A springfieldi rendőrség megosztott egy olyan sztorit a Facebookon, hogy ha magad elé képzeled a szitut, egészen biztosan fülig szalad a szád. Még egy ilyen hülyét!

A történet egy hagyományos közúti ellenőrzéssel kezdődött, amire múlt hét szombaton dél körül került sor, amikor a kapitányság egyik járőre megállított egy autót, mivel az 52 mérföld/óra sebességgel közlekedett a harmincas táblánál. Ebből még nem lett volna nagy hajcihő, de ez esetben a sofőr totálisan rottyon volt a trip előtt elfogyasztott alkoholtól, amit aztán sikerült még tovább súlyosbítania.

Ahogy a közlemény fogalmaz:

A sofőr megpróbált helyet cserélni az anyósülésen ülő kutyájával, aminek a járőr szemtanúja volt, ahogy a járműhöz közeledett.

A sofőr aztán kivágta az anyósülés felőli ajtót és kikecmergett az autóból, azt állítva, hogy a kocsit a kutyája vezette. Ez a mese már eleve felveti annak a lehetőségét, hogy a férfi nem volt teljesen magánál, és természetesen a rendőr is gyanút fogott.

Az eset akkor vett újabb fordulatot, amikor a járőr megkérdezte az illetőt, hogy fogyasztott-e alkoholt, mire az úgy döntött, hogy eliszkol a helyszínről. 18 méternyi távolságot tudott csak szaladni tántorogni, amikor a rendőr utolérte és a hátára térdelt. Kórházba vitték, aztán a vizsgálat után egyenesen a Baca megyei kóterba került, míg bíróság elé nem állítják ittas vezetés, sebességhatár túllépése és hatósággal szembeni ellenszegülés miatt.

Aki szerencsétlen eb miatt aggódik, azt a rendőrség megnyugtatta:

A kutyát nem vonták felelősségre, figyelmeztetéssel elengedtük.

Az eset tanulsága egyértelmű: hülye aki nem normális.

(forrás: CNN, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Berobbant a Dűne harmadik részének első előzetese

Penge a sapiban, ugorj neki a Peaky Blinders-kvíznek!

A Judas Priest négy év után újra Budapestre jön

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés