Igen, jól olvastad, a 30 éves sztár odaszúrt az 51 éves rappernek.

Már az elején szögezzük le, hogy Bieber nemcsak azért mondott oda Eminemnek, mert unatkozott két főétkezés között, hanem mert az utóbbi a Kamikaze című albumán lévő The Ringer című dalában alaposan beolvasott a rapperek egy fiatalabb generációjának.

A dal szövegét nehéz lenne úgy lefordítani magyarra, hogy élvezetes maradjon, ezért csak vázlatosan foglaljuk össze a benne található lényegesebb információkat: Eminem keményen odaszól a rap egy újabb vadhajtásának, melynek művelői egyfajta motyogó hangon adják elő a mondandójukat. Néhány művészt nevesít a dalban, mint például Lil Yachtyt vagy Machine Gun Kellyt, de könnyű dekódolni, hogy az oltás nem csak nekik, hanem a hozzájuk hasonló előadóknak is szól, akik már egy fiatalabb zenészgenerációt képviselnek.

Feltételezhetően erre reagált Bieber, amikor a múlt héten egy Instagram-sztoriban a következőt osztotta meg a követőivel:

Szeretem Em flow-ját, de az nem tetszik, ahogy odamondogat az újabb rappereknek. Én szeretem a rap új generációját, ő viszont nem érti azt.

Ebben a nyilatkozatban komoly szerepe lehetett annak is, hogy Bieber korábban több olyan művésszel kooperált, akiket Eminem a The Ringer című dallal elküldött a búsba. Az énekes beszólását sokan, sokféleképpen értelmezik. A neves Esquire pédául igazat ad Biebernek, mivel a szerzőjük szerint valóban nem szép dolog egy középkorú zenésztől lefikázni egy egész rappergenerációt. A cikkíró szerint Eminem már nem érti a világot, amit azzal támaszt alá, hogy az említett album Fall című dalában egy közismert homofób jelzővel illeti a Tyler, the Creator nevű rappert, ami a szerző szerint azt bizonyítja, hogy a sztár teljesen vak mindarra a fejlődésre, amit az LMBTQ-mozgalmak elértek az elmúlt években.

Szerintünk nem érdemes ezt az egészet ennyire felfújni. Justin Bieber idézett posztja oltásnak gyenge, véleménynek teljesen visszafogott, azt a költői kérdést pedig, hogy hová lenne a rap műfaja trash talk nélkül, mindenki válaszolja meg magában.

További eszmefuttatás helyett inkább hallgassuk meg újra a Godzilla utolsó másfél percét és ha már költői kérdésekről van szó, tegyük fel azt is, hogy vajon melyik motyogó rapper tudná ezt Eminem után csinálni.

(Főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

További cikkeink a témában