Összeszedtünk tíz olyan alkotást, amely a héten kerül be valamelyik streamingszolgáltató kínálatába, és amellyel érdemes lesz tenni egy próbát. Egy sztárparádéval megtámogatott kétszázmillió dolláros akciófilm is érkezik.

Előfordulhat, hogy a kiemelt címek közül némelyik már régebb óta elérhető valamelyik másik szolgáltatónál, de mivel egy átlagos felhasználó nem rendelkezik az összes előfizetéssel, úgy gondoltuk, egy adott platform premierje igenis fontos információ lehet sokaknak.

Íme tehát a hét – szerintünk – legfontosabb bemutatói:

Bazi nagy görög lagzi 3.

SkyShowtime, április 8.

Nia Vardalos hatalmasat gurított, amikor megírta a Bazi nagy görög lagzi című vígjátékot, ami 2002 egyik legnagyobb sikere lett. A tavaly a mozikba küldött harmadik rész már nem lett annyira jó, de mivel visszatérnek benne az eredeti szereplők, a nosztalgiafaktor miatt úgy érezzük, simán itt a helye a hét legfontosabb streamingpremierjei között.

A gyilkos járat

Netflix, április 9.

David Leitch, a John Wick, az Atomszőke és a Deadpool 2. rendezőjének alkotása 2022 egyik legjobb filmje volt, köszönhetően kiváló humorának, szédítő tempójának, agyafúrt sztorijának és látványos akciójeleneteinek. Egyre ritkább az olyan film, ami csak és kizárólag szórakoztatni akar, és ezt ennyire magas színvonalon teszi.

Valami madarak

Netflix, április 9.

Egy idősotthonba dugott öregúr szövetkezik egy kényszerből ott dolgozó fiatal lánnyal, hogy együtt szökjenek meg az intézményből. Hevér Dániel első nagyjátékfilmjével nagyon magasra tette a lécet. A Valami madarak megnevettet és megríkat, teszi ezt harsányság nélkül, csendesen, alázattal. Nagyon ajánljuk!

Mit követett el Jennifer Pan?

Netflix, április 10.

Időről időre egy-egy dokumentumfilm is bekerül heti ajánlónkba, és ezt a vérfagyasztó bűnügyi doksit sem tudtuk kihagyni, mely Jennifer Pan zavarba ejtő esetéről szól. A címszereplő lány egy éjszaka betelefonált a kanadai rendőrségre azzal, hogy ismeretlen elkövetők törtek be a házukba, és kivégezték a szüleit. Aztán az ügyben egyre több furcsaságra figyeltek fel az eljáró nyomozók, míg végül összeállt a teljes kép, ami megrázta egész Kanadát.

Rocketman

Netflix, április 10.

Az Elton Johnról készült biopic legalább annyira életrajzi dráma, mint musical, amit a kiváló főszereplő, Taron Egerton alakítása koronáz meg. Még annak is érdemes megnéznie, aki nem bírja a zenés filmeket, hiszen ezúttal a zenei repertoárra sem lehet panasz. Kritikánkat itt találod róla.

Rachel esküvője

HBO Max, április 11.

Ebben a vígjátékba oltott családi drámában esküvőre gyülekezik a család, a hazatérő fekete bárány pedig gondoskodik róla, hogy egy percig se legyen unalmas az esemény. A kétezres évek végén, Anne Hathaway népszerűségének csúcsán készült ez a film, ami attól függően fog szórakoztatni vagy halálra idegesíteni, hogy kedveled-e a színésznőt.

Argylle: A szuperkém

AppleTV+, április 12.

A rendező, Matthew Vaughn személye miatt nagyon vártuk ezt a mozit, aztán – felesleges is tagadnunk – hatalmasat koppantunk. Mi nem tudtuk szeretni ezt a fordulatokban tobzódó, nevetségesen eltúlzott akciófilmet, de mivel az Apple ellocsolt 200 millió dollárt a produkcióra, amiben ráadásul csak úgy tobzódnak a világsztárok, azt sem tehetjük meg, hogy kihagyjuk az ajánlónkból. Hátha neked bejön.

Büntető ököl

HBO Max, április 12.

Akiben hozzánk hasonlóan örök traumát hagyott a Csontok és skalpok című horror-western, az biztosan felkapja a fejét S. Craig Zahler nevére. A rendező brutális börtönfilmjében Vince Vaughn látható tőle némileg szokatlan szerepben.

Falcon Lake

HBO Max, április 12.

A nyári ifjúsági mozikat nagyon szeretjük, mert életkortól függetlenül az előttünk álló vagy a magunk mögött hagyott szép időket juttatják az eszünkbe. A Falcon Lake című film sztorija a zsáner alapvetéséből építkezik: fiatal srác vakációra utazik egy ismeretlen helyre, ahol megismerkedik egy nála idősebb lánnyal, és együtt élik meg a nyarat.

Lány a jövőből

HBO Max, április 12.

A hatvanas évek Olaszországában játszódik ez a film, melyben egy fiatal nő lázadni kezd elrendezett házassága ellen. Az HBO Max továbbra is élen jár abban, hogy Magyarországon másként hozzáférhetetlen európai gyöngyszemekkel örvendeztessen meg minket.

Ez is érdekelhet:

Az elmúlt fél évszázad tíz legjobb amerikai akciófilmje

Nem kis meló volt tízre szűkíteni a listát, de a sorrend felállítása még ennél is izzasztóbb volt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában