Bár nagyon sokan úgy gondolják – nem alaptalanul –, hogy a Star Wars franchise igencsak megkopott, amióta a Disney igazgatja, és az egeres cégnek az Indiana Jones-szériával sem volt sokkal nagyobb szerencséje, mégis mindenkit meglepett a hír, hogy a Disney végre lecseréli Kathleen Kennedyt a Lucasfilm éléről.

Kennedy azóta felelős a Lucasfilmért, amióta a Disney azt megvásárolta 14 évvel ezelőtt, így a távozása igazi szenzáció. A lemondását maga nyújtotta be és a tervek szerint showrunnerként folytatja, a helyére pedig nem egy, hanem két szakembert helyezett a stúdió:

Dave Filoni a kreatív folyamatokért lesz felelős, Lynwen Brennan pedig a Lucasfilm pénzügyeit terelgeti majd.
Dave Filoni

A közönség szempontjából nyilvánvalóan Filoni kinevezése a fontosabb hír, hiszen a Star Wars-mondakör filmjei és sorozatai jellemzően nem a pénzügyi, hanem a kreatív döntések miatt futottak nem egyszer vakvágányra Kennedy vezetése alatt. Az első anyagi bukás a Solo: Egy Star Wars-történet volt, bár sokan már Az utolsó Jedik miatt is elkezdték a legyilkolt gyerekkorukat emlegetni, Az akolitus című sorozatot pedig teljesen jogosan tartják aokan az egész franchise mélypontjának.

Lynwen Brennan

Kennedy egyébként két érkező Star Wars-mozit is producerként jegyez, hiszen az idei A mandalóri és Grogu és a jövőre érkező, Ryan Gosling főszereplésével készülő Starfighter munkálataiban is részt vesz. A táozásáról szóló közleményben elmondta, hogy megtiszteltetésként élte meg az elmúlt éveket, kiváló emberekkel dolgozhatott együtt és nagyon büszke arra, amit a stúdióval elért.

Filoni már korábban is a Star Wars univerzum egyik kulcsfigurája volt, de annyira, hogy sokan csak George Lucas padawanjaként emlegették. Showrunnerként olyan animációs szériák felett bábáskodott, mint a Star Wars: Lázadók, a The Bad Batch vagy a nagy sikerű Star Wars-antológiasorozat, melyek mellett A Mandalóri, az Ahsoka, a Boba Fett könyve és a Kóbor alakulat című sorozatokat is producerként jegyzi. Ezek sem egytől-egyig sikersztorik, így a rajongók számára sem egyértelmű, mit várhatnak Filonitól az egész filmes univerzum kreatív uraként.

Így vagy úgy, Kennedy távozása alaposan felverte az állóvizet. Bízunk benne, hogy ez nem a válság egyik következő jele, hanem a kezdete valaminek, ami végre jó irányba fordítja a filmtörténelem egyik legértékesebb franchise-ának sorsát.

(Forrás: Variety, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hatalmas trükközés ment az új Pókember-mozi első előzetesével, de végre megérkezett

Várva-várt gengsztermozi érkezik a héten a Netflixre

Magyar szinkronnal sem lett sokkal ízlésesebb a Horrorra akadva első előzetese

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés