A 31 éves brit színésznőre a Megszállottak viadala című sorozatban figyeltünk fel először és Az utolsó párbaj című remek Ridley Scott-moziban estünk bele. A héten végre újra a vásznakon köszönthetjük.

A Motorosok című drámát egészen biztosan nem kell reklámozni azoknak, akik maguk is rendszeresen közlekednek motorkerékpáron, és feltehetőleg Tom Hardy rajongóit sem kell nagyon noszogatni, hogy váltsanak jegyet a nálunk csütörtök óta a mozikban megtekinthető produkcióra.

Jeff Nichols Danny Lyon 1967-ben megjelent The Bikeriders című fotókönyve alapján írta és rendezte a filmet, mely a Vandálok nevű motoros klub történetét meséli el, a banda fejét, illetve Benny nevű jobbkezét fókuszba állítva. A vezért Hardy, Bennyt Austin Butler alakítja, az utóbbi feleségének szerepére pedig Jodie Comert szerezték meg. A sztori a csapat felívelését, aranykorát, majd bukását meséli el látványos képekkel és olyan szívdöglesztő motorhangokkal, hogy a mutatvány felér majd egy Harley Davidson-reklámmal.

Jodie Comer Liverpoolban született és nevelkedett, édesapja az Everton FC gyógytornászaként dolgozott, de szerencsére kedvencünket a focinál sokkal jobban érdekelte a színészet. Már 11 évesen elszegődött egy színjátszókörbe, és idővel egyre csak erősödött benne az elhatározás, hogy ő bizony ezzel szeretné keresni a kenyerét. Profi karrierjét a The Royal Today című szériában kezdte, és sokáig csak mérsékelten népszerű sorozatokban bukkant fel. Aztán 2018-ban a már említett Megszállottak viadala című szériában megkapta a szociopata orosz bérgyilkosnő szerepét, és ezután egyre többen ismerték meg a nevét. A szerep miatt 2019-ben három Primetime Emmy-díjra és az angol filmakadémia három díjára is jelölték, melyek közül a két legfontosabbat meg is kapta.

Az Emmy-gálán is gyönyörű volt

Mivel az amerikai sajtó is szívesen foglalkozott vele – a The Hollywood Reporter 2018 végén már Hollywood legígéretesebb sztárjai között szerepeltette –, innen már nem volt messze a nagy áttörés. A Star Wars: Skywalker kora című blockbusterben még csak epizódszerep jutott neki – a film flashbackjeiben a főszereplőnő anyját alakította –, a 2021-es Free Guy című moziban már Ryan Reynolds mellett vitte a női főszerepet, Ridley Scott Az utolsó párbaj című alkotásával pedig végleg feliratkozott a nagyok közé. Comert egyébként generációja egyik legjobb színésznőjeként tartják számon, aki annyira elhivatott, hogy a Motorosok miatt még a dohányzásra is képes volt rászokni, mivel szerinte csak így lehetett hiteles az általa megformált karakter.

Most jönne az, hogy megmutatjuk heti premierlányunk pikánsabb jeleneteit, de Comer eddig nem igazán szerepelt olyan filmben, amit az erotika miatt érdemes lenne ehelyütt elővenni. A 2023-as The End We Start From című moziban ugyan vállalt meztelen jelenetet, de ebben terhes nőként, testprotézisekkel alaposan felöltöztetve látható, így ezt a dolgot inkább nem bolygatnánk.

Szerencsére szép dolgokat azért tudunk mutatni, hiszen Jodie egyfelől az Instagramon is aktív, másfelől pedig a publikus megjelenései során is rendre úgy bukkan fel, hogy az ember egészen egyszerűen nem tud másfelé nézni. Az első képeken az említett The End We Start From forgatásán látható.

Comer tehát a héten ismét látható a nagy vásznon, a Motorosok pedig nemcsak miatta, de a vadregényes téma miatt is érdekes lehet egy férfi számára. Mi biztosan hozzájárulunk a film sikeréhez a jegyvásárlással.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

További cikkeink a témában