A címszereplőt magyarként nem kell ismerned, és ha lehet, ettől csak még hatásosabb a Netflix dokumentumfilmje, amelyet két részre bontva szólíthat magához a gyanútlan néző. Az első epizód látványos portrét fest az angol televíziózás és rádiózás egyik legnagyobb alakjáról, Sir James „Jimmy” Savile-ről, aki bányászként kezdte felnőtt életét, ám egy gerincsérülés miatt le kellett tennie a csákányt. Egy ideig hivatásos sportolóként kereste a kenyerét – birkózóként, biciklistaként és futóként is kipróbálta magát –, míg rá nem jött, hogy egészen jól boldogul az emberekkel. Lemezlovasnak állt, bulikon lépett fel, az ötvenes évekre pedig annyi rajongót szedett össze, hogy rádiós dj-ként tudta folytatni a karrierjét. Az áttörést a hatvanas évek közepén érte el, amikor a BBC-n először jelent meg a Top of the Pops című zenei műsor házigazdájaként, majd szépen lassan a legnagyobb brit csatorna legismertebb arcává vált.

Igazi sztárrá a Jim'll Fix It című műsora tette, melyben levélíró gyermekek kívánságait váltotta valóra, amolyan Három kívánság-módra, de persze a Savile nevével fémjelzett show volumenét tekintve hatalmas köröket vert Dévényi Tibi bácsi műsorára. A Jim'll Fix It 1975-től egészen 1994-ig futott óriási sikerrel. Szombat esténként egy egész ország tapadt a képernyőre, hogy megnézze, a héten milyen gyermeki óhajok kerültek a jóságos műsorvezető elé, és ez heti szinten 10-12 millió hűséges nézőt jelentett, ami az egyik legnagyobb sikerként vonult be a brit tévézés történelmébe.

Savile az ismertségnek köszönhetően befolyásos barátokra tett szert. Olyan prominensekkel mutatkozott rendszeresen, mint a Beatles vagy a Rolling Stones tagjai, de jó viszonyt ápolt a királyi család több tagjával is, Margaret Thatcherrel pedig annyira kebelbéli jóbarátok voltak, hogy a miniszterelnök többször is felterjesztette lovagi rangra, amit végül az egész brit nemzet lieblingje 1990-ben meg is kapott.

Mindeközben Savile igazi emberbarátként jelent meg a nyilvánosság előtt, aki élete során nagyjából negyvenmillió angol fontot, azaz mai árfolyamon körülbelül 17,8 milliárd forintot jótékonykodott össze különböző közhasznú szervezetek és intézmények részére, köztük a Broadmoor Pszichiátriai Kórháznak is, ahol életének későbbi szakaszában már tiszteletbeli intézményvezetőként saját lakrésszel is rendelkezett. A kettévágott doku első fejezete arról szól, hogyan vált nemzeti kinccsé ez a fura, folyton vigyorgó és a szemeit meresztgető ember, aki annyira törődött az embertársaival, hogy szabadidejében még önkénteskedni is elment egy gyermekkórház radiológiájára.

Itt mutatkozik meg először az alkotók rátermettsége, a film ugyanis rendkívül ügyesen bánik a sejtetés eszközével. Már akkor tudjuk, hogy valami nagyon nem oké ezzel az emberrel, amikor gyakorlatilag még csak azt láttuk, mennyire hasznos alakja volt az angol közéletnek. Egy jelenet különösen beleég az ember agyába: Savile egy ápoltat tol be a kórházba, arcán beteges vidámság, a néző pedig képtelen lerázni magáról azt a különös balsejtelmet, ami egészen addig a tarkójába kapaszkodik, amíg ki nem derül, ki is volt ez az ember valójában. A helyes súlypontozás, a lebegtetés a Netflix dokumentumfilmjének egyik legnagyobb erénye, hiszen ahogy életében Savile-t sem vonhatták felelősségre, úgy a bilit sem lehet félúton a néző ölébe borítani.

Bár élete utolsó évtizedében már fel-felmerültek olyan vádak, melyek szerint Savile többször is szexuálisan zaklatott fiatal lányokat, de ezekkel vagy nem foglalkozott sem a rendőrség, sem a sajtó, vagy maga a sztár ügyvédei hallgattatták el a panaszkodókat. A jóságos Jimmy tehát minden furcsasága ellenére is töretlenül élvezte a köz tiszteletét és szeretetét, annyira, hogy 2011-ben bekövetkezett halála után gyászba borult az egész ország. A temetése hatalmas esemény volt, a sírhelye pedig grandiózus emléket állított a nagy filantróp és az ország ikonikus szórakoztatója számára. Aztán az ITV nevű csatorna néhány riportere elhatározta, hogy mégis utánajár az addig elhallgattatott pletykáknak.

És ez az a pont, ahol az Egy brit horrortörténet a nézőre zúdítja a címben ígért borzalmat, amit egészen addig csak részletekben, homályosan mutatott meg. Savile ugyanis az ország történelmének legveszélyesebb szexuális ragadozója volt, legkevesebb háromszáz, 5 és 75 év közötti áldozattal, akiket ez a förtelmes emberi lény az élete során molesztált, szexuálisan zaklatott vagy megerőszakolt. Az áldozatok csak az utolsó etapban jutnak szóhoz, és bár addigra már mindenki sejtheti, miket fognak mondani, mégis felfordul az ember gyomra a történeteiktől.

Hirtelen minden a helyére kerül, és szinte kedvünk támad Savile meglepődött kollégainak és barátainak az arcába ordítani, amiért mindez az orruk előtt történt, ők mégsem vettek észre semmit az egészből. Ahogy ez el is hangzik a filmben, a felelősségen nemcsak a munkatársak és közeli ismerősök osztoznak, de ugyanúgy elbukott a rendőrség, a sajtó, sőt, egy egész társadalom, mely bálványt emelt egy emberből, akiről így utólag a róla készült dokumentumfilm nézője már az első szemmeresztés láttán meg tudja mondani, hogy vaj van a fején.

A britek tankönyvbe illően reagáltak a nagy leleplezésre: először általános volt a tagadás, és azok a hangok voltak a legerősebbek, melyek kifogásolták, hogy egy olyan ember ellen indult be a vádaskodás, aki már nem tudja megvédeni magát. Aztán egyre csak jöttek és jöttek az áldozatok, és az ügyekben összesen tizennégy rendőrhatóság indított nyomozást, így már nem volt értelme tovább tagadni a nyilvánvalót.

A Netflix alkotása hátborzongató látlelet arról, hogyan lesz egy egész ország egy gazember cinkosa. Egy gazemberé, akinek a sírkövére megrendülten véste föl a temetkezési vállalkozó, hogy „Jó muri volt, amíg tartott.”, hogy aztán több millió ember döbbenjen rá, mit is jelentett a muri a szeretve tisztelt elhunyt számára. Baromi erős történet ez, amit szerencsére úgy sikerült elmesélni, hogy az egy különösen nyomasztó horrornak is a becsületére válna.