen biztosan.

Havas Jonról kiderül, hogy Targaryen? Rohadtul tökmindegy

Szóval Havas Jonról megtudjuk, hogy ő a jogos trónörökös – és végigizguljuk, hogy vajon valóban trónra kerül-e. De nemhogy nem kerül trónra, ez a tény az utolsó részre már teljesen el is felejtődik. Senki nem kezd vele semmit. Senki meg sem említi. Az egyik legnagyobb felfedés, amire évadokat vártunk, tulajdonképpen totál tökmindegy lesz. Ugyanitt: teljesen értelmetlen halált hal Varys, mivel a Jonra vonatkozó háttérinfókat tartalmazó levelei, amiket minden királyságba elküldött, bizonyára spambe mentek, mert soha többé nem esett róluk szó.

Branből lesz a háromszemű holló? Rohadtul tökmindegy

Bran Stark megkapja ezt a felemelő képességet – aminek igazából semmi értelme, semmi ziccer nincs kiaknázva ebből a szálból. Leszámítva, hogy Jon Targaryen. De az meg ugye végül tökmindegy.

Daenerys hét évadon keresztül felszabadított mindenkit és az elesettek megmentője? Rohadtul tökmindegy

A legcsúnyább tévesztés Danyvel történt, ezt nem nehéz látni. Az őrült király példájára akarták felhúzni az ő végső megszállottságát – viszont sem időben, sem karaktervezetési logikában nem történik meg semmi, amitől ezt elhinnénk. Daenerys mészárlásai mögött mindig állt valamilyen kézzelfogható indok: a rabszolgatartókat nyírta ki, a nőket és gyerekeket megerőszakolni akarókat – azokat, akik egy eleddig logikus értékrend szerint megérdemelték (beleértve azokat is, akik nem hajoltak meg neki). Dany volt az, aki leláncolta a sárkányait, csak mert megettek ártatlanokat. És most hirtelen ez a királynő egyfajta megszállott fanatizmussal, mindenfajta érv és személyiségbeli magyarázat nélkül lemészárol egy ártatlan várost, ami már megadta magát és úgy érvel, mint egy szcientológus/diktátor. Miért? Tökmindegy, mert biztos úgy a jó.

Elpusztultak a mások? Rohadtul tökmindegy

Az egész Trónok harcának a legnagyobb fenyegetése, ami vagy hetven részen át lebegett az egész fölött olyan kis volumenű eseménnyé alacsonyult, hogy az félelmetes. A holtak serege, ami egész Westerost akarta kiírtani és elhozni az örök sötétséget és telet, elesett a harmadik részben – hogy utána Cersei legyen a valódi fenyegetés. Komoly? Cersei, akit annyira tudtak megmozgatni a sorozatkészítők ebben az évadban, hogy végig egy pohár borral állt a balkonon, de komolyan venni már egyáltalán nem lehetett. Apropó...

Meghalt Cersei és Jaime? Rohadtul tökmindegy

Ilyen jellegtelen, mondhatni idétlen halált adni ennek a párosnak a karakterük erősségéhez képest nagyon nem volt fair, arról nem is beszélve, hogy már semmit sem osztott vagy szorzott a történeten. (Na és az a jelenet, amikor a Hegy és a Véreb küzdelme előtt gyorsan lesétál a lépcsőn a legsutább megoldások Oscar-díjasa.)

Honnan tudták, hogy Jon ölte meg Danyt? És miért nem végezték ki érte? Rohadtul tökmindegy

Biztos elmondta később, mert ő ilyen őszinte fiú (mivel senki nem volt ott és a sárkány, Drogon ugye magával vitte Daenerys holttestét). És miért nem vágta el Jon torkát Szürke Féreg azonnal, ahogy mindenkinek, akinek az volt a bűne, hogy ott lakott a városban, hanem börtönbe vetette? És a sárkány miért nem Jont pörkölte le, hanem a Vastrónt, amiről mélyremenő sárkánybölcsességével bizonyára tudta, hogy minden rossznak az az okozója? Áh.

Mi értelme van a holtak legyőzése és a Vadakkal való barátság után az Éjjeli őrségnek? Rohadtul tökmindegy

Ehhez nincs is mit hozzáfűzni. Bizonyára valami hideg meditációs tábor lett.

Igazából még nagyon sok mindent ki lehetne emelni. De összességében mindegy is, mert a legnagyobb baj a sorozattal az volt, hogy nagyon okos volt és nagyon buta lett. Míg Martin egy szövevényes történethálózatot épített fel, addig a sorozatírók a megágyazott ziccereket egyáltalán nem tudták használni, rosszul és logikátlanul mozgatták a karaktereket, súlytalanná tették az évekig stabilan épülő történetet, a szálakat, személyeket, kapcsolatokat, sorsokat, fenyegetéseket, motivációkat. Úgyhogy talán nem vagyok egyedül, ha az utolsó rész végén azt éreztem (ha éreztem egyáltalán valamit), hogy ennek az évadnak egyáltalán nem Daenerys ottfelejtett Starbucks-pohara volt a legelrontottabb pillanata...

Van azért ellenvélemény is. Gergő például így gondolja:

Ezért volt remek a Trónok harca lezárása

Csak egy dolog biztos: a sorozat véget ért, és így ért véget. Mondom, miért vagyok elégedett azzal, ahogy.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés