Nagysikerű regény, két csodaszínész, érdekes rendező. Mit lehet itt elrontani? Hát, kábé mindent, s kábé annyira, mint ahogy egyik pillanatról a másikra rosszul lesz Ben (Elba) és Alex (Winslet) pilótája (Beau Bridges), aki a két sietős utast maszekba’ repítené célba – de a gép lezuhan, a nő és a férfi meg ott üldögél a roncsban egy blökivel a hegyi levegőn. Aztán miután nekiindulnak a vadregényes és vadveszélyes tájnak, s azon törik gyönyörűséges fejüket, hogyan is találhatnának haza, alaposan egymásba szerelmesednek.

Elba és Winslet remekül mutat a plakáton. Nem csak ott, a filmen is. No de inkább külön-külön. Ha a párbeszédek, melyek segítségével a szomorú, ámde iszonyú vonzó orvos és az esküvőjére igyekvő, nem kevésbé szép fotós egyre közelebb kerül egymáshoz, nem lennének ilyen sekélyesek, s ócska romantikus ponyvákat megszégyenítően nyálasak, no, akkor is elég nehéz lenne elhinni ennek a két embernek, hogy úgy igazán rákattannak egymásra.

Jó, hát az ilyen kemény szituk nyilván össze tudják boronálni a feleket, elvégre, csak támad egy puma, meg a kemény mínuszok is, s mindenféle sérülésektől szenvedve kell heteket gyalogolniuk. Ilyenkor a legtöbbek megtalálják a másikban a támaszt, meg az értékeket. Igen ám, csakhogy Ben és Alex nem csak a szörvájving miatt vonzódnak egymáshoz, hanem azért, mert… Mert csak. Viszont annál inkább és egyre szenvedélyesebben.

Értjük, értjük, nem kell az érzelmeket elmagyarázni, nekik találkozni kellett, aztán kész, tessék ezt elfogadni. S ez akkor megy is, amikor épp valami akciójelenetet láthatunk: harcot a vadállattal, az időjárási viszonyokkal, zuhanást, s egyéb járulékos mutatványokat. Ilyenkor a Hegyek között élvezhető stúdiófilmként működik: ha van is benne CGI (nyilván van és nyilván sok), alig észrevehető. De Hany Abu-Assad (Mennyország most) rendezői érdemei itt nagyjából ki is merülnek.

Úgyhogy valóban nem marad más, mint gyönyörködni abban, hogy Idris Elba szakállára milyen mutatósan fagyott rá a hó, s Kate Winslet mennyire álomszép akkor is, amikor alszik, s egyébként is milyen jók már ezek a színészek még így is, hogy kicsit sincs nekik megengedve, hogy igazán jók legyenek.

Se együtt, se sehogy. De mivel aláírtak, ők bizony böcsülettel végigcsinálják a túrát, elmondják, amit el kell mondani, megteszik, amit meg kell tenni – s aztán befejezik ott, ahol már legalább 20 perce vége kéne lennie a filmnek. És amikor vége, akkor is hogy? Úgy, ahogy manapság már egy ünnepi desszertreklámnak se szabadna befejeződnie.