A tavalyi év végén kikerült legjobb filmes listák legtöbbjén ott figyelt ez a francia művészfilm. Tényleg annyira jó? És van egyáltalán bármi értelme?
Persze, hogy van. Csak mivel művészfilmről beszélünk, nem adja könnyen magát. A kusza, sztorinak nevezhető történéshalmaz között ott a vékony vezérfonál, ami persze még így is több értelmezési módnak ad helyet, de van egy mind felett, amit univerzális igazságnak tekinthetünk. Ennek értelmében az epizodikus műben egy színész életét és karrierjét követhetjük nyomon, olyan képekkel, amelyek sűrűn idézgetnek a francia filmgyártás nagyjaitól.
Egy bizonyos Oscar (Denis Lavant) reggel beül hatalmas limuzinjába titokzatos sofőrjével (Edith Scob), és úgynevezett találkozókra indul Párizsban, melyek mind-mind egy-egy érdekes szerepet mutatnak be. Oscar egyszer csatornalakó, álló farkú Eva Mendes-rablóként tűnik fel, egyszer haldokló öregemberként, latexruhás szoftpornó-harcosként, a még itt is dalolászó Kylie Minogue volt pasijaként, sőt, akár önmagát üldöző bérgyilkosként is előkerül.
A Holy Motors gyönyörűen fényképezett, eszméletlenül hangulatos mozi, egyfajta szerelmes levél a csupa nagybetűs filmhez, hadüzenet a történet elején látott halott nézőkhöz, és elkeseredett próbálkozás is egyben a filmművészet valódi értékeinek bemutatására. Borzasztóan nehéz alkotás, de azon kevesek közül való, amelyet nézni nem nehéz, értelmezni viszont annál inkább.
Csak azoknak ajánlható, akik szoros barátságot ápolnak a művészfilmekkel, blockbuster-rajongók messze kerüljék el, még akkor is, ha benne van az isteni Eva Mendes, aki alig szólal meg rövidke szerepe alatt. Mindenki másnak kellemes utazást kívánunk!
