– Gyerünk, gyerünk, gyerünk – morogta maga elé Tóbiás Peti, ahogy kerülgette a többieket a körúton. A forgalom még nem állt be, de egyre sűrűsödtek az autók a délutáni napsütésben Buda felé. Nem időre ment, de szerette, ha pörög az élet, bosszantotta, hogy negyvennel kell gurulnia. – Menj, menj, menj, menj, menj, ez az!
Hirtelen, amikor épp megnyílt volna előtte egy jó kétszáz méteres szabad út, és már rágyorsított, egy fekete Focus bevágott elé a másik sávból. Rátaposott a fékre, és mivel az öv csak a háta mögött volt bekapcsolva („ne gyűrje már össze az ingemet, ha már annyiba került, mint a kezdő fizetésem”), egy kicsit be is verte fejét a kormányba.
– Na, az anyád picsáját – szűrte a foga közt, közben megdörzsölve sajgó homlokát. Visszakapcsolt, és üldözőbe vette a másik autót. A Fordban ülő középkorú férfi láthatóan megijedt, amikor dudálva és villogva megérkezett mögé Tóbiás, és ösztönösen menekülni kezdett. A Nyugatinál még éppen át tudott csúszni a pirosra váltó lámpa alatt, de üldözője már nem volt ilyen szerencsés. Tóbiás kétségbeesetten tekerte a kormányt, hogy kikerülje a szembesávból szabályosan balra kanyarodó biciklistát, ami ugyan épp, hogy sikerült, de csúnyán odaverte a kocsi oldalát a felüljáró tartóoszlopához. Az üldözésnek vége volt, autója jobb oldalán három elem végighorzsolódott, és be is horpadt.
Tóbiás letolatott a padkáról, és beállt a felüljáró alá az egyik parkolóhelyre. Kiszállt, rápróbált a sérült ajtóra, de az nem mozdult, beragadt. Cigire gyújtott, sétált néhány lépést fel-alá a tömény húgyszagban, és várt, hogy lehiggadjon. Végül elővette a telefonját:
– Szia, mesterem, van egy kis probléma, a segítségedet kérem tisztelettel – könnyedén beszélt, de azért érezte a szorítást gyomortájon. – Holnap odavinném a verdámat, megint megtörtem egy picit, semmi komoly, beragadt a jobb első, lakatolni kell, és fényezni. Nem örülnék, ha ügy lenne belőle, lehet azt, hogy reggel ledobom, és érte megyek délután? – Várt, majd már kicsit nyugodtabban, hosszan fújta ki a füstöt, a szorítás kiengedett. – Köszönöm, mester, te vagy a legnagyobb. És akkor azt lehet, hogy a javítás árát belevarizod valahogy a vezér Mergájának a szervizszámlájába, légyszi? – Már mosolygott. – Hálásan köszönöm, jövök eggyel, nem felejtem el. Holnap 8–ra ott leszek. Köszi, köszi, csaó.
Újra lágy szellő fújt, a nap sütött, és ismét minden a legjobban alakult.
(Fotó: Unsplash)
Ez is érdekelhet: