Manapság nagyon jó dolog Star Wars-rajongónak lenni. A sorozat-junkieknak ott a remek The Mandalorian, a filmmániásoknak már csak egy hónapot kell várni a Skywalker-saga lezárásáig, a gémereknek pedig itt a Star Wars Jedi: Fallen Order, ami nemcsak minden idők egyik legjobb Star Wars-játéka, de az év legnagyobb meglepetése is egyben.
A messzi-messzi galaxis régen adott már otthont igazán élvezetes egyjátékos alkotásnak. A Battlefront legutóbbi két részét kizárólag a hangulat adta el, minden másban leragadtak egy teljesen középszerű multis FPS szintjén. A 2017-es epizód ráadásul gusztustalan mikrotranzakciós rendszerrel akarta megfejni a rajongókat, ami végül a bukását is okozta. Szóval nem igazán volt okunk örömre ilyen téren. Az utolsó egyjátékos cím, ha nem számoljuk a LEGO-játékokat, a The Force Unleashed II volt, ami kilenc éve jelent meg, vagyis már nem egy mai gyerek. Épp itt volt tehát az ideje, hogy az EA letegyen valami olyasmit az asztalra, ami a játékosok körében is öregbíti a franchise hírnevét.
Végül a Star Wars Jedi: Fallen Order lett ez az olyasmi, de ehhez az EA-nek szüksége volt a Respawn Entertainment kiváló munkásembereire, akik – nevezzük nevén a dolgokat – az egész játékot innen-onnan összelopkodott elemekből rakták össze, mégsem lehet egy panaszszavunk sem. A lopás ugyanis csak akkor irritáló, ha amatőr, a Fallen Order pedig nagyon okosan használta fel a szajrét.
A sztori az A Sith-ek bosszúja után játszódik, miután Darth Sidious kiadta a 66-os parancsot a Jedi-rend tagjainak likvidálására. A főhős egy Cal Kestis nevű egykori padawan, aki egy Bracca nevű bolygón éldegél magát egyszerű roncsvadásznak álcázva. Életét kizárólag mestere, Jaro Tapal önfeláldozásának köszönheti, ezért igyekszik kerülni a reflektorfényt, mígnem egy baleset során újra használnia kell az Erőt, amire természetesen a sötét oldal is felfigyel. A történet ezzel kezdődik, és nagyjából 20-25 óra tiszta játékidő után ér véget, amit egy egyjátékos kampány esetében teljesen korrekt hossznak nevezhetünk.
A Fallen Order egy ízig-vérig sztoriközpontú TPS-akciójáték, melyben akrobatikus mutatványokkal, fénykarddal és az Erő alkalmazásával kell leküzdened az előtted tornyosuló akadályokat, miközben a három ágra osztott – és baromi egyszerű – képességfán szereplő trükkök megtanulásával igazi Jedi mester válik belőled. Szóval maga a koncepció távolról sem forradalmi, ahogy semmi más sem az ebben a játékban, az ismert fűszereket azonban tökéletes ízléssel és arányérzékkel sikerült a főzetbe szórni.
A platform-elemeket a Respawn egyenesen az Uncharted-sorozatból vette kölcsön, a felfedezés a metrodvania stílus legjobb jegyeit viseli, a harc pedig a Dark Souls megoldásaival operál. Igen, jól olvastad, a Fallen Order ugyanis helyenként komoly kihívást kínál. Néhány szitu még a legkönnyebb nehézségi fokozaton is képes megizzasztani a játékost, és ezzel el is érkeztünk a teszt egy igen lényeges pontjához:
Garantáltan nem érezted még magad annyira gyengének Jediként, ahogyan ebben a játékban fogod.
Cal ugyanis elképesztően sérülékenynek tűnik, különösen Jedi lovag nehézségtől felfelé. A többi Star Wars-játékban már hozzászokhattunk, hogy úgy aprítjuk az ellent, ahogy Darth Vader teszi a Zsivány Egyes végén, de itt nagyon nem ez a helyzet. Ha egyszerre háromnál több ellenfél támad rád, akkor már nagyon figyelned kell, mert hiába járja át az Erő a főhőst, ha még egy sima rohamosztagos is pofánveri, mielőtt suhintana egyet a fénykardjával. Így vagy megtanulod okosan használni a képességeidet és szisztematikusan, védekezést és ellentámadást variálva harcolni, figyelni az időzítésre, belekalkulálva, hogy Cal még a kitérést is szokatlanul lassan képes végrehajtani, vagy garantáltan szenvedni fogsz.
A játék ráadásul nem checkpoint rendszert használ, hanem elhalálozás esetén a legutóbbi mentésedtől indítja újra a harcot, menteni pedig csak fix helyeken tudsz, így muszáj a legjelentéktelenebb ütközetet is komolyan venni. További nehezítő tényező, hogy a mentések során az összes elhullott ellenfél feltámad, így az elhalálozás helyéig az egész szakaszt úgy kell letolnod, ahogy korábban. Ezért emlegettem korábban a Dark Souls-szériát. A próbálkozás-elbukás-próbálkozás-siker képezi Cal Kestis kalandjának gerincét.
Kontrollertörésre azért nem kerül sor, mert a játékból a nehézségi tüskék ellenére sem veszik el a lendület. A térkép óriási. Több bolygót is meglátogathatunk, és mindegyiken kreatívan megtervezett és hatalmas területek várnak felfedezésre. Mivel egyes területek csak későbbi képességek birtokában nyithatóak meg, ezért többször is vissza kell térni egy adott bolygóra – innen a korábbi utalás a metroidvania stílusjegyekre. A sztori érdekes, az új képességeket pedig nagyon okosan adagolják az alkotók, így a játékmenet mindig bővül egy-egy olyan újdonsággal, ami frissen tartja az élményt.
A technológiai bakikat viszont nem lehet elhallgatni. A hírek szerint a többi platformon ez nem igazán jellemző, de nekem PlayStation 4-en szembejött néhány igen komoly belassulás. Főleg a mozgalmasabb helyszíneken érezhetően 30 fps alá esik a képfrissítés, a széttöredező textúrákról, pop-upokról pedig ne is beszéljünk. Azt is el kell azonban mondanom, hogy egy alkalomtól eltekintve, amikor két helyszín között egyszerűen lefagyott a játék, az élvezetet ezek a hibák számomra nem befolyásolták jelentős mértékben.
Az eredetiség hiánya és a technikai bakik ellenére is a Star Wars Jedi: Fallen Order hosszú ideje a legjobb egyjátékos Star Wars-videojáték, de ha eltekintünk a körítéstől, önálló akciójátékként is megállja a helyét. Csillagok háborúja-fanatikusoknak szinte kötelező, mindenki másnak pedig erősen ajánlott kategória. Olyan játék, ami semmi újdonságot nem tesz le az asztalra, de amit feltálal, azt élvezettel kajálja be az ember az utolsó morzsáig.